A nagy tömegű csillagok összeomlását kísérő II-es típusú szupernóva-robbanások előcsillagait (progenitorait) már több ízben sikerült utólag azonosítani, azonban a hidrogénben szegény Ib és Ic típusú kataklizmák égitestjeit még soha. Egy nemzetközi kutatócsoport legújabb eredményeinek különlegessége abban rejlik, hogy egy szupernóva-robbanás előtt két évvel bekövetkezett óriási kitörést kapcsol össze a későbbi jelenséggel.
A mintegy 85 millió fényévre lévő UGC 4904 jelzésű halvány galaxisban 2006 októberében detektáltak egy furcsa szupernóvát. A csillag színképében szokatlan módon egyszerre voltak láthatók széles spektrumvonalak és a hidrogén keskeny emissziós vonalai. Ráadásul az újonnan feltűnt objektum gyorsabban is halványodott a szokásosnál. Az SN 2006jc jelű szupernóva típusa így pekuliáris Ib lett. Ennél jóval érdekesebb, hogy a jelenséget vizsgáló kutatócsoport Andrea Pastorello (Queen’s University Belfast) vezetésével csillagászati archívumokban rálelt egy korábbi jelentésre, amely szintén ebben a galaxisban megfigyelt furcsa robbanásról számolt be. A 2004. októberi jelenség csak pár napig látszott és független beszámolók nem is erősítették meg a létezését. Pastorelloék vizsgálatai szerint az esemény ugyan jóval halványabb volt a szupernóva-robbanásnál (kb. százszor), azonban a pozíciók hibahatáron belül megegyeztek – azaz úgy tűnik, egy újabb progenitort sikerült azonosítani.
Az UGC 4904 galaxis vidéke különböző időpontokban: (a)
a Sloan Digitális égboltfelmérés 2001. decemberi felvételén semmi
különös nem látszik, (b) a 2004. októberi képen jól kivehető a furcsa
fellángolás, míg a 2006. szeptemberi (c) képen
minden ismét a régi. A 2006. október 29-én, az asiagói (Olaszország)
1,82 méteres távcsővel rögzített felvételen (d) eltéveszthetetlen a
szemre is azonos pozícióban lévő fényes – galaxisát szinte túlragyogó –
SN 2006jc.
Jóval fogasabb kérdés azonban az objektum(ok) valódi fizikai természetének meghatározása. Magának a szupernóvának a spektroszkópiai és fotometriai vizsgálata arra utal, hogy a szülőobjektum egy héliumban gazdag felhőbe ágyazott szén-oxigén Wolf–Rayet-csillag, azaz forró, nagy tömegű és luminozitású, jelentős tömegvesztésű óriáscsillag volt. A 2004-es esemény magyarázatára több elmélet is kínálkozik. Hasonlóan zajlanak például a 60-100 naptömegű fényes kék változócsillagok (Luminous Blue Variables, LBV-k) kitörései, bár az SN 2006jc progenitora kevés hidrogént és héliumot tartalmazhatott. Magyarázat lehet egy Wolf–Rayet-csillag LBV-szerű kitörése is, ám ilyet még sohasem figyeltünk meg. Alternatíva lehet egy olyan kettős rendszer, amelyben a 2004-es kitörést az egyik csillag, a 2006-os kataklizmát pedig a másik csillag okozta. Bárhogy is volt, a nagy tömegű csillagok halálához vezető folyamatok páratlan változatosságát jól illusztrálja az SN 2006jc esete.
Forrás: A. Pastorello és mtsai, közlésre beküldve (astro-ph/0703663)
Kapcsolódó híreink:
A húsz éve felrobbant szupernóva fiatalabb testvére
Kozmikus gyöngysor a Nagy Magellán-felhőben