Az idei immár a hatodik
alkalom, hogy a Kepler Asztroszeizmológiai Tudományos Konzorcium
(KASC) tagjai egybegyűltek és az eredeti elképzelések szerint a
tudományos eredmények mellett az űrtávcső meghosszabbított
programja során követendő stratégiák lettek volna napirenden. Az
élet azonban a második lendkerék meghibásodásával közbeszólt,
így más jellegű tervezés, az űrtávcső felélesztése került
mindenki figyelmének központjába.
Nem titkolt elvárása volt a
résztvevőknek, hogy a nyitó előadások alatt fontos részleteket
és biztató lehetőségeket halljanak a jövőre nézve, ám
meglehetősen kevés konkrét állítással lettünk gazdagabbak.
Kezdésként Hans Kjeldsen (Aarhus University), a KASC vezetője
beszélt a KASC helyzetéről a meghosszabbított küldetés során.
Az egyik nagy előnye a hosszabb adatsoroknak, hogy halványabb
csillagok, köztük exobolygók anyacsillagainak is sokkal
pontosabban meghatározhatóak a paraméterei, sugarai, tömegei az
asztroszeizmológiai adatok segítségével. De nem csak a Kepler
meghosszabbításáról esett szó, hanem a KASC meghosszabbításáról
is: a konzorcium jelenleg lefedi és összekapcsolja a területen
dolgozó kutatók jelentős részét, így érdemes azt hosszabb
távon is fenntartani. A javasolt megoldás pedig, hogy a jelenlegi
együttműködést a 2017-ben induló TESS-űrtávcső adatainak
feldolgozására is fenntartsuk – potenciálisan átnevezve azt TASC
konzorciummá.
A Kepler munkáját, ha némi eltérésekkel is, de a TESS fogja folytatni – kérdés, hogy közös megfigyelésekre lesz-e lehetőségük.
Valamivel többet tudhattunk meg az
űrtávcső és a tudományos program kilátásairól Jason Rowe és
Martin Still (NASA Ames) előadásaiból. A második lendkerék
leállásakor a legsürgetőbb probléma nem is az újraindítás
volt, hanem az üzemanyag megőrzése, alaphelyzetben ugyanis a
Kepler pár hónap alatt felemésztette volna a tartalékait a
pozíciója tartásával. Így először meg kellett győződni
arról, hogy a távcső képes-e az üzemanyag-takarékos Point Rest
State állapotban maradni, illetve a maradék két lendkerekével és
hajtóműveivel megbízhatóan a Föld felé fordulni, ha szükséges.
Ezek már működnek, így már nyugodtan lehet a lendkerekekkel
foglalkozni. A két hibás lendkerék eltérő állapotban van: a
kettes számú még valamennyire képes forogni, így azt óvatosan
próbálják majd megmozgatni, és a próbák során gyűjtött
adatokból meghatározni, mennyire menthető. A négyes számú
viszont teljesen be van ragadva, így ott az egyetlen lehetőség, hogy
a teljes forgatónyomatékot bevetve egyszerűen bedarálják a
törmeléket, ami akadályozza a lendkereket a mozgásban. Egyértelmű,
hogy a küldetés irányítói nyitottak a radikális megoldásokra
is, de csak alapos megfontolás után: újabb fejleményekre csak
több hónapos időskálán érdemes számítani.
Az idő egy másik kérdéshez is
elvezet: a Keplert 2+2 évvel hosszabbították meg, egy 2014-ben
esedékes felülvizsgálattal. A jövőre zajló felülvizsgálatra
fel kell készülnie a közösségnek, alaposan megvizsgálva, hogy
ha úgy adódik, egy-két nagyságrenddel kisebb fotometriai
pontosság mellett milyen kutatásokat lehet végrehajtani az
űrtávcsővel. A várakozások szerint jövőre csökkenő NASA
költségvetés fényében ezt a feladatot legalább olyan komolyan
kell venni, mint magát a felélesztést.
Minden valószínűség szerint már a 4 évnyi adatokban is rejtőzik pár exobolygó, ami a jobb alsó sarkot (apró, távoli bolygók) fogja elfoglalni.
Ám akármi lesz az űrtávcsővel, a
tudományos munka még jó darabig eltart. Többen is megfogalmazták,
hogy eddig olyan volt a Keplerrel dolgozni, mint tűzoltófecskendővel
szomjat oltani: most, hogy a ránk ömlő adatfolyam (remélhetőleg
ideiglenesen) elapadt, végre van lehetőség igazán alaposan
feldolgozni mindazt, ami most a rendelkezésünkre áll. Talán
meglepő, de még mindig komoly erőfeszítéseket igényel a
műszeres effektusok eltávolítása és a negyedévek adatainak
összekapcsolása, főleg a százezernyi, egészen különböző
változásokat mutató csillagra automatizáltan elvégezve. Az
exobolygók tekintetében pedig eddig csak az első két év adatait
dolgozták fel, így a Földhöz hasonló bolygók még rejtőznek –
hiszen a biztos azonosításhoz legalább két-három fedés, vagyis
több, mint két évnyi adat szükséges – de most az
eddigi jelölteket is alaposan meg lehet vizsgálni.
A bevezető előadások után
megkezdődtek a tudományos előadások is: ezekről a következő epizódban számolunk be.
