Vadásszunk szupernóvákra!

977

A három éve indult Galaxy Zoo program első verziója ugyan már lezárult, de a lelkes számítógépes felhasználók – a Zooniverse program keretein belül – több hasonló projekt résztvevőiként segíthetik a tudományos közösséget (ahogyan erről hírportálunkon is több alkalommal beszámoltunk). Az egyik új kezdeményezés a Galaxy Zoo Supernovae, melynek szervezői a csillagrobbanások azonosításában kérik a nagyközönség segítségét.

A kezdeményezésbe bekapcsolódó felhasználók a Palomar Transient Factory (PTF) szupernóva-kereső program adatait böngészhetik át, hogy az átlagosan öt éjszakányi különbséggel készülő felvételeken újonnan felbukkanó fényforrásokat, elsősorban szupernóvákat keressenek. Az önkéntesek a regisztráció után meg is kezdhetik a "vadászatot". A program mindig hármasával mutatja az azonos területet ábrázoló képeket: egy új kép, egy régebbi referenciakép, valamint a kettő különbségéből előálló felvétel. Ha utóbbin felbukkan egy tranziens, az előzetes szoftveres feldolgozás során a vezérlőprogram a kép közepére helyezi az ismeretlen fényforrást.

A felhasználók feladata ennek a műveletnek az ellenőrzése, vagyis hogy a program által gyanúsnak ítélt képeken valóban látszik-e új objektum, és ha igen, lehetséges-e, hogy szupernóváról van szó. Az önkénteseket különböző, a kutatócsoport tagjai által összeállított kérdések megválaszolása segíti a döntésben (pl. látszik-e a különbségkép közepén objektum, kör alakú és kis kiterjedésű-e, történt-e hiba a képlevonás során, látszik-e az eredeti képeken galaxis az új forrás közelében, stb.).


Egy példa a Galaxy Zoo Supernovae program keretében is vizsgált képhármasok közül: bal oldalon az új, középen egy régi, jobb oldalon a kettő különbségéből képzett felvétel; utóbbi közepén jól megfigyelhető a galaxison belül feltűnt, új objektum (supernova.galaxyzoo.org).

A kezdeményezés sikerét jelzi az az elemző tanulmány, amit nemrég publikáltak a program kezdeményezői. A kutatók a PTF 2010 áprilisa és júniusa között összegyűjtött, mintegy 14 ezer szupernóva-jelölt vizsgálatával kapcsolatos tapasztalatokat összegezték. Ebben a szakaszban kb. 2500 önkéntes vett részt a munkában, akik a PTF – tőlük függetlenül dolgozó – szuperszámítógépes adatközpontja által szoftverekkel megtalált, kb. 130 db (spektroszkópiailag is megerősített) szupernóvájának 93 %-át sikerrel azonosították, míg hamis azonosítás egy sem volt! Az önkéntesek emellett több új kisbolygót és változócsillagot is találtak a felvételeken.

A cikk alátámasztja, hogy az – akár különösebb előképzettség nélküli – emberek agya mindmáig az egyik leghatékonyabb eszköz a hasonló feladatok elvégzéséhez, az egymástól függetlenül zajló emberi és gépi munka pedig nagyon jól kiegészíti, illetve megerősíti egymást a nagy léptékű felmérőprogramok adatelemzése során.

Forrás:
http://arxiv.org/abs/1011.2199
http://supernova.galaxyzoo.org

Hozzászólás

hozzászólás