A Piszkéstetői Obszervatórium amerikai megfelelőjében jártunk.
Arizona előkelő helyet foglal el a megfigyelő csillagászat porondján. Se szeri se száma a híresebbnél híresebb csillagvizsgálóknak: itt található az előző részben bemutatott Lowell Obszervatórium, a Whipple Obszervatórium, Mount Lemmons, ahol a Catalina égboltfelmérés folyik, a Large Binocular Telescope Obszervatórium a Mt. Graham-en, hogy csak néhányat említsünk. Itt találjuk a Kitt Peak Nemzeti Obszervatóriumot (KPNO), amit amerikai útunk során szintén útba ejtettünk. Az 1950-es években az Amerikai Egyesült Államokban egy Nemzeti Obszervatórium építését tűzték ki célul, hiszen addig többnyire csak egyetemek és konzorciumok a saját műszereikhez fértek hozzá. Bárki által elérhető, pályázati úton elnyert távcsőidő addig nem létezett az USA-ban.
Az Obszervatórium dél-keletre fekszik Tucsontól, ahonnét mintegy másfél órás autóúttal közelíthető meg. Már 30-40 kilométerről látszanak a hófehér kupolák. Az egyszeri utazó azonban jól teszi, ha nem csak a távolba réved, mert a mexikói határ közelében számos kamera és útlevélellenőrzési pont állja útját, indokolt tehát a fokozott óvatosság. Felérve a 2100 méter magas hegytetőre, az elmaradhatatlan látogatóközpont fogad minket. Az obszervatóriumban egy ott dolgozó csillagász vezetett végig, aki mesélt a hely történetéről is. Érdekesség, hogy az ideális helyszín kiválasztásához nagyjából 150 helyet kezdtek monitorozni Arizonában. Végül két jelölt maradt versenyben: az egyik Észak-Arizonában, Las Vegas közelében, a másik pedig Kitt Peaken. Az első sem volt rossz helyszín az ’50-es években: a későbbi „Fények Városa” még csak egy kis porfészek volt, minimális fényszennyezéssel. A történelem viszont igazolta a döntést: Kitt Peak a mai napig nagyrészt lakatlan terület, és kiváló asztroklímával rendelkezik. Az obszervatóriumot végül 1958-ban alapították meg.
A fő attrakciók természetesen a teleszkópok, amikből két tucat is helyett kapott a hegytetőn. Ezek között van két rádiótávcső, a többi az optikai tartományban működik. Az egyik legmodernebb közülük a KPNO egy korábbi igazgatójáról elnevezett, 4 méteres Mayall-távcső. Említésre méltó még a kitűnő képminőségéről híres 3,5 méteres WIYN-távcső is. Kitt Peak tetejéről Mexikóba is könnyedén át lehet látni. A kupolák között barangolva medvebiztos szemetesekre lettünk figyelmesek, és az is kiderült, hogy nincs víz a környéken, így az esővizet kénytelenek összegyűjteni és tisztítani az észlelő csillagászok kényelme érdekében.
Közelebbi ismeretséget a híres McMath-Pierce naptávcsővel köthettünk. Központi égitestünk fényét sziderosztát vetíti be a fix optikai útba, ahol aztán különböző műszerekkel analizálható a Nap képe. A távcsövet állítólag éjszaka is használják fényesebb objektumok tanulmányozására – nem elhanyagolható szempont, hogy ez esetben nem kell a kompetitív távcsőidőért sorban állni. A több mint 30 méter magas torony és a föld alatt folytatódó optikai folyosó impresszív benyomást kelt. A 95 m fókuszú távcső képalkotásában 3 tükör vesz részt, a földi légkör negatív hatásait adaptív optika hivatott kiküszöbölni. A Kitt Peak-i óriás jelenleg a világ legnagyobb naptávcsöve 1,61 m átmérőjével. Megjegyzendő, hogy több nagyobb műszer építése van folyamatban, köztük a 4-méteres Európai Naptávcsőé (EST). Az 55 éve felavatott eszközt elsősorban napfoltok képének és spektrumának vizsgálatára használják széles hullámhossztartományban (300 nanométertől 12 mikrométerig). Augusztusi látogatásunknak szomorú aktualitást ad, hogy a napokban dől el a teleszkóp további sorsa. Az NSF (Nemzeti Kutatási Alap) valószínűleg nem fogja tovább támogatni. Optimista forgatókönyv esetén egy nonprofit szervezet veszi át az eszköz működtetését. A műszert több évtizedes berendezések – köztük számítógépek vezérlik – mintha csak visszacsöppentünk volna időben jó pár évtizedet. A történelem más módon is tapintható a tudomány eme szentélyében: a vendégkönyvben Buzz Aldrin űrhajós aláírására lettünk figyelmesek, a falon pedig Kennedy elnöknek az avatási ünnepségre küldött üdvözlő levele látható.
A bemutató állandó attrakciója az önkéntesek által vezetett napbemutató. Mivel alig pár nappal voltunk a Nagy Amerikai Napfogyatkozás előtt, így érdeklődve figyeltük a napfoltokat csillagunk felszínén, megsaccolva, hogy honnét fogja őket elfedni a Hold korogja. A H-alfa szűrővel szerelt távcsőben a protuberanciák is gyönyörűen táncoltak a peremen.
A Kitt Peak-i Obszervatórium a Tohono O’odham indiánok területén fekszik, akik magukat nem törzsnek (tribe), hanem nemzetnek (nation) hívják. A Tohono O’odham szóösszetétel egyébként „sivatagi emberek”-et jelent. Tizenegyezer négyzetkilométeres területen mintegy tízezren élnek, a teljes népesség Észak-Amerikában 25 ezer körül lehet, ennek egy része Mexikóban található. Bár olyan konfliktus nincs, mint a Hawaii-hoz tartozó Mauna Keán, ahol a tervezett 30 méteres TMT távcső építése is veszélybe került a helyiek tiltakozása miatt, megtudtuk, hogy hosszas egyezkedés és sok előírás betartása révén működhet a Kitt Peak-i Obszervatórium az adott helyen. Ezek közé tartozik, hogy a nemzeti csillagvizsgáló épületei a legmagasabbak a környéken, viszont nincs lift, és csak a Tohono O’odham nemzet tagjai árulhatnak dísztárgyakat, illetve a személyzet tagjainak meghatározott részét is ők adják.
Számos csillagászati és kulturális élménnyel gazdagodva kanyarogtunk vissza Tucsonba a hegyről lefelé vezető úton. Gondolataink már a napfogyatkozás körül jártak.
Az Obszervatórium honlapja: https://www.noao.edu/kpno/
A látogatóközpont honlapja: https://www.noao.edu/kpvc/
