A kalocsai polihisztor – Tóth Mike-emlékkönyv

1364

   Tóth Mike, a polihisztor, ugyanis az ásványtan mellett többek között Fényi Gyula bíztatására az asztrofotózás technikájával is foglalkozott. „A fényképészet titkai” című kötetéről, fényképészeti munkásságáról, továbbá a Haynald Obszervatóriumról és a csillagvizsgáló eszközeiről készített felvételeinek adatairól is olvashatunk az idén Hála József és Romsics Imre szerkesztésében megjelent 176 oldalas Tóth Mike-emlékkönyvben.

   „A kalocsai polihisztor” címmel, a Kalocsai Múzeumi Értekezések 11. fejezeteként megjelent kötet részletes biográfiával és a legfontosabb műveit tartalmazó bibliográfiával indul. Részletesen foglalkozik természettudományos munkásságával: a híres ásványgyűjteménnyel és ismeretterjesztő munkásságával. Az ásványtár jelenlegi gazdája és kiállítóhelye, a Viski Károly Múzeum, valamint a Kalocsai Múzeumbarátok Köre közös kiadásában, megjelent könyv megidézi a katolikus folyóirat-szerkesztőt, valamint a jezsuita gimnázium tanítóját, 69 (!) évnyi órarendjét is közölve.

   A szép kiállítású, eredeti dokumentumokkal és fotókkal gazdagon illusztrált kiadvány a Viski Károly Múzeumban (6300 Kalocsa, Szent István király út 25.) vásárolható meg 1500 Ft-os áron.

Hozzászólás

hozzászólás