Hárman lehettek a Magellán-felhők?

2919

A Kis Magellán-felhő és a Nagy Magellán-felhő, a Tejútrendszer legnagyobb kísérőgalaxisai a déli félteke minden észlelője számára ismerősek. Ausztrál csillagászok szerint a két híres törpegalaxisnak egykor lehetett egy harmadik társa is. A Nyugat-Ausztráliai Egyetem munkatársai, Benjamin Armstrong és Kenji Bekki azt feltételezték, hogy a Nagy Magellán-felhő és egy harmadik galaxis ütközése lehet a magyarázata annak, hogy a Nagy Magellán-felhő bizonyos csillagai retrográd pályán keringenek, vagyis ellenkező irányban, mint a többség. Az Európai Űrügynökség Gaia űrszondájának adatai azonban úgy tűnik, cáfolják ezt az elméletet.

A Magellán-felhők és a Tejút síkja látható fényben. Forrás: Axel Mellinger, Central Michigan Univ.

Korábban úgy gondolták, hogy a Nagy Magellán-felhő egy galaktikus találkozás során rántotta át a deviáns csillagokat a Kis Magellán-felhőből. Armstrongék szerint a két galaxis állandó kölcsönhatása miatt ennek meg is volt a valószínűsége, arra azonban rámutattak, hogy néhány kulcsfontosságú ténnyel gond van.

Az ellentétes irányban mozgó csillagok megléte feltételezi, hogy a Magellán-felhők ütközéskor érintkező oldalai ellenkező irányban mozogtak. De a korábbi találkozások nyomai, például a két Magellán-felhőt összekötő anyaghíd éppen az ellenkezőjére utal: a Kis Magellán-felhőnek a várttal ellentétes irányban kellett forognia. Armstrong és Bekki éppen ezért arra gondolt, hogy ezek a csillagok egy harmadik galaxisból származnak, és a feltételezés működött is. Számítógépes szimulációkat futtattak, amelyekben a Nagy Magellán-felhő egy kisebb törpegalaxissal ütközött legalább három, legfeljebb ötmilliárd éve. A szimuláció eredménye nagyon hasonlított a valóságra: csillagok egy kisebb csoportja a többivel ellentétes irányban mozgott.

Illusztráció a Gaia űrszondáról, amint a Tejútrendszer csillagait vizsgálja. Forrás: ESA / ATG medialab, ESO / S. Brunier

Most azonban az új elmélet is megdőlt. Knut Olsen, az egyesült államokbeli National Optical Astronomy Observatory (Nemzeti Optikai Csillagászati Obszervatórium, NOAO) munkatársa szerint a Gaia űrszonda adatai az említett retrográd mozgást nem erősítik meg. A csillagok valódi mozgását mindig is viták övezték. A régebbi adatok a csillagok sebességéről csupán azt mutatták meg, hogy a Föld felé haladnak-e, vagy éppen távolodnak tőle, és nem adtak részletes útmutatást a térbeli mozgásukkal kapcsolatban. A Gaia megfigyelései most egy új dimenziót adnak az ismereteinkhez. Az adatok alapján úgy látszik, hogy ezek a csillagok is a Nagy Magellán-felhő többi csillagával megegyező irányban keringenek, csak a keringési síkjuk nagy szöget zár be a törpegalaxis síkjával.

Armstrongot ez nem kedvetlenítette el. „Nyilvánvalóan ez nem ideális az elmélet szempontjából, de néhány érdekes kérdést vet fel arról, hogy mi alakította ki ezeket a nagy dőlésszögű pályákat.” – mondta. Olsen szerint annak ellenére, hogy láthatóan nincs szükség egy harmadik Magellán-felhő feltételezésére, az elméletet mégis érdemes lehet észben tartani, mivel a képzeletgazdag gondolkodás nagyban elősegíti a tudomány fejlődését. Armstrong is hasonlóan optimista: úgy véli, hogy bár a harmadik galaxisra a Nagy Magellán-felhő esetében nincs szükség, a modell működik, és így segíthet megérteni más galaxisok fejlődését. Ha megértjük, miként hatnak egymásra a csillagvárosok, többet tudhatunk meg az univerzum működéséről.

Forrás: The Magellanic Clouds Might Once Have Been a Trio, Sky & Telescope

Hozzászólás

hozzászólás