A marskutatás következő lépcsője: induláshoz készülődik az InSight

3398

Idén májusban, a következő indítási ablakban1 útnak indulhat a NASA legújabb generációs marskutató szondája, az InSight (INterior exploration using Seismic Investigations, Geodesy and Heat Transport).

Művészi ábrázolás az InSight leszállóegységéről. Forrás:NASA/JPL-Caltech

Körülbelül kétévente a Föld és a Mars konjunkcióba (együttállásba) kerül egymással, ami lehetővé teszi, hogy az űreszközeinket eljuttathassuk a Marsra. Idén júliusban a Mars csak 58 millió km-re lesz tőlünk, és a NASA szeretné kihasználni a lehetőséget, hogy útjára bocsássa a következő marsi küldetés szondáját. A szonda tartalmazni fog egy leszállóegységet is, mely fúrások segítségével elsőként fogja tanulmányozni a felszín alatti hőáramlási jellemzőket, és a marsrengések szeizmológiai vizsgálatával a bolygó kérgéről, köpenyéről és magjáról fog adatokat szolgáltatni.

Az InSight csatlakozik ahhoz a két roverhez (Opportunity, Curiosity), amelyek jelenleg is kutatják a Mars felszínét, illetve ahhoz a 14 műholdhoz, melyek közül 6 még mindig küld adatokat a Földre. A tény, hogy 6 db keringő egység is működik a Mars körül, jól szemlélteti a kialakult intenzív szakmai kíváncsiságot, ami nem is csak egyetlen országra korlátozódik. Az amerikai, az európai, az orosz és az indiai űrügynökségeknek mind-mind vannak érdekeltségei  ezen űrszondák között.

Összehasonlításképpen, másik közvetlen szomszédunk, a Vénusz körül mindössze egyetlen működő űreszköz, a hányattatott sorsú japán Akatsuki kering, a Merkúr körül (amit összesen csak 2 űreszköz, a Mariner-10 és a MESSENGER vizsgált) pedig jelenleg egy sem. A külső Naprendszerben a Cassini drámai Szaturnuszba zuhanása óta a Jupiter körül keringő Juno maradt az egyetlen pályán mozgó műhold, míg az Uránusz és a Neptunusz körül soha nem is voltak keringő eszközök.

A misztikumán és a popkultúrában betöltött szerepén túlmenően miért is ilyen népszerű külső szomszédunk, a vörös bolygó? Praktikusan van felszíne, amin sétálhatunk (szemben a gázóriásokkal), van légköre (a Merkúrral ellentétben), ami nem túl vastag (nem úgy, mint a Vénuszé), és akár az űrhajósok számára is elérhető távolságban van.

Mindemellett számos felszíni forma teszi különlegessé és a Földünkhöz hasonlatossá, úgymint árkok, szél fújta formák, folyóvölgyek és egy hatalmas egykori óceán partvonala. Ez utóbbiak miatt nagyjából tisztában voltunk vele, hogy volt víz a Marson, de az utóbbi évek kutatásai tárták föl, hogy most is van, bár leginkább a kőzetekbe fagyva,  mélyen a felszín alatt. Ez utóbbi terület az, amiről pedig nagyon keveset tudunk. Egészen jól ismerjük a Mars meteorológiáját, pontosabban ismerjük a felszínét (térbeli felbontottság szerint2), mint a Föld óceánjainak fenekét, de csak nagyon kevés információnk van a felszín alatti régiókról.

Mindkét szomszédunk geológiailag halottnak tekinthető, abban az értelemben, hogy egyiken sem működik lemeztektonika. Ettől függetlenül apró lokális feszültségek kipattanása és meteoritek becsapódása által keletkezhetnek rengések. Ezeket a felszínen vizsgálva információt szerezhetünk a mélyebb vidékekről. Eredeti ábra forrása: NASA/nasaimages.org

Ebben a tekintetben persze a Földünk belseje majdnem annyira rejtélyes, mint a Marsé. Sikerült megalkotnunk egy-egy képet a bolygók belsejéről,  de a Földünknél ezt több mint 100 évre visszamenő szeizmológiai adatokra és a történelemben számtalan feljegyzett földrengésre alapozva tettük. A Mars esetében jelenleg szinte csak távérzékelésből nyert adatokra támaszkodhatunk.

A Földön a földrengések nyomon követésével tulajdonképpen egy inverz problémához gyűjtöttünk adatokat. Így sikerült visszakövetkeztetni azt a felszín alatti szerkezetet, amely megfelel a méréseinknek. A Mars felszín alatti viszonyairól jelenleg csak elméleti modelleket gyárthatunk, illetve kérdéseket tehetünk fel, amelyekre az InSight küldetése találhatja meg a választ.

Ez után a következő lépés, hogy mintát hozzunk a Marsról. Van néhány bizonyíthatóan marsi eredetű meteorit, ami a kutatók rendelkezésére áll, de ezek metamorfizáló hatásoknak voltak kitéve az útjuk során (kozmikus sugárzás, hősokk a Föld légkörébe érkezéskor stb.). Egy olyan minta, ami nem roncsolódott útközben, és pontosan tudni lehet a származási helyét, felbecsülhetetlen értékű lenne. A NASA a következő rover, a Mars 2020 esetében pontosan ezt tervezi, de ennek részleteit még alaposan ki kell dolgozni.

Egy minta hazajuttatása a Marsról óriási lépés lenne. A feladat annyi fejlesztést igényel, ami szinte már-már sci-fi számba megy. Az elmúlt évtizedek missziói során megszerzett tudással azonban ez egyre inkább valósággá válhat.

Források:

theconversation.com

mars.nasa.gov/insight

cosmosmagazine.com

Kiemelt képünkön: a Lockheed Martin technikusai a szonda napelemeit tesztelik. Forrás: NASA/JPL/UA/Lockheed Martin

[1] Az indítási ablak arra a behatárolt időszakra vonatkozik, amikor az adott mennyiségű üzemanyaggal rendelkező űreszköz indítható, hogy elérje a számára tervezett pályát, illetve pozíciót. Időtartama általában néhány nap, vagy néhány óra. Hossza ugyan növelhető az üzemanyag növelésével, de az a hasznos teher rovására megy.

[2] Mind az óceánok aljzatát, mind a Mars teljes területét feltérképezték, a különbség a  részletességében van. Az óceánokról csak 5 km-es, míg a Mars felszínéről legrosszabb helyeken is 20 m-es a felbontás. Forrás

Hozzászólás

hozzászólás