Az utóbbi években egy, a Camelopardalis (Zsiráf) csillagképben
található fiatal csillag fényessége több mint harmincszorosára nőtt
meg, amivel párhuzamosan egy új köd jelent meg az égitest körül. A felfedezést Dr. Bringfried Stecklum, a tautenburgi Thüringer
Landessternwarte (Türingiai Csillagvizsgáló) kutatója
tette, az intézet 2 méteres főtükrű és 1,34 m-es belépő nyílású Schmidt-teleszkópjával, ami ebben a távcsőtípusban a világ legnagyobb műszere.
A csillag pontos besorolása egyelőre bizonytalan, mindenesetre viselkedése a FUor és az EXor
típusú csillagokra emlékeztet. A FUorok eruptív változócsillagok,
melyek
életük kezdeti szakaszában vannak. A körülöttük lévő
porkorongból anyag hullik a felszínre, ezáltal nő a tömegük. Az
anyagbehullás fényességnövekedéssel is jár, mert a korong anyaga
forrósodik és a csillag fénye is egyre könnyebben áthatol a ritkuló
porkorongon. A felfénylés időtartama FUorok esetében több évtizedig,
akár évszázadig elhúzódhat. Ezzel szemben az EXorok sokkal aktívabb
objektumok, maximum néhány
hónapig tartó kitörésekkel. A típusok nevüket az FU Orionis, ill.
az EX Lupi csillagokról kapták, és mindeddig csak kb. tucatnyi tagjukat
ismerjük.
Az újonnan talált objektumnak a hasonló csillagok között messze a legkisebb a
luminozitása és a tömege. A hirtelen kitörés egy új köd
születéséhez vezetett, amely a 2001-es felvételeken még nem látszott,
azaz az események valamikor az elmúlt öt évben játszódtak le. A felfénylés mértéke arra
utal, hogy a hátterében igen intenzív
anyagbehullási időszak áll.
Balra: az LDN 1415 jelű sötétköd képe a Palomar Sky Survey II archívumából. A zöld pötty a kép közepén egy Herbig-Haro objektum, amit fiatal csillagokból történő gázkiáramlás hoz létre. Középen: egy 2001-es fotó a japán KISO
teleszkóppal – bármilyen változás nélkül. Jobbra: a tautenburgi Schmidt-távcső felvételén egy új, fénylő köd tűnt elő.
A
kitörésekre magyarázatot adó korong-instabilitási elmélet jelen esetben
úgy tűnik, nem kielégítő. Ebben a modellben akkor történnek kitörések,
amikor a csillag körüli korong
felmelegedik, ezáltal sűrűbbé és viszkózusabbá válik, és így több anyag
jut le a csillag felszínére. Kanadai csillagászok szimulációja
szerint a kitörés lefutása azt sugallja, hogy itt inkább
bolygócsírák elnyeléséről van szó. Ilyen koncentrált anyagcsomók a
születőfélben lévő csillagok porkorongjaiban fordulnak elő –
ahogyan a
fiatal Naprendszert is elképzeljük. A korong-instabilitási modell
szerint az anyagkorong hőmérsékletének 3000 és 10000 K között kell
lennie, ezt azonban az infravörös mérések nem támasztják alá. Utóbbiak
alapján a csillag tömege alig 1/8 naptömeg, ami nem elég a korong ilyen
mértékű felfűtésére. Stecklum szerint sokkal valószínűbb a nagyobb
anyagtömegek, egyfajta bolygókezdeményk hirtelen bezuhanásával számoló
elmélet.
Hozzá kell tennünk, hogy nem mindenki osztja ezt a véleményt. A Harvard Smithsonian Center for Astrophysics
kutatója, Scott Kenyon arra hívja fel a figyelmet, hogy a csillag
luminozitását (és egyéb paramétereit) nagyon bizonytalanul ismerjük, hiszen nem tudjuk,
mennyi fényt nyel el a körülötte lévő kiterjedt csillagközi felhő.
Forrás:
