Teljes napfogyatkozás Chilében

1057

2020. december 14-én teljes napfogyatkozás volt észlelhető a déli féltekén. A ritka jelenség varázslatos élményéért fogyatkozásról fogyatkozásra elzarándokolnak a fogyatkozások észlelői.

Jónás Károly, Playa Porma, Chile

Életem első teljes napfogyatkozását 1999. augusztus 11-én láttam, és mint nagyon sok más embernek, nekem is egy életre szóló, felejthetetlen élmény volt. Az élet úgy hozta, hogy a következő hasonló élményre 18 évet kellett várnom (2017. augusztus 21., USA). Ekkor viszont elhatároztam, hogy ha tehetem és lehetőségem lesz rá, jó párszor szeretném még ezt a látványt átélni. 2019-ben Chilében a harmadik teljes napfogyatkozásomat is siker koronázta. Erről az útról még haza sem értünk Kristián Molnár szlovákiai magyar amatőrcsillagász társammal, már akkor elhatároztuk, hogy a következő év végén ismét szerencsét próbálunk Dél-Amerikában, ezúttal Argentínában! A 2020-as világjárvány ezt az utat és a vele kapcsolatos terveinket is jelentősen átírta. Többszöri átszervezés, útiterv-módosítás után úgy alakult, hogy Argentína helyett ismét Chilébe utaztunk nagy nehézségek árán. Az útról nemrég egy élő közvetítéses beszámoló is készült a VCSE Virtuális Klub keretében, ami itt tekinthető meg.

A fogyatkozáskor készített videó itt látható, a korábbi napfogyatkozás-útjainkról szóló oldal pedig itt érhető el.

A fogyatkozás napján Dél-Chilét egy markáns hidegfront érte el a Csendes-óceán DNy-i térségéből. Nagy széllel és kellemetlen, szitáló záporszerű csapadékkal szinte az egész térségben lehetetlenné tette a fogyatkozás megfigyelését. Nekünk óriási szerencsénk volt az óceánparton, hogy a totalitás perceiben elvékonyodott, felszakadozott a felhőzet a Nap környékén. Chiléből mi voltunk azon nagyon kevesek egyike, akik részesei lehettek a jelenségnek. A hidegfront erősségéről még annyi plusz információ, hogy az Andok miatt a legtöbb front nem tud eljutni Argentínába. Ennek a felhőrendszernek most a két országot elválasztó hegység sem volt akadály, így Argentína jó részén is csak felhők között lehetett megfigyelni ezt a pazar jelenséget.

Teljes napfogyatkozás Chilében (2019)

Hozzászólás

hozzászólás