Ismétlődni látszik a
tavaly augusztus végi égi látványosság egy másik, ezúttal orosz távol-keleti vulkán hatására.
A Szaricsev (1496 m magas,
Kuril-szigeteken lévő tűzhányó) 2009. június 12-én kezdődött
kitörése során jelentős mennyiségű kéndioxid jutott a
sztratoszférába, mintegy 16 km magasságba, amely az északi
félteke lakói számára előrevetítette a különös égi színek
ismételt megjelenését. A kitörési felhőről az ISS fedélzetéről
megkapó szépségű fotót készített az űrállomás legénysége, amely bejárta a világsajtót.
Az első észlelések a
színes naplementékről június utolsó napjaiban érkeztek az USA
és Kanada területéről, majd a műholdas megfigyelések sejtetni
engedték, hogy hamarosan Európába is eljut a kéndioxidos vulkáni
anyag (l. a Spaceweather anyagát)
Kontinensünk nyugati
partjait még június legvégén érte el a kéndioxid, ennek ékes
bizonyítékát szolgáltatta Berkó Emese, aki 29-én Franciaország
felett, repülőgépről készített fényképet a különös
látványt adó alkonyi égboltról. Felvételén megfigyelhetjük a
láthatárnál élénk színeket öltő égterületet, a színes rész
felett pedig a vulkáni kéndioxidfelhő jellegzetes sávos
elrendeződését is. A fotó kísértetiesen hasonlít a Pinatubo
1991-es kitörése után egyik, az Endeavourról készült fényképéhez.
Repülőgépről
készült alkonyi felvétel, amelyen megfigyelhetőek a
sztratoszférában lévő vulkáni felhő sávjai (Berkó Emese, június 29.)
Július első napjaiban
már sorra jelentek meg a nyugat-európai észlelések, hazánkat
pedig 4-én érte el a látványosság. Ezen a napon már napnyugta
előtt mintegy egy órával látni lehetett a szálas, sávos
szerkezetű kéndioxid felhőt, amely a nappali égen még fehéres
színű volt, majd napnyugta után a sávok színesedni kezdtek.
Sajnos az időjárás nem mindenhol engedte érvényesülni a
sztratoszférikus színeket, ám ahol felhőmentes volt az égbolt,
elsősorban az északi országrészeken, ott előjött a tavaly
augusztus végihez hasonló látvány.
Az ezt követő napokban
az időjárás volt az első számú ellenfél, de tiszta vagy
részben tiszta égbolt esetén már országszerte megmutatkozott a
vulkáni felhőzet annak minden látványelemével.
A láthatár élénk
narancsvörös színe felett az égbolt lilás árnyalatban pompázik
(Berkó Ernő, július 5.)
Honnan is tudhatjuk, hogy
éppen a vulkanikus eredetű kéndioxid okoz felettünk valamely
jelenséget? Néhány jellegzetességet figyelhetünk meg, amelyeknek
vagy csak egyes elemei, vagy a teljes repertoárja megmutatkozhat
egy-egy alkalommal.
Induljunk el az alkonyat
előtti órában képzeletbeli égi utunkra, ideálisan felhőtlen
égboltot feltételezve! Mintegy egy órával napnyugta előtt a
nyugati égrészen fehéres (szürkés fehér, sárgás fehér),
némiképpen cirruszokra hasonlító felhőzet jelenik meg.
Fátyolfelhőre
emlékeztető, sárgásfehér vulkáni kéndioxidfelhő-sávok
napkeltekor (Landy-Gyebnár Mónika)
E felhőzet vékony, közel
párhuzamos, kissé hullámos sávokból áll, amelyek színe fehér,
ezüstfehér, a láthatár közelében sárgásfehér, rózsás
fehér. Ahogy közeledik a Nap a horizonthoz, egyre sárgásabb
árnyalatot öltenek a sávok, majd lassanként vörös színek is
keverednek bele, a normál napnyugtához hasonlóan. Amikor a Nap már
lenyugodott, elkezdődik a sztratoszférában található anyag igazi
színesedése. A vulkáni felhőzetet magas elhelyezkedése miatt
később érik el az alkonyi fények, mint a normál, troposzférában
lévő felhőket, így kb. 15 perccel napnyugta után kezd a
kéndioxidfelhő aranysárga színben izzani. Amint egyre mélyebbre
jut anyacsillagunk, a felhő színei is percről percre mélyülnek:
narancsvörös, rózsás narancs, mély piros árnyalatokat ölt,
legtöbb esetben csak a horizont feletti néhány fok magasságáig.
Ez a színes sáv mindig jól elkülöníthető az égbolt többi
részétől, szinte neonosan világít, a sáv feletti terület pedig
rózsaszínes-lilás színeket vesz fel. Időnként e színes sávból
magasabbra törő, rendkívül látványos, rózsaszínű
krepuszkuláris sugarak is megjelennek.
A fényképen az
időnként megjelenő krepuszkuláris sugarak élénk rózsaszínű
sávjai láthatóak (Schmall Rafael fotója Kaposfőn készült július 5-én)
A nyugati égboltot
betöltheti a lilás fény, ami néha csak egészen halványan
látható, olykor viszont igen élénk színben tündökölhet. A
jelenség mintegy 30-40 perccel napnyugta után ér véget, ekkor a
sávozott felhők még látszanak, de már nincs jellegzetes színük.
Hajnalban a látványosság – természetesen – fordított sorrendben
játszódik le. A nyári időjárás nappali felhőképződésének
maradványai sokszor elrontják az alkonyi eget, ám hajnalra ezek a
maradványok legnagyobbrészt feloszlanak, így a reggeli égbolt
sokszor tisztább az estinél, ennek köszönhetően a koránkelők a
hajnali madárdal mellé látványosabb égi jelenségeket is
kaphatnak. Főként igaz ez a jelen helyzetre, amikor a hajnali
égbolton a fényes Vénuszt és a Marsot is láthatjuk – ez utóbbit
a Fiastyúk közelében. Nehéz elképzelni szebb ébresztőt egy
ilyen égi látványosságnál, amikor saját bolygónk élő
geológiájának színes bizonyítéka mellé a szomszédos bolygók
égi ékkövekként csatlakoznak!
A hajnali égbolton a
színes látóhatár felett fénylő Vénusz és Mars is
gyönyörködteti az észlelőt (Landy-Gyebnár Mónika, július 9.)
A vulkáni kéndioxid csak
lassan ürül ki a sztratoszférából, így az elkövetkező hetek,
esetleg hónapok alkonyi, hajnali színeit még látványosabbá
teheti egy ideig, érdemes lesz figyelnünk az eget!
Berkó Ernő képe július 5-én este készült Ludányhalásziban
Landy-Gyebnár Mónika
fotója a július 9-i hajnalt örökítette meg Veszprémben.
Egri alkonyat július 9-én (Bizik Péter).
Élénksárga vulkáni
felhősávok Németh Tamás székesfehérvári fotóján, a július 10-i
napkeltekor.
