A mai napon kerül szembenállásba a Jupiter a Nappal, vagyis a Nap, a Föld és a Jupiter nagyjából egy vonalban áll. Ez azt jelenti, hogy amikor a Nap este lenyugszik, a Jupiter éppen kel, és egész éjszaka látható, ahogy végigvonul az éjszakai égbolton. De ezt megcsinálta tegnap, tegnapelőtt, és ezt fogja csinálni holnap is. Csak a kelési és nyugvási időpontjai tolódnak el pár percet. Ezen a napon van a legkisebb távolságra bolygónktól is, de pont olyan fényesnek látszik ma, mint amilyen tegnap volt, sőt egy hónap múlva sem lehet majd különbséget látni a mostanihoz képest.
A forgó óriásbolygó Szehofner József augusztus 22-ei felvételein.
Ezek a szembenállások természetesen minden évben bekövetkeznek, az idei azért említésre méltóbb, mert km-ben kifejezve rekord közelségről beszélhetünk, de amikor mondjuk 1 millió km-rel nagyobb ez a távolság, akkor sem látunk semmit máshogy a Jupiteren, hiszen távolsága eléri a 600 millió km-t, amihez képest az 1 millió – vagy akár a 10 millió – jelentéktelen különbség.
A bolygó örvénylő felhői, ahogy a Voyager-1 űrszonda 1979-ben látta (NASA)
A Jupiter egyébként az egyik leghálásabb bolygó, ha távcsővel szeretnénk megfigyelni. Az égbolton fényesen ragyogó égitestet el sem lehet téveszteni az éjszakai
órákban, így kezdő észlelők is könnyen becserkészhetik távcsöveikkel.
Amit már a legkisebb műszerekkel láthatunk, az a két egyenlítői felhősáv
és a négy Galile-féle hold. Apró szépséghiba, hogy a déli egyenlítői
sáv az idén a szokásos eltűnéseinek egyikét éli, ezért csak egy sávot
fogunk megpillantani az így kicsit csálén kinéző bolygón. A sávokat az
itáliai Niccoló Zucchi,
jezsuita tudós látta meg elsőként 1630. május 27-én. A további sávok és
az egyenlítői régiók megfigyeléséhez már nagyobb távcsövek, jobb ég és
nagyobb tapasztalat, de legalább is a háromból kettő kombinációja kell.
NPR: Északi Poláris Régió, NNTB: Északibb Mérsékelt Sáv, NTB: Északi
Mérsékelt Sáv, NEB: Északi Egyenlítői Sáv, SEB: Déli Egyenlítői Sáv,
STB: Déli Mérsékelt Sáv, SSTB: Délebbi Mérsékelt Sáv, SPR: Déli Poláris
Régió
Ha a csillagászat iránt érdeklődő gyerekek körében szó esik a Jupiterről, biztos, hogy azonnal a Nagy Vörös Folt
iránt érdeklődnek, míg egy kezdő bolygóészlelő első jelentősebb
trófeája szintén ez a légköri képződmény szokott lenni. Legalább 350 éve
létezik, de az elméletek szerint valószínűleg több ezer éve foroghat ez
a két övezet találkozásánál kialakult anticiklon. Felfedezőjének Giovanni Cassini-t tekintik, aki 1655-ben látta meg először, bár Robert Hooke
már egy évvel korábban említett valami foltot a bolygón, de az
valószínűleg nem a Nagy Vörös Folt volt. A vihar láthatósága, színe
hosszú távon jelentősen változik, időnként sötét vöröses színével szinte
kiugrik a Déli Egyenlítői Sávból, máskor viszont csak egy üreg a sötét
öv oldalán.
A négy Galilei-hold (NASA)
Ha a Jupiterről beszélünk, nem maradhat el a Galilei-holdak említése,
melyekről mindenki hallott, akit egy kicsit is megérintett a
csillagászat. Mint égitestek is egy-egy fantasztikus világ, de még ennél
is ismertebbek tudománytörténeti jelentőségük miatt is. Az óriásbolygó
holdrendszere azonban nem csak ebből a négy óriásból áll, jelenleg 59 további holdat ismerünk ebben a "mini naprendszerben".
Ezekről azonban ritkán hallani, ami nem véletlen, hiszen egy rendkívül aránytalan
holdrendszerrel állunk szemben. Míg a négy Galile-hold szabad szemmel
is látható lenne, ha a Jupiter vakító fénye nem nyomná el őket, a többi hold csak óriástávcsövekkel vagy fotografikusan érhető el. Ha távcsövünket a Jupiterre irányítjuk a két oldalán négy apró, egy vonalban elhelyezkedő fénypontot kell látnunk. Ezek a Galilei-holdak. Ha csak hármat látunk, nem kell megijedni, akkor valamelyik pont a bolygó mögött vagy előtte tartózkodik. Előbb-utóbb meglesz mind a négy, ahogy a Jupiter is eléri majd szembenállását 2011-ben, azt követően és azt követően is, még nagyon-nagyon sokáig.
