Hajszálvékony holdsarló, hajnali Jupiter

3715

Az egymás után következő ködös, borult januári éjszakák ugyancsak próbára teszik a csillagos ég megfigyelőinek türelmét. Meg kell becsülni minden derült pillanatot!

Ábrahám Tamás, Zsámbék

Végre. Végre láttam előző este a csillagokat, bár a pára miatt csak a fényesebbeket. Végre láttam az Oriont, de éppen a „köd” alatt szabta ketté a vonuló felhő széle. A Perzeusz ikerhalmaza szabad szemmel derengett a horizont közelében, itt még elég jó volt az átlátszóság. Alig lentebb csapnivaló volt. Reménykedtem, hogy a másnap reggeli Hold-Jupiter együttállást sikerül majd elcsípni. Eddig csak a szürkeséget, a ködöt, a zúzmarás fákat és bokrokat láthattuk hosszú napokon keresztül, ami szép is lehet, ha kimozdul az ember a hegyekbe – így tettem én is párszor -, de egy idő után már sok, egyhangú, unalmas. A Zsámbéki-medencében amúgy is szeret megülni a köd. Kora reggel ébresztő, majd a legkisebbet levittem a negyed hetes buszhoz. Előtte már előkészültem a felszereléssel, fókusz állítottam, pár fotót készítettem az alattam elterülő tájról, próbálgattam a beállításokat. A kölyök aztán felült a buszra, visszarohantam. Kitártam az erkélyajtót és vártam. Vártam, hogy valami jelenjen meg a hidegen kívül. Először a Jupitert kell látnom. És megláttam. A holdsarló még lentebb volt, beleveszett a párába. Pár képet lőttem, egyiken már felfedeztem a sarló torz képét. Innentől kezdve 10 percen keresztül követtem nyomon a kelő párost, jó pár képet készítve. Az utolsó kattintást már féllábbal készítettem, mert a másik lábam már ugrásra készen állt, hogy a kölyök bátyját és feleségemet levigyem a hetes buszhoz.

A kép Canon EOS 400D és Pentacon 4/200 teleobjektívvel készült, ISO 100, f/8 és ½ mp. beállításokkal Zsámbékról, 2020.01.23-án.

Hozzászólás

hozzászólás