Szokatlan kettőst figyeltek meg csillagászok a Perseus csillagképben. Kiderült, hogy a pár egyik tagja egy közönséges barna törpe, azonban a másik egy egzotikusabb típus, egy nagyon kis tömegű fehér törpe. Másképpen fogalmazva az előbbi komponens soha nem is tudott „igazi csillaggá” válni – azaz kialakulásakor nem gyűjtött elég tömeget ahhoz, hogy a belsejében beindulhasson a magfúzió – míg az utóbbi már elhagyta az energiatermelő állapotát. A fehér törpék olyan égitestek, melyek belsejében már nincsen magfúzió, egyfajta maradványcsillagok, melyek a Napunkhoz hasonló kis tömegű csillagok „halálakor” maradnak hátra. Ez már önmagában is egy elég szokatlan párosítás egy kettőscsillag esetében, azonban az igazán meglepő még csak nem is ez. Valószínűsíthető, hogy a barna törpe tehető felelőssé testvérének „korai haláláért”.
De hogyan pusztíthatunk el egy csillagot idő előtt? A kutatók szerint a HS 2231+2441 rendszer eredetileg egy normális, a Napunkhoz hasonló csillagot és egy valamilyen apró, szubsztelláris tömegű objektumot tartalmazott, egy nagyobb gázóriást vagy kisebb barna törpét (a kezdeti tömegétől függően). A normális csillag a fejlődése során eljutott a vörös óriás állapotba, tágulása során bekebelezte apró kísérőjét, amely a saját elpusztulása helyett az elnyelő csillag anyagának kidobódását váltotta ki. Ez volt az a tett, amivel a barna törpe végül is nagyobb tömegű társa számára végzetesnek bizonyult.
Kezdetben az óriásból csak anyag szivárgott át a kísérőjére, majd amikor kellően nagyra felfúvódott, teljes mértékben el is nyelte (ezt hívjuk közösburok-fázisnak a szoros kettőscsillagok fejlődését leíró elméletekben). De a kisebb égitest megmaradt, továbbra is keringett az óriás burkán belül. Ez persze súrlódást okozott a csillag külső rétegeinek anyaga és a benne keringő szubsztelláris objektum között. Az így felszabaduló energia végül egy hatalmas kitörési eseményt okozott, ami majdnem teljesen szétfújta az egykori óriást. A kitörés során az óriás elvesztette eredeti tömegének zömét, csupán a csillag „fehér törpére lecsupaszított” magja maradt hátra.
Az ilyen szokatlan „halálra” nyugodtan mondhatjuk, hogy „korai”, mert általában nem így alakulnak ki a fehér törpék. Különösen érdekessé teszi a rendszert, hogy az apró kísérő végig megmaradt, bár nem szerzett elég tömeget a társától, hogy beindulhasson a belsejében a fúzió. A két égitest most nagyon szorosan kering egymás körül, mindössze 3 órás periódussal. Mindezen jellemzőkkel a páros igen érdekes asztrofizikai laboratóriumot kínál a szoros kettős rendszerek fejlődésének tanulmányozására.
Forrás: http://www.astronomy.com/news/2017/10/kronos
Eredeti cikk: https://arxiv.org/pdf/1709.05344.pdf