Nehéz tárgyilagos maradni az égbolt legszebb csillagászati eseménye kapcsán: jelen sorok írójának percekig remegtek a lábai a totalitás pontosan két percig tartó gyönyörteli látványa, illetve a felvezető fényjátékok és színváltozások után. De ne szaladjunk ennyire előre a hírportál napfogyatkozás-expedíciójának eredményes megfigyelései kapcsán!
A helyi időben november 14-én, szerdán reggel bekövetkező fogyatkozásra rendkívüli alapossággal készültünk. Már a pénteki első terepfelmérő autós kirándulás során beazonosítottuk a Bob’s Lookout néven ismert kilátót jó kétórás vezetésre a lakhelyünkként szolgáló Palm Cove-tól. A helyszín erősségei közül a legfontosabb a kellő távolság a tengerparttól (emiatt a partmenti gomolyfelhők már nem jutnak el idáig), a tökéletes délkeleti kilátás, illetve a Nap felé elterülő síkságra való rálátás.
Azért nem bíztunk semmit a véletlenre: hétfőn reggel innen néztük meg az 50 órás holdsarlót, s a közben begyűjtött pozitív benyomások alátámasztották az elhatározást, hogy nem a bizonytalan tengerparti övezetből kockáztatjuk meg életünk egyik legnagyobb égi jelenségének észlelését. Mindez kedd reggel csak tovább erősödött, amikor ugyan hajnal 5 és 6 között felszakadozott a felhőzet a tengerparton és sikeresen észleltük is az immár csak 25 órás holdsarlót a Csendes-óceán partjáról, ám a totalitás előtt pontosan 24 órával már zuhogó trópusi eső váltotta fel a derültes eget.
Természetesen biztosak voltunk abban is, hogy amatőrcsillagászok százai, de akár ezrei is ugyanerre a belső felföldi menekülő útvonalra gondolnak, ezért lakhelyünket már kedd este 8-kor elhagytuk. Terveink szerint kb. este tíztől reggel 5-ig gyönyörködtünk volna a csillagos déli égben, majd pedig a műszereket napfogyatkozás-szemüvegre és fényképezőgépekre lecserélve reggel a napfogyatkozás tette volna fel a koronát a csillagászati örömök éjszakájára.
Ezt a szépen hangzó tervet húzta keresztül a helyi mikroklíma: a trópusi esőerdővel fedett hegyeken átkelve matt fekete égbolt, tökéletes borultság fogadott a kilátóhoz vezető főút mentén. A keleti szél a tenger felől messzire besodorta a párás levegőt, ami éjfél körül még gyakorlatilag zárt felhőzetet alkotott a Bob’s Lookout felett is. Nehéz leírni az érzést, amikor ez ember egyenként érzi a hajszálait megőszülni…
A józan ész végül is győzött az érzelmek felett: reggel 6-ig még sok minden történhet, felesleges éjfélkor aggódni az amúgy autókkal teljesen megtelt kilátóból való további menekülés útvonalán, várni kell reggelig. Ezen gondolat jegyében a Tahin-Kiss duó nyugovóra tért az autó védett melegében, a Sárneczky-Szabó páros pedig felvállalta a felhőzet követésének nem sok örömmel járó feladatát.
Éjjeli látkép a Puppis-Carina tejútról, jobb szélen a Nagy Magellán-felhővel.
Hajnal 3-kor a csapat három férfi tagja egyöntetű lelkesedéssel állapította meg: az összes felhő eloszlott, s onnan kezdve az állatövi fényben, az időnként feltűnő hullócsillagokban és a déli csillagképekben gyönyörködve vártuk az 5:38-kor bekövetkező napkeltét.
A kilátóból gyakorlatilag rögtön napkelte után már kezdődött a részleges fázis, a holdkorong egyre nagyobb darabot harapott ki a Napból. A totalitás pontosan 2 percig tartott 6:38 és 6:40 között, amikor is a Nap 13 fok magasan látszott a horizont felett. Az 1999-es napfogyatkozás emlékei alapján volt képünk a várható fény- és színváltozásokról, de a valóság minden elképzelésünket felülmúlta!
Kezdetben mindössze a napfogyatkozás-szemüvegekkel követtük a Hold útját csillagunk korongján. Valamikor a félig eltakartság állapotában tűnt fel először a fények és különösen a színek fakulása. Hirtelen kezdett minden elszürkülni, mintha az élet maga távozni akarna a helyszínről. Az égbolt mélykékről egyre furcsább szürkéskékre váltott. A Naptól kinyújtott kéztávolságából jó arasznyira látszó Vénusz elég hamar feltűnt szabad szemmel is az égen, miközben mindenféle kis lyukak árnyékai egyre feltűnőbben napsarló alakúakká váltak.
Teljes napfogyatkozás!
Hogy még véletlenül se fussunk ki az időből, időzített riasztásokat állítottunk be a teljesség előtt tíz, öt és két perccel, illetve egy másikat pontosan a totalitás közepére, jelezni, hogy még egy perc van hátra. Ezek a riasztások végül is nagyon hasznosnak bizonyultak, mert a teljesen elfedett Napra rácsodálkozva könnyű elveszteni az időérzéket.
Fotósunk Szabó Róbert volt, aki 250-es teleobjektívvel és okostelefonos panorámakészítéssel készült. A többiek szabad szemmel és 20×60-as binokulárokkal követték az eseményeket. Mindenki másra figyelt fel és utólag még órákon át meséltük izgatottan, ki mit is látott pontosan.
A nagy égi margaréta a táj és a tengerparti felhők felett.
A Hold eltakarja a Napot – miért olyan nagy szám ez, kérdezheti bárki. Szinte lehetetlen megfogalmazni azt az érzést, amikor a minden életnek forrást adó nagy égi lámpás átalakul egy nagy égi margaréta virággá. Ásítozó fekete üresség, körülötte a gyöngyházfényű napkorona. Kisebb látcsövekkel feltűnnek a protuberanciák rózsaszín foltjai a napkorong peremén. A fények kihúnynak, az égen feltűnnek a legfényesebb égitestek. Kis csapatunk tagjai ezúttal beazonosították a Vénusz, Jupiter és Szaturnusz bolygókat, a Centaur alfa és béta jelű csillagát és a teljes Dél Keresztjét. Minden bizonnyal több fényes csillag is észrevehető lett volna, de a két perces totalitás alatt ennyire futotta.
A gyémántgyűrű igazi csillagászati ékszer.
A gyémántgyűrű jelensége a fogyatkozás elején és végén is feltűnik, fotót ezúttal a végéről sikerült készíteni. A Nap első felvillanása a holdkorong mögül jelzi az élet visszatérését, a dolgok ismét a rendes kerékvágás felé tartanak. Mi azonban megrendülten és pár pillanatig szótlanul állunk: a teljes napfogyatkozás a természet egyik leglátványosabb csodája, amit átélve mindannyian megértjük, miért válik valakiből akár már az első sikeres észlelés után igazi napfogyatkozás-turista. Ezt a szépséget szinte lehetetlen felülmúlni – folytatás legközelebb, reálisan tekintve 2017-ben, az Egyesült Államokban.
A hírportál expedíciójának boldog észlelői.
