Egy kozmikus sirály anatómiája

2471

Ez a repülő vízimadárra emlékeztető színpompás és leheletfinom égitestcsoport a Sirály-köd nevet viseli. A port, hidrogént, héliumot és egy kevés nehezebb elemet tartalmazó régió fiatal csillagok forró és mozgalmas bölcsője. Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) VLT Égboltfelmérő Távcsöve (VLT Survey Telescope – VST) figyelemre méltó részletgazdagsággal örökítette meg a kozmikus madarat felépítő egyes égitesteket és azok finomabb részleteit is. A VST az égboltot látható fényben pásztázó égboltfelmérő távcsövek egyik legnagyobbika a világon.

A Sirály-köd az ESO VST felvételén. Forrás: ESO/VPHAS+ team/N.J. Wright (Keele University).

A Sirály-köd fő alkotórésze három hatalmas gázfelhő, melyek közül a legfeltűnőbb a szárnyakat kirajzoló Sharpless 2-296 katalógusjelű képződmény. A mintegy 100 fényév „szárnyfesztávolságú” Sh2-296 fénylő gázanyagát sötét porsávok szövik át, valamint fényes csillagok pöttyözik. Ez az emissziós ködök egy ragyogó példája, éspedig egy H II régió. Ez az aktív csillagkeletkezés jele, a születőben lévő fiatal csillagokat az egész ködben elhintve figyelhetjük meg. Ezeknek a fiatal csillagoknak a sugárzása a gázt ionizálva gerjeszti a köd csodás színekben pompázó lenyűgöző fénylését. Az intenzív sugárzás nyomást kifejtve formálja is a ködöt, így kölcsönöz annak fátyolszerű megjelenést. Minthogy minden csillagködben más és más a csillagok elhelyezkedése, ráadásul akár több részből is összetevődhetnek, így megjelenésük rendkívül változatos lehet. Csak a megfigyelő képzelete szab határt annak, hogy melyiket milyen ismert dologhoz, élőlényhez hasonlítja.

A csillagközi ködök változatos megjelenését éppen az Sh2-296 és az Sh2-292 közötti különbség szemlélteti. Ez utóbbi a szárnyak alatti kerek, a sirály fejét alkotó folt. Legfeltűnőbb jellegzetessége a HD 53367 katalógusjelű hatalmas, a Napnál hússzor nagyobb tömegű, rendkívül fényes csillag, a Sirály szeme. Az Sh2-292 egyszerre emissziós és reflexiós köd is. Fényének legnagyobb részét a keletkező csillagokat övező ionizált gáz saját sugárzása biztosítja, ám nem elhanyagolható mennyiségű fényt ver vissza a gázfelhőt körülvevő csillagok fényéből is.

A felhők egyöntetűségét megtörő, a megjelenésüknek finomszerkezetet biztosító sötét szálak porsávok. Ezek a környezetüknél sokkal sűrűbb anyagszálak, amelyek eltakarják a mögöttük lévő gázanyag fényét. Az ehhez hasonló ködök sűrűsége mindössze néhány száz atom köbcentiméterenként, ami sokkal ritkább még a Földön mesterségesen előállított legjobb vákuumnál is. Mindazonáltal ezek a ködök még így is jóval sűrűbbek az őket körülvevő világűrnél, ahol a jellemző sűrűség csupán egyetlen atom köbcentiméterenként.

A Sirály-köd a Nagy Kutya és az Egyszarvú csillagképek határán helyezkedik el, tőlünk mintegy 3700 fényév távolságban, a Tejútrendszer egyik karjában. A miénkhez hasonló spirálgalaxisok több ezer ilyen gázfelhőt is tartalmazhatnak, melyek mind az örvénylő spirálkarokba tömörülnek.

Sirály-ködhöz még néhány további kisebb gázköd is tartozik, köztük az Sh2-297, a sirály felső szárnyának csúcsán megfigyelhető csomó, valamint az Sh2-292 és az Sh2-295. Ezeket az égitesteket a Sharpless-katalógus listázza, amelyben összeállítója, az amerikai Stewart Sharpless csillagász több mint 300 fénylő gázködöt gyűjtött össze.

Ezt a felvételt a VLT Égboltfelmérő Távcsöve (VLT Survey Telescope – VST) rögzítette, ami az égboltot látható fényben pásztázó égboltfelmérő távcsövek egyik legnagyobbika a világon. A VST-t úgy tervezték, hogy nagy égterületekről lehessen vele rövid idő alatt részletes felvételeket készíteni.

Az ESO most egy játékra invitálja az olvasókat. Ha felismeri a kedves olvasó a sirályt a fényképen, akkor a #SpotTheSeagull hashtag alatt ossza meg a felvételre rajzolt körvonalakat!

Forrás: ESO

Hozzászólás

hozzászólás