Csillagászati verseny általános iskolásoknak

728

Ebben a tanévben immár tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Kulin György csillagászati verseny. A vetélkedőn háromfős csapatok indulhatnak az általános iskolás korosztályból. Három internetes fordulóban választják ki a régiók legjobbjait, akik tavasszal személyesen mérhetik össze tudásukat Tatán. A szervezők a határon túli magyar gyerekek jelentkezését is várják.

A vetélkedő során csillagászati és űrkutatási ismereteikről adhatnak tanúságot a résztvevők. Lesznek csillagászattörténeti és a világűr „meghódításának” fontosabb lépéseit felelevenítő feladatok is. A csapatok nem csupán – többnyire játékos – elméleti problémákkal szembesülnek, valódi csillagászati megfigyeléseket is kell végezniük és kreativitásukat is megcsillogtathatják.

Nevezni november 30-ig lehet az első forduló kitöltött feladatlapjának beküldésével. További részletek a verseny honlapján olvashatók.

A nevezési lap és az első forduló feladatai pedig az alábbi dokumentumban találhatók.

A vetélkedő szervezői:
TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesület
Magyar Csillagászati Egyesület
Szegedi Tudományegyetem Bajai Obszervatóriuma
Bajai Obszervatórium Alapítvány

A versenyt a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Hozzászólás

hozzászólás