A csillagos ég tükre lesz Kelenföldön a Planetarium – Lendl Adolf dr. terve

1491

Kétségtelenül mind sürgősebben kell a meglevő gazdag természettudományi gyűjteményeink végleges és célszerű elhelyezéséről gondoskodnunk, hiszen a Magyar Nemzeti Múzeum keretében és ennek mostani zsúfoltságában nem maradhatnak meg, ahogyan ezt már Klebelsberg Kunó gróf, volt közoktatási miniszterünk megállapította és Hóman Bálint mostani kultuszminiszterünk még múzeumi főigazgató korában szintén kifejtette: előre láthatóan bele kell fognunk az újszerű berendezendő múzeum tervezésébe.

Hogy az ezzel megbízandó szaktudósok működését megkönnyítse és irányítsa, meg hogy magát az érdemes ügyet előbbre vigye, azért írta meg Lendl Adolf — mindenre kiterjedő figyelemmel és sok gyakorlati útmutatással — kiindulási alapul szolgáló vaskos kötetnyi munkáját a Természettudományok Múzeumáról, amelyen — miként ő maga mondja —
hosszú éveken át szeretettel dolgozott.

Nekem alkalmam volt Lendl Adolf ilyen címen írt, terjedelmes munkáját látni, melyet mostanában — még kéziratban és szép rajzokkal gazdagon illusztrálva — a múzeumi igazgatóknak és neves szaktudósoknak bemutatott. Eredeti felfogás, újszerű beosztás, mély elgondolás és meglepő sokoldalúság jellemzi az ő tervezését, mely remélhetőleg nemsokára nyomtatásban is fog megjelenni, hogy közkinccsé váljék és hathatósan szolgálhassa kitűzött célját: e múzeum létesítését a lágymányosi területen. Nem sokára aktuálissá válik amúgy is e területnek célszerű beosztása, hiszen vízzel borított részeinek feltöltése serényen folyik már.

Az nem helyes, ha a nagyközönséget végig vezetik a szorosan vett tudományos gyűjtemények termein. Nézni-látni vágyó laikusoknak külön gyűjteménytermeket kell az előbbiek értelmében céltudatosan berendezni. Ezért is Lendl tervezetében különválasztja a mutatósán készítendő, vonzó gyűjteményeket és az emeleten helyezi el ezeket.

Példának okáért leírom most a csillagászati osztály bejáróját:

Az első fogadóterem, mely már az emeleten fekszik, egyszerű és sima falazatán kevés a dísz, nehogy a közönség figyelmét lekösse. Ebből a teremből, mely szinte hidegen hat az érkezőkre, átjutunk a nagy oszlopcsarnokba. Félhomályos ez utóbbinak a belseje: kétoldalt az oszlopközökben nagy ablakok, de kívül sötét van. Az első ablak előtt egy régi magyar származású csillagvizsgáló tudósnak bronzszobra áll, mintha kint a csillagos eget nézné: páter Hell Miksa, aki a korának legnagyobb asztronomusa volt és elsőként helyesen számította ki a Nap átmérőjét. Temesváron élt az atyja mint mérnök: Mária Terézia Bécsbe nevezte ki az akkor leghíresebb obszervatórium igazgatójává és mi — alig tudunk róla! — A másik ablakközben kifelé irányuló, nagyméretű messzelátó áll, melyben a nézők (igazítás nélkül) az Andromeda-ködfoltot látják, a hogyan ez méretlen távolságban keringve a sötét űrben, forogva mint egy keletkező naprendszer mutatkozik. A tejút, néhány csillagkép látszik még kint az égen, ha tovább megyünk. A terem másik oldalán pedig ha az oszlopok között levő ablakokon kitekintünk, szemlélhetjük a csodaszép riodejaneiroi kikötőt esti kivilágításban, az egyik ház erkélyén Alexander v. Humboldt alakja áll, mert ő a múlt évszázadban a csillagos ég és a nagy Kozmosz egyik legjelesebb ismerője volt s az akkori rendkívüli csillaghullást e trópusi nagyvárosban figyelte meg. A gyönyörű panoráma hátterében a végtelen tengert látjuk holdfényben pihenni. Megnyugvás, áhítat száll a lelkünkbe és úgy érezzük magunkat e bevezető nagyszerűségek láttán, mintha templomban járnánk.

Tovább megyünk a következő terembe, ahol még csodálatosabb látványosságban
lesz részünk. Ez a terem még homályosabb, mint az előbbi és iont a nagy átmérőjű sötét kupolán látjuk a csillagos eget mozgásban! A „jenai csoda” nyilvánul meg előttünk:
a Zeiss-féle Planetáriumba jutottunk. — Ilyen mozgó csillagos eget már vagy harminc nagyvárosban rendeztek be az egész földkerekségen, külön e célra épített magas kupolájú
palotákban. Mindenütt a városok nevezetességei közé számítják e nagy sikerű intézményeket és Lendl egy ilyent bevezetésül a létesítendő Magyar Természettudom. Muzeum-ba illeszt be. Látjuk benne különösen a Föld testvérbolygóit, mintha nagyító messzelátón át néznők, hogyan keringetnek ezek a térben.

Képvetítésnek mondhatjuk a Naprendszernek ezt a meglepő bemutatását. A terem egyik sarkában felállított szószékről hozzátartozó magyarázó beszédet hallunk, mely a csillagok
járását kíséri. Áhítatos hangulatban merülünk el, vagy inkább emelkedünk fel s a Világegyetem nagy Teremtőjét dicsérjük gondolatban.

Pedig tovább haladva még meglepőbb tudományos bemutatást élvezhetünk a következő teremben. Ezt az értékes látványosságot maga Lendl gondolta ki; ilyen még nincsen sehol a világon, ő ezt a Föld latin nevéről „Gearium”-nak nevezte el és azért helyezte ide a múzeum keretébe, hogy a nagy Kozmosz ismertetéséből indulva, áttérve a Naprendszerre, folytatásképen most már ennek egy részét, magát a Földet mutathassa be:

A magas és tágas terem közepén, szabadon a térben, láthatatlan tengelyén forog a Föld 12 és háromnegyed méter átmérőjű hatalmas gömbje, belső mechanizmussal mozgásban
tartva! Földünk valóságos átmérője körülbelül 12.750 kilométer; ez a mintaképe tehát egymilliomod része méretében készülne és Lendl mindjárt el is mondja tervezetében, tüzetes leírásban, hogyan lehet ezt a természetes valóságnak megfelelően, gondosan kidolgozott, hű részletezésben elkészíteni.

Ez az óriás glóbusz a teremnek egyik oldaláról meg volna világítva, mint a hogyan a Nap a világűrben is a Földnek mindig csak az egyik oldalára süt. Meglátjuk rajta a tengerek és szárazföldek elosztását, a sarki hómezőket, a hegységeket domborművű kivitelben, a sötét őserdőket, a sivatagok sárga területeit; a nagyvárosokat pontok nagyságában, a népek elterjedését, az országok körülhatárolását, természetes kialakulását stb. mindent természetes, bár kicsinyített méreteiben és formáiban.

Így megismerjük a Földet, látjuk valóságos arculatát, követjük részleteit s mindezt szemlélve, észrevesszük forgását is; megértjük szinte magyarázat nélkül az éjjel és nappal váltakozását; megleljük, hiszen magunk előtt látjuk az égövi zónákat, a hideg, mérsékelt és forró vidékek elosztását; az évszakok, a tavasz, nyár. Ősz és tél bekövetkezésé szintén természetszerűen megnyilvánul előttünk, ha a fényforrás a nagy glóbusz tengelyéhez képest irányt változtat. Lendl mindezt így tervezi és kiszámítja, megmagyarázza, lerajzolja, hogyan lehet mindent a gyakorlati valóságban felszerelni.

Mint oktató és pedagógus helyesen jár el a tudós tervező: először, az oszlopcsarnokban, a Világegyetem végtelenségébe enged bennünket betekinteni és lelkes kíváncsiságot ébreszt
bennünk, hogy azután a Planetáriumban a fenséges Eget és különösen a Naprendszert mutassa be nekünk nagyszerű módon; végül kiemeli belőle azt az égitestet, mely minket közvetlenül érdekel, hiszen rajta élünk: a Földet állítja elénk oly vonzó és tökéletes módon, pontos részletezésben, hogy ezért magában véve is minden külföldi megirigyelhet majd bennünket.

Massány Ernő

A Budai Napló 1933. február 4-i számában megjelent írás másodközlése

Hozzászólás

hozzászólás