Galaxispáros

2232

A kora nyári estéken magasan jár a két, igen látványos galaxis, az M81 és az M82, népszerű nevükön a Bode-galaxis és a Szivar-galaxis.

Hődör Gábor, Szeged

Az M81 és az M82 mind a vizuális, mind a fotós észlelők kedvenc célpontjai közé tartozik. Két, teljesen eltérő karakterű csillagváros egy látómezőben már önmagában is érdekesség. Ezúttal nem valamilyen “amatőr óriástávcsővel”, hanem egy közönséges teleobjektívvel vesszük szemügyre a galaxisokat és környezetüket. Valószínűleg így sikerül leginkább visszaadni az égterület távcsöves látványát. Vagyis a távcsőbe pillantó személy valami ilyesmit láthat ezen az égi vidéken – természetesen csak akkor, ha vidéki, sötét égbolt alól szemlélődik.

Régóta terveztem már ennek a galaxis párosnak a fotózását. 2015-ben egyszer már próbálkoztam vele, de az akkori felszerelésem és tudásom nem tette lehetővé, hogy egy valamirevaló asztrofotó szülessen. A két galaxist az ún. Integrált Fluxusköd veszi “látszólag” körül, amely nem az M81-82 pároshoz kapcsolódik, hanem saját Tejútrendszerünkhöz. Sajnos ezeket a halvány ködösségeket egyetlen éjszaka során nem lehet megörökíteni, így a mostani képemen (feldolgozás közben) inkább csak sejteni lehetett jelenlétüket. Eggyel több ok arra, hogy a későbbiekben még visszatérjek erre a területre!

A felvétel SkyWatcher Quattro 200/800-as Newton-tubussal, HEQ-5 Pro goto-mechanikával (bordásszíjhajtás), módosított CANON EOS 1100D fényképezőgéppel készült (49×180 s expozíció, ISO 1600).

 

Hozzászólás

hozzászólás