A névsor az évente megjelent csillagászati évkönyvek átnézésével készült. Eleinte a Gondolat Könyvkiadó 1975-ös évkönyvétől az 1987-ös évkönyvéig. Később a Magyar Csillagászati Egyesület által kiadott Meteor csillagászati évkönyv 1992-es évitől a 2007-ös évéig tartó évkönyvek közöltek beszámolót.
A névsor: Babróczky Ferencné, Bojtár József, Bottlik Mihály, Burján Attiláné, Czigler Pálné, Csaba György, Danóczy Klára, Ehmann Péter, Gesztesi Albert, Hajtó Józsefné, Halasy-Nagy Endre, Horváth András Dr., Illés Gyula, Jelasics Jánosné, Juhász A. Józsefné, Kalmár László, Kiss Gyula, Klabuzai Józsefné, Lesták Sándor, Lorencz Kinga, Lukács László, Mátis András, Németh Lászlóné, Ponori Thewrewk Aurél, Sajó Péter, Schalk Gyula, Strasser Zoltánné, Szabó Attila, Szalma Sándor, Szeitl Mihály, Szilágyi Katalin, Szmutku Antal, Szuhanek Imre, Taracsák Gábor, Vajda Gáborné, Varga László, Vörös Zsigmond, Zelenik Józsefné, Zombori Judit, Zsolnay Zoltán (40 név).

Kissé részletesebben:
1975 (1973): Ponori Thewrewk Aurél 1973 végével a Planetárium előkészítésével megbízva.
1976 (1974): Ponori Thewrewk Aurél részfoglalkozásban, a planetárium megbízott vezetője.
1977 (1975): A TIT Budapesti Planetáriumának ünnepélyes alapkőletétele 1975. május 28-án volt. Dr. Kulin György 1975. januárban betöltötte a 70. életévét és 1975. július 15-i határidővel nyugdíjba vonult. Az Uránia és a planetárium igazgatói feladatait 1975. június 1-től Ponori Thewrewk Aurél intézi.
Személyi ügyek: Igazgató 1975. június 1-től Ponori Thewrewk Aurél. Ponori Thewrewk Aurél és Schalk Gyula 1975 novemberében tanulmányutat tettek a Szovjetunióban, a TIT testvértársulata a Znanyije vendégeként. Útjuk során tanulmányozták a szovjet planetáriumok szervezeti, műsorpolitikai kérdéseit, munkáját és technikai felszerelését Moszkvában és Harkovban.
1978 (1976): Az 1976-ra tervezett építési és szerelési tervek csak részben valósultak meg. 1976 végére elkészült a 23 méter átmérőjű belső kupola építése és burkolása, de a műszer szerelésének időpontja 1977 tavaszra – nyárra tolódott. A Carl Zeiss Alapítvány 1976-ban ünnepelte a vezetése alatt álló nagyplanetárium megnyitásának 50. évfordulóját. Szeptemberben háromnapos szimpóziumot rendeztek Jénában. Magyar részről három fő (Ponori Thewrewk Aurél, Sajó Péter és Schalk Gyula) vett részt.
Személyi ügyek: Igazgató: Ponori Thewrewk Aurél. Sajó Péter műszaki vezető. Schalk Gyula tudományos munkatárs. Szeitl Mihály műszerész részfoglalkozásban. Csaba György leendő előadó szerződéses alkalmazásban. Taracsák Gábor leendő előadó szerződéses alkalmazásban.
1979 (1977): A planetárium ünnepélyes avatása 1977. augusztus 17-én volt. A nagyközönségnek
Az első előadást 1977. augusztus 20-án tartották. December 31-ig 373 előadás volt, amin több mint 80.000 látogató vett részt. Ezt 38 fő, nagyrészt teljes munkaidőben foglalkoztatott, részben részfoglalkozású dolgozó munkája biztosította.
Személyi ügyek: Ponori Thewrewk Aurél igazgató. Sajó Péter műszaki vezető. Csaba György tudományos munkatárs. Schalk Gyula tudományos munkatárs. Taracsák Gábor tudományos munkatárs. Hajtó Józsefné gazdasági ügyintéző. Zsolnay Zoltán szervező. Illés Gyula gondnok. Mátis András elektrotechnikus. Szeitl Mihály mechanikai műszerész. Bojtár József általános szerelő. Varga László klímaberendezés-kezelő, fűtő. Czigler Pálné adminisztrátor-titkárnő. Babróczky Ferencné pénztáros.
1980 (1978): A planetárium első teljes évében (1978. január 1. és december 31. között 174.107 látogatót fogadott a 914 előadáson. A teremkihasználás átlaga 52 %-os volt.
Személyi ügyek: Ponori Thewrewk Aurél igazgató. Zombori Ottó tudományos munkatárs az Uránia csoportvezetője lett 1978-ban. Ezzel megoldódott a két egymástól távol eső csillagászati ismeretterjesztést szolgáló intézmény az Uránia és a Planetárium egyszemélyi vezetésének problémája [a gyakorlatban Zombori Ottó az Urániát és Ponori Thewrewk Aurél a Planetáriumot irányította]. Az intézmény személyi állományában nem állt be különösebb változás az elmúlt évhez viszonyítva. Élesen kiütközött a tudományos munkatársi állomány elégtelen volta, a három fő [Csaba György, Schalk Gyula, Taracsák Gábor] nyilvánvalóan kevés.
1981 (1979): Személyi ügyek: Ponori Thewrewk Aurél igazgató. 1979 során végre teljes lett a munkatársi állomány: kaptunk státuszt és bérkeretet egy előadó munkatárs számára. Állományba került Ehmann Péter, csillagász végzettségű gépészmérnök.

1982 (1980): Személyi ügyek: Ponori Thewrewk Aurél igazgató. A fontosabb beosztásban levők közül Illés Gyula gondnok lépett ki. Hosszabb ideig tartott, amíg helyét Strasser Zoltánné-val betölthettük. 1980 végén mondott fel Ehmann Péter tudományos munkatárs.
1983 (1981): Személyi ügyek: Ponori Thewrewk Aurél igazgató (1981. május 1-ig, nyugdíjba vonulása miatt, de nyugdíjasként a planetáriumban részfoglalkozásban főleg műsorok készítésével és előadásával kezdett foglalkozni). Dr. Horváth András igazgató, a fizikai tudományok kandidátusa, az MTA Csillagvizsgáló Intézet tudományos munkatársa (1981. május 1-től).

A Planetárium távcsőparkjának tesztelése a 80-as évek elején. Balra Ponori Thewrewk Aurél igazgató.
1984: Személyi ügyek: Dr. Horváth András igazgató. 1982-ben sikerült a negyedik tudományos-politikai munkatársi helyet betölteni Zombori Judit személyében, aki 1982-ban fejezte be a tanulmányait az ELTE matematika-fizika tanári szakán. 1982-ben lépett ki a szervezési csoportvezető Zsolnai Zoltán. Helyére Halasy-Nagy Endrét vettük fel. Alkalmazása ideiglenes megoldásnak bizonyult, az ő távozása után Danóczy Klára biológia-földrajz szakos tanárt alkalmaztuk. 1982-ben Sajó Péter igazgatóhelyettesi, Csaba György főmunkatársi, Schalk Gyula főmunkatársi, Németh Lászlóné főügyelő-helyettesi kinevezést kapott.
1985: A TIT országos ügyvezető elnöksége 1983 júliusában hosszas vita után többségi szavazással úgy döntött, hogy a Planetáriumot és az Uránia csillagvizsgálót működtetésre átadja a TIT budapesti szervezetének.
Személyi ügyek: Schalk Gyula 1983 őszén megvált a planetáriumtól, mert a csillagászati és űrkutatási választmány titkára lett. Mátis András műszerész a propaganda- és szervezési csoportba került, és planetáriumi műsorok lebonyolítást is végzi. Bottlik Mihály szerződéses elektroműszerész önállóan tart műsorokat.
1986 (1984): A Planetárium személyi ügyei: Csaba György 1984. augusztustól az Árpád Gimnáziumban tanít, de külső munkatársként továbbra is tart planetáriumi műsorokat. Az előadások lebonyolításába bekapcsolódott Szeitl Mihály, a Planetárium műszaki csoportjának munkatársa és Szalma Sándor az Uránia munkatársa. 1984 szeptemberétől Hajtó Józsefné a Planetárium – Uránia gazdasági vezetője lett.

1987 (1985): A Planetárium személyi ügyei: Távozott a planetáriumból Taracsák Gábor, Csaba György és Danóczy Klára. Szakelőadói kinevezést kapott Mátis András és Szalma Sándor. Vörös Zsigmondot szervezőnek vettük fel.
A Gondolat Könyvkadó 1990-es évkönyve volt az utolsó. Az MCSE 1990-es Meteor évkönyve volt az első.
1992 (1990): Gazdasági ügyintézőnk Jelasics Jánosné lett 1990-től.
1993 (1991): 1991. október 28-én a Budapesti Planetárium és az Uránia Csillagvizsgáló a TIT Szövetség két önállóan tevékenykedő intézményévé alakult. A beszámolóban nincsenek személyi ügyek.
1994 (1992): A Planetárium 1992-re nem kapott állami támogatást, mert az Országgyűlés nem
szavazta meg a TIT Szövetség költségvetési támogatását. Személyi ügyek: Az 1992-ben
szükségessé vált létszámcsökkentés miatt többek között felmondtunk Lukács László szakelőadónak
és Szilágyi Katalin grafikusnak. Félállásban dolgozó szakelőadónk Zombori Judit felmondott. Két
műszaki dolgozónk félállásba került. Sajó Péter, az első műszaki vezető kora nyári halála már nem
tudott részt venni 1992 augusztusában a planetárium fennállásának 15-dik évfordulóján.
1995 (1993): Személyi ügyek: Horváth András, Gesztesi Albert, Mátis András tevékenységének
említése. Juhász A. Józsefné takarító nyugdíjba ment, helyette Vajda Gábornét alkalmaztuk. Lesták
Sándor nyugdíjast Kalmár László váltotta fel a portán.
1996 (1994): Személyi ügyek: Horváth András, Gesztesi Albert, Mátis András tevékenységének említése. Gesztesi Albert megszerezte földrajztanári diplomáját az ELTE TTK-n, 1994 áprilisától műszaki és szakmai igazgatóhelyettes megbízást kapott. Babróczki Ferencné pénztáros nyugdíjba ment, helyette Zelenik Józsefné lett a pénztáros.
1997 (1995): Személyi ügyek: Horváth András, Gesztesi Albert, Mátis András tevékenységének említése.
1998 (1996): Személyi ügyek: Horváth András, Gesztesi Albert, Mátis András tevékenységének említése. A műszaki csoportból távozott Kiss Gyula és Szuhanek Imre. Helyükre Szmutku Antal került.
1999 (1997): Horváth András, Gesztesi Albert, Mátis András tevékenységének említése.
2000 (1998): Személyi ügyek: Horváth András, Gesztesi Albert, Mátis András tevékenységének említése.
2001 (1999): Személyi ügyek: Horváth András, Gesztesi Albert, Mátis András, Szabó Attila tevékenységének említése.
2002 (2000): Horváth András, Gesztesi Albert, Mátis András tevékenységének említése.
2003 (2001): Horváth András, Gesztesi Albert, Mátis András tevékenységének említése. Szmutku Antal műszaki dolgozónk folytatta villamosmérnöki tanulmányait.
2004 (2002): Horváth András, Gesztesi Albert, Mátis András tevékenységének említése.
2005 (2003): Horváth András, Gesztesi Albert, Mátis András tevékenységének említése.
2006 (2004): Horváth András, Gesztesi Albert, Mátis András tevékenységének említése. Hajtó Józsefné gazdasági igazgatóhelyettes 2004 júliusától nyugdíjba vonult. Burján Attiláné könyvelő-statisztikus alkalmazott lett. Klabuzai Józsefné takarítónő és Zelenik Józsefné pénztáros nyugdíjas lett.
2007 (2005): Horváth András, Gesztesi Albert, Mátis András tevékenységének említése. Gesztesi Albert 2006 májusától nyugdíjba vonult. Mátis András pedig 2007 augusztusában tervezi ezt. Az új planetáriumi csillagászati ismeretterjesztő munkatársi helyre 2005. január 1-jével Lorencz Kinga fizikussal kötöttek szerződést, aki a 90 napos próbaidő után a további munkát nem vállalta. A TIT elnöksége 2006. augusztus 12-ével – nyugdíjassága miatt – rendes felmondással megszüntette Horváth András igazgató munkaviszonyát. A Planetárium vezetésével májustól Lorencz Kingát bízta meg a szövetségi igazgató.
A bekezdések első évszáma azt mutatja, hogy melyik évre vonatkozó csillagászati évkönyvben jelentek meg az adatok. A zárójelben lévő évszám azt mutatja, hogy melyik évről szólt a beszámoló.










