„Üstökös tsillag” a templomtornyon

256

Gyakran keresztnek nézik — mondja Kovács István solti református lelkész a város kálvinista templomának toronydíszéről. Mivel a Bács-Kiskun megyei település templomát a református hagyományoktól eltérően nem betlehemi csillag, vagy pedig a Péter apostolt kukorékolásával háromszor is figyelmeztető kakas díszíti.

Az alaposabb – bár a magas épület miatt a földi halandóknak nem egyszerű – vizsgálat után kiderül, hogy nem is a katolikus vagy evangélikus templomokon megszokott, Krisztus szenvedéstörténetére utaló keresztet láthatunk, hanem egy egyedi, a maga nemében páratlan megoldást választottak a templom egykori építőmesterei. A torony csúcsán egy kovácsoltvas csillagmotívumot látunk, ami a szakralitásnak érdekes természettudományos vonatkozásokat kölcsönöz. A solti reformátusok templomának motívuma ugyanis a torony 1769-es építésének évében az abban az esztendőben látható fényes üstökös emlékére készült.

Solt református temploma
Solt református temploma

A kométát a híres francia csillagász, Charles Messier fedezte fel 1769. augusztus 8-án. Messier híres üstökösvadász hírében állt, nevét összesen 12 „hajas csillag” viseli. Az égitestről első ízben azt jegyezte fel, hogy néhány ívperc átmérőjű, ködös objektum, és „a távcsőben haloványnak mutatkozott”. Azonban már ekkor sem volt halvány! A következő éjszaka az égbolton történt elmozdulásából megállapította, hogy nem tévedett, és valóban, egy gyorsan mozgó üstökösről volt szó. Sőt, hamarosan szabad szemmel is megpillantotta. A távcsőben ekkor az üstökös feje, a kóma 4,5 ívpercnek, magja, a nucleus 86 ívmásodpercnek mutatkozott.

A kométa ma hivatalosan a C/1769 P1 (Messier) nevet viseli. Gyakran Napóleon üstökösének is nevezték, mivel nem sokkal a hadvezér és államférfi születési előtt tűnt föl. A Napóleonnal fennálló kapcsolatot egyébként maga a felfedező, Messier vetette évtizedekkel később papírra, abból a megfontolásból, hátha ezen a szálon sikerül a tudományos tevékenységéhez szükséges anyagi forrást biztosítani. S bár korábban az uralkodó kitüntette, az az 1808-as kiadvány, melynek megjelentetéséhez pénzügyi támogatást kért, nem keltette fel Napóleon figyelmét. Nem úgy felvilágosult csillagász kortársaiét, akik számára mindez az ekkoriban már — ebben a körben — egyértelműen áltudománynak tekintett asztrológiával való kacérkodást jelentette.

Az 1769-es Messier-üstökös Amsterdam egén. Korabeli metszet.
Az 1769-es Messier-üstökös Amszterdam egén. Korabeli metszet.

Az üstökös hajnali láthatóságát egy ideig zavarta a holdfény (1769. augusztus 17-én volt telihold). Ennek ellenére a korszak több neves csillagásza észlelte, sőt, az európai megfigyelések mellett a fejlett asztronómiai kultúrájú Kínában is feljegyezték, megjelenése alapján „seprűs csillag”-nak titulálva. A Hold zavaró hatásának elmúltával egyre látványosabbnak mutatkozott, hosszú csóvája pazar látványt nyújtott. Augusztus 30-án a Csendes-óceán déli vizein hajózó Cook kapitány „kicsivel a horizont felett, az égbolt keleti részén” figyelte meg. Szeptember 10-én érte el legnagyobb földközelségét, ami 0,12 csillagászati egység, azaz a Föld–Nap távolság 12%-a volt. A Kanári-szigetek és Cádiz között vitorlázó francia csillagász-földrajztudós, Pingré a csóvát bámulatosan hosszúnak, 90–98 fokosnak látta. De la Nux a Madagaszkár melletti Bourbon-szigetről, a mai Réunioról, 97 fokosnak írta le. A Pallas-lexikon szerint pedig „az 1769-iki üstökös 130°-ot elborító farka csak 60 millió kilométerre terjedt”.

A fényes égitest feltűnésének igen jelentős lélektani hatása lehetett kor emberére. Köztudott, hogy az üstökösöket az ókortól kezdődően baljós előjelnek, rossz ómennek tekintették. Döghalál, háború, éhínség, szörnyű csapások előhírnökének. S bár a keresztény vallás alapvetéseivel összeegyezhetetlenek a babonás képzetek, az efféle gondolatok nemcsak a mindenkori uralkodó osztály, hanem a széles néprétegek szintjén is mélyen beleívódtak a közgondolkodásba. Sok esetben világvége-hangulat lett úrrá az embereken, az utolsó ítélet közeli eljövetelét is előrevetítve. A solti templom építői talán úgy gondolták: ha a baljós jelet megjelenítik, mindez paradox módon a védelmüket szolgálhatja.

A solti megfigyeléseket, valamint az égitest-ábrázolás művészi és szakrális kivitelezését a város 1755-től vezetett vegyes anyakönyve őrzi. Ezzel is jelzi az esemény fontosságát, hiszen a települési anyakönyvek sok esetben egyetlen írott forrását jelentetik az akkori történéseknek. A bejegyzés szerint a mezővárosból augusztustól szeptemberig látszott a kométa, és 1769. október 17-én „fel emeltük a Toronynak gombját, mellynek részén, kakas helyett, a mint mások szokták, üstökös tsillagnak formájára tsináltattuk, annak az üstökös tsillagnak emlékezetire, melly a mostan folyóesztendőben (…) minden éttzakánkint közel egy hónapig az égen láttszott”. Valahogy úgy, mint az elmúlt évtized két pazar látványosságot nyújtó üstököse, az 1996-os Hyakutake és az 1997-es Hale–Bopp, melyek még fényszennyezett városi égen is feltűnő jelenségnek mutatkoztak.

1769-es bejegyzés Solt református anyakönyvében a templomtorony „üstökös tsillag” motívumáról
1769-es bejegyzés Solt református anyakönyvében a templomtorony „üstökös tsillag” motívumáról

Messier üstökösét az ország más szegleteiben is feljegyezték. A Szikszón élt ifj. Körtvélyesi Pap Istvánnak az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött naplójából Réthly Antal írta ki, tőle Keszthelyi Sándor gyűjtötte, hogy „1769. Ezen nyáron üstökös csillag láttatott”. Szintén Keszthelyi Sándor találta az 1784-ben megjelent Magyar Hírmondóban az azévi üstökös kapcsán azt jegyezték fel, hogy „mi töllünk üstökös tsillag láttatott, de sokkal kisebb, mint vólt az 1769. esztendőbeli”. Szinnyei József szerint a híres polihisztor, Hatvani István Debrecenben vizsgálta „az 1769. aug. feltűnt üstökös csillag pályafutását”. A csillagászat magyar nyelvű bibliográfiájának adatait szerint Jeney György 1791-es kiadású, német forrásból fordított, de a magyar viszonyokra adaptált „Természet-könyvé”-ben tett róla említést, Johann Elert Bode pedig „A’ Világ alkotmánnyának öszveséges vi’sgálása” című 1816-ös kötetében „az 1769-diki üstököscsillagnak” pályáját ábrázolta. Az 1822-es kiadású „Tudományos Gyűjtemény” szerint „Az 1769-dikinek farka 40 milliom mértföldnyi hosszú volt.” Papp Gézának a „Titkok az Úréi” összeállításában azt találjuk, hogy a hangácsi lelkipásztor, Varannai Mihály azévi anyakönyvi jelmondata szerint „Az esztendő kezdetétől egy vészthozó fényű üstökös csillag fog sokáig tündökölni”. Bár ez esetben feltételezhető, hogy a bejegyzést egy korábbi kométa hatása indukálhatta, hiszen a Messier-üstököst csak a nyár folyamán fedezték fel.

A templomtorony gombján a Messier-üstökösre utaló csillagmotívum látható
A templomtorony gombján a Messier-üstökösre utaló
csillagmotívum látható

A C/1769 P1 üstököst napközelpontjának, azaz perihéliumának elérése után a Greenwich-i Obszervatóriumban látták meg ismét, október 23-án. Az ekkor már a Földtől távolodó kométa látszó mérete egyre kisebb lett, csóvája 1,5 fokra apadt. Messier szabad szemmel utoljára november 18-án látta. Utolsó távcsöves észlelése december 3-án a svéd asztronómus, Wargentin nevéhez fűződik. Ezt követően az égi vándor évszázadokra — a német csillagász–matematikus Bessel számításai szerint 2090 évre — eltűnt megfigyelői szeme elől. Ha túléli hosszú, elliptikus utazását, mindössze sokadik fokú leszármazottaink láthatják viszont.

A Meteor 2010/7-8. számában megjelent írás másodközlése

Hozzászólás

hozzászólás