Csillagok születése: így még soha nem láttuk!

572

A csillagkeletkezési területek jelentős része az optikai tartományban működő teleszkópok hatókörén kívül, vastag porfelhők mögött rejtőzik. Az elektromágneses színkép más hullámhossztartományaiban, például az infravörösben azonban átnézhetünk a porfüggönyön, de ugyanez igaz a mikrohullámú tartományra is. Az Európai Űrügynökség (ESA) Planck mikrohullámú űrobszervatóriuma a Tejútrendszer két érdekes régiójában, az Orion és a Perseus csillagképekben található csillagkeletkezési területeken pillantott a kulisszák mögé.

Az Orion csillagbölcső körülbelül 1500 fényévre található tőlünk, két legismertebb objektuma az Orion-köd, ami rózsaszínű füstpamacsként – zavaró fényektől távol – akár szabad szemmel is megpillantható, illetve a sötét porfelhőkből álló, a mögötte található csillagok fénye miatt a környezetéből kontrasztosan kiugró Lófej-köd.

Az első felvétel az Orion csillagkép nagy részét lefedi. A kép közepétől kissé lefelé látható fényes objektum maga az Orion-köd, míg a centrumtól jobbra lévő fényes folt a Lófej-köd. Az óriási vörös ív az ún. Barnard-ív, amiről azt gondolják, hogy egy körülbelül 2 millió évvel ezelőtti szupernóva-robbanás által fújt, jelenleg mintegy 300 fényév méretű buborék vetülete. A kép a 30 (vörös), a 353 (zöld) és a 857 GHz-es (kék) csatornákon rögzített felvételek kombinációja, a terület mérete 13°x13°.

[ESA/LFI & HFI Consortia]

A Perseus csillagkeletkezési terület az Orionban találhatónál egy fokkal "nyugodtabb" régió, de a Planck felvétele szerint itt is sok érdekes dolog történik. A leképezett terület mérete 30°x30°, a kép ugyanazon csatornák kombinációja, mint az Orion esetében.
[ESA/LFI & HFI Consortia]

A felvételeken az intersztelláris por- és gázanyagban zajló fizikai folyamatok közül három is nyomon követhető, ráadásul jól elkülöníthetően. (1) A kisfrekvenciájú mikrohullámú tartományban a Planck műszerei egyrészt a Tejútrendszer mágneses terével kölcsönható nagysebességű elektronok emisszióját, másrészt a forgó porszemcséktől származó, ugyanilyen hullámhosszú diffúz sugárzást mutatják. (2) A néhány milliméteres hullámhosszakon a nagyon fiatal, forró csillagok által felfűtött gáz emissziója a domináns. (3) Még nagyobb frekvenciákon a nagyon hideg por csekélyke sugárzását rögzítik a detektorok. Ez a kollapszus utolsó, közvetlenül a csillaggá válás előtti fázisában lévő leghidegebb felhőmagok emissziója. A létrejövő új csillagok szétoszlatják a felhő maradékát, amiből keletkeztek, s ez utóbbi folyamat és a kollapszusok közti finom egyensúly szabályozza, hogy mennyi csillag alakulhat ki egyáltalán a Tejútrendszerben.

A Planck által készített felvételek által lefedett égboltterületek. A kisebbik az Orion, a nagyobbik a Perseus régió.
[ESA/LFI & HFI Consortia/STScI DSS]

Bár a Planck űrobszervatórium fő célja a mikrohullámú háttérsugárzás anizotrópiájának nagypontosságú feltérképezése a teljes égbolt letapogatásával a mikrohullámú tartományban, az ennek során nyert megfigyelési adatai a fő emissziós folyamatok egyidejű feltárásával nagyban hozzájárulhatnak a csillagkeletkezési területek dinamikájának jobb megértéséhez is.

Forrás:

Hozzászólás

hozzászólás