A Tunguz-meteoroid még mindig a Nap körül keringhet, és újra lecsaphat

48568

Egy most napvilágot látott tanulmány szerint az 1908-ban Szibériában bekövetkezett Tunguz-eseményt okozó meteoroid vagy kisbolygó végül is kipattant a földi légkörből, és még ma is a Nap körül keringhet, így a jövőben akár újra lecsaphat bolygónkra vagy a Holdra is.

Június 30. a kisbolygókról szóló ismeretterjesztés nemzetközi világnapja, az aszteroidanap (Asteroid Day), amelyet 2014-ben Brian May, a legendás Queen együttes szólógitárosa, az asztrofizika doktora és több más neves személyiség kezdeményezett, 2016-tól pedig minden évben megtartanak. Az esemény célja, hogy a kisbolygók kutatásának nemzetközileg elismert szakemberei felhívják a világ figyelmét arra, milyen veszélyt is jelenthetnek bolygónkra lehetséges ütközésükkel az aszteroidák, illetve egyáltalán mit tudunk ezekről a kis égitestekről. 1908-ban ezen a napon következett be a szibériai Köves-Tunguszka folyó forrásvidékén az a kozmikus katasztrófa, amelyre azóta Tunguz-esemény vagy Tunguz-jelenség néven hivatkozunk.

Az aszteroidanap (Asteroid Day) fő kezdeményezői 2014-ben, balról jobbra: Lord Martin Rees professzor, Grigorij Richters filmrendező, az “51 degrees North” című film rendezője és Dr. Brian May asztrofizikus, a Queen együttes szólógitárosa (www.ibtimes.co,uk)

Eddig úgy tudtuk, hogy egy nagyjából 30-80 méteres kis égitest, egy meteoroid (az 1-100 méter közötti kis égitesteket nevezzük így) behatolt a Föld légkörébe, de nem érte el a felszínt, hanem 5-8 km körüli magasságban hatalmas robbanással szétaprózódott. A detonáció energiája egy 10-20 megatonnás (1500-2000 hirosimai atombomba), más becslés szerint 30 megatonnás robbanás energiájának felelt meg. Nincs egyértelmű becsapódási kráter, és nem találtak meteorit-, illetve a földfelszínből kidobott és a nagy hő és nyomás hatására átalakult törmelékdarabokat sem. A tajga fáinak lombjait az epicentrum környékén a robbanás lökéshulláma lecsupaszította, de a fákat függőlegesen hagyta, távolabb azonban sugárirányban kidöntötte azokat.

A Tunguz-jelenség légköri robbanást idézett elő. Ezt ábrázolta a művész, mert magáról az eseményről nem készül(het)tek fotók (felső kép). Leonyid Kulik egyik expedíciója során a helyszínen készült felvételen jól látszik az erdő pusztulásának mértéke, a rengeteg kidöntött fa (www.espacial.org)

A Tunguz-esemény térképét mutatja az alábbi ábra.

A Tunguz-esemény helye és fényjelenségének láthatósági határa a transzszibériai vasútvonal, Bajkál-tó, Jenyiszej, Léna, Angara és a Köves-Tunguzka, valamint ezen utóbbival kapcsolatos folyók feltüntetésével.

A Tunguz-esemény 112. évfordulóján annak magyarázatára orosz kutatók egy új, meghökkentő elmélettel álltak elő. Danyiil E. Krennyikov (Szibériai Szövetségi Egyetem, Krasznojarszk), valamint munkatársai, a krasznojarszki Szibériai Állami Egyetem, a Számítógépes Modellezési Intézet, a Kirenszkij Fizikai Kutatóközpont, a Moszkvai Fizikai és Műszaki Egyetem és a Lebegyev Fizikai Intézet kutatói részletes számítógépes modellezéssel azt vizsgálták, hogy 50, 100 és 200 méter átmérőjű, túlnyomórészt vízjég, kő vagy vas anyagú kis égitestek a Föld légkörébe különböző sebességgel és szöggel érkezve elérhetik-e a felszínt, vagy vannak köztük olyanok, amelyek kipattannak a légkörből, és óriási lökéshullámot keltve visszakerülnek a világűrbe bolygóközi pályára.

Az orosz kutatók számítógépes szimulációi azt mutatták, hogy a vas anyagú, 50 és 200 méter közötti átmérőjű testek, amelyek 25 km/s sebességgel lépnek be a légkörbe 5-12 fok belépési szögtartományban, kipattannak a földi légkörből, így nem érik el a felszínt, csak 10-15 km magasságig juthatnak le a légkörbe. Közben a tömegükből alig veszítenek a súrlódás miatt a légkörben megtett mintegy háromezer kilométer hosszúságú úton. A túlnyomórészt vízjégből vagy kőből álló testek sebessége viszont annyira lecsökken, hogy szinte teljesen lefékeződnek, és a hatalmas nyomás és hő szétaprózza azokat.

A Föld légkörébe 25 km/s sebességgel és 5-12 fok közötti szöggel belépő 100 méter átmérőjű vasmeteoroid (vagy kis méretű kisbolygó) lehetséges pályáit mutatja a kép az orosz kutatók számítógépes szimulációja alapján (Krennyikov és munkatársai, 2020)

A mostani kutatás során nem vizsgálták, hogy milyen lett a kis égitestnek a légkörből történt visszapattanás utáni új keringési pályája, vagyis nem tudjuk még azonosítani a valószínűsíthetően ma is a Nap körül keringő meteoroidot, kisbolygót. Talán nem is fogjuk, mert a probléma rendkívül nehéz.

Krennyikov és munkatársai vizsgálatainak a Tunguz-esemény magyarázatán túlmutató általános következménye is van: a földi légkörbe a múltban is és a jövőben is behatolhatnak kis égitestek (meteoroidok, kisbolygók), majd onnan kipattanva tovább folytathatják útjukat a bolygóközi térben, vagyis a Tunguz-jelenséghez hasonló földi lokális katasztrófák a múltban is bekövetkezhettek, illetve a jövőben is előfordulhatnak. Tehát az égitestek közötti új típusú ütközési kölcsönhatás lehetőségét is felvetették a kutatók. A kis égitesteknek a légkörből a világűrbe történő visszapattanása a földi atmoszféra egyfajta védelmi mechanizmusát is jelenti: a meteoroidok és kisebb aszteroidák nem érik el a felszínt, és nem okoznak nagyobb becsapódási katasztrófát bolygónkon. Ilyen eseményre volt példa 1972. augusztus 10-én egy nappali fényes tűzgömb a Grand Teton Nemzeti Park (Utah) egén, amelyet több videó is megörökített. Akkor egy kb. ezertonnás vasmeteor (meteoroid) zúgott el a megfigyelők szeme láttára a Sziklás-hegység felett délről észak felé, a kanadai Edmonton és Calgary városok irányába, de szerencsére kipattant a légkörből, vagyis a Föld atmoszférája megvédte ezeket a városokat és környéküket egy lokális katasztrófától.

Nappali fényes tűzgömb a Grand Teton Nemzeti Park (Jackson Lake, Utah állam, USA) felett 1972. augusztus 10-én (James M. Baker felvétele)

A Grand Teton meteoroid útját térképen az alábbi ábra mutatja.

A Grand Teton metoroid útja Utah állam felől Kanada irányába délről észak felé (fireball.meteorite.fr)

A Tunguz-eseményt okozó kis égitest a fenti elmélet helyessége esetén a Földre és a Holdra továbbra is potenciális ütközési veszélyt jelenthet. Ez is alátámasztja azt a nyilvánvaló igényt, hogy a földközeli kis égitestek megismerése, felfedezésük és nyomon követésük még inkább hangsúlyos feladat legyen a jövőben is – az aszteroidanap szellemében is.

Az orosz kutatók a Tunguz-eseményt a légkörből a világűrbe visszapattanó kis égitesttel magyarázó elméletüket a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban most közzétett tanulmányukban ismertetik.

A hír megjelenését a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt támogatta.

Forrás:

Kapcsolódó internetes oldal:

Hozzászólás

hozzászólás