Az ‘Oumuamua egy földönkívüliek által készített fényvitorla – vagy mégsem?

39845

A Harvard Egyetem két kutatója arra a következtetésre jutott, hogy az első azonosított, a csillagközi térből a Naprendszerbe érkezett kis égitest, az ‘Oumuamua egy földönkívüli fényvitorla vagy fényvitorlás lehet, amelyet a csillagok és a Nap fénynyomása tud gyorsítani. Az égitest megfigyelésében részt vett csillagászok azonban nem értenek egyet ezzel az elképzeléssel.

Az elmúlt év egyik nagy csillagászati felfedezése volt az A/2017 U1 vagy 1I/’Oumuamua (hawaii nyelven „messziről elsőnek érkezett hírnök”) megtalálása. Az objektum az első, a Naprendszerbe bizonyítottan a csillagközi térből érkezett kis égitest.

Az A/2017 U1 vagy 1I/’Oumuamua kicsiny, halvány objektumnak látszik a csillagok között 2017. október 29-én. A William Herschel Teleszkóp felvételén a csillagok csíkot húznak, mert a kép a gyorsan mozgó kis égitest követésével készült. (Kép: WHT, Alan Fitzsimmons)

A megfigyelésekből kiderült, hogy egy „szivar” alakú, nagyon elnyúlt alakú kis égitestről van szó, amelynek hossza 400 méter, szélessége (vastagsága) mintegy 130 méter, és összetett forgást végez, fő forgási periódusa 8,1 óra. Egyébként a megfigyelt fénygörbék még az átmérője körül forgó nagyon lapos koronggal (diszkosszal vagy „palacsintával”) is megmagyarázhatók, de a kevés megfigyelésből a kutatók inkább a szivar alakot tartják valószínűbbnek. Felszíne sötét, kis fényvisszaverő képességű, vöröses színű, hasonló mint a D-típusú kisbolygóké vagy az üstökösmagoké. Az üstökösökre emlékeztető kigázosodást (kóma, csóva) azonban nem figyeltek meg körülötte, így először a kisbolygókhoz hasonlónak tekintették. Az alábbi fantáziakép az ‘Oumuamua elnyújtott alakját és sötét felszínét érzékelteti.

A fantáziarajz a Naprendszerben elsőként felfedezett csillagközi objektumot, az `Oumuamuát mutatja. A kép az ESO VLT távcsőegyüttesével, a NASA/ESA Hubble-űrtávcsövével és egyéb műszerekkel végzett megfigyelések alapján készült. (Kép: ESA/Hubble, NASA, ESO, M. Kornmesser)

A nagy távcsövekkel folytatott nagyszabású nemzetközi megfigyelési kampány eredménye szerint a Naprendszerben felfedezett első csillagközi objektum, az `Oumuamua a vártnál gyorsabban távolodik a Naptól. A rendellenes viselkedést a ESO chilei VLT távcsőegyüttesét is használó világméretű csillagászati együttműködés keretében állapították meg. Ez a még nyáron közzétett  eredmény arra utal, hogy az `Oumuamua nagy valószínűséggel nem kisbolygó, hanem inkább csillagközi üstökös (a Naprendszer kisbolygói és üstökösei ismert tulajdonságait alapul véve). Az alábbi kép az ‘Oumuamuát mint kigázosodást mutató üstökösmagot ábrázolja a művész elképzelése szerint, amely a kis égitest fotometriai megfigyelésén nyugvó alakmodelljén és az anyagkiáramlás által előidézett gyorsulás, pálya menti mozgás megfigyelésén alapul.

Művészi elképzelés arról, hogy az ‘Oumuamua üstökösmagszerű kigázosodást mutat. (Kép: ESA/Hubble, NASA, ESO, M. Kornmesser)

Most november első hetében nagy „csobbanás” volt a tudományos körökben a Harvard Egyetem két kutatójának bejelentése, hogy az ‘Oumuamua egy fényvitorla vagy fényvitorlás, amelyet a csillagok közelébe érve azok fénynyomása gyorsít fel, és amelyet földönkívüli idegen civilizáció készített és indított csillagközi útjára. A Harvard Egyetemen (Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics, CfA) posztdok kutatója, Shmuel Bialy (Elmélet és Számítástechnikai Intézet, ITC) posztdok és Avi Loeb (az egyetem Csillagászati Tanszékének vezetője, mint társszerző) szerint az üstökösszerű kigázosodás által keltett „rakétagyorsítás” nem elegendő az ‘Oumuamua megfigyelt gyorsulásának magyarázatára, hanem valójában a Nap, mint az út során aktuálisan közel került csillag fénynyomása okozza a kis égitest gyorsulását. Bialy és Loeb szerint az ‘Oumuamua egy vékony, de nagy felületi kiterjedésű mesterséges kis égitest, és olyan, mint egy nagy fényvitorla (vagy fényvitorlás, ha még valami szondarész is van benne), ami megfelelhet a csillagászati megfigyelésekből kapott fénygörbe lapos korong (diszkosz vagy „palacsinta”) alakú forgó test modelljének.

Mit tudunk egyébként a fénynyomásról és annak lehetséges felhasználásáról űreszközök űrvitorla segítségével történő gyorsítására? A fénynyomás a fény által a sugárzásnak kitett felületre kifejtett mechanikai nyomás. Már régebben felmerült, hogy a Földön vitorlázásra használt szélenergiához hasonlóan űrhajók mozgatására is fel lehetne használni a Nap fénynyomását. Ez lenne a napvitorlázás, amely űrszondáknak a Naprendszer belső térségeiben történő mozgatását tenné lehetővé. A napvitorlás olyan űrjármű, amelyet a Nap, vagy más természetes (pl. egy csillag), esetleg mesterséges sugárforrás által kibocsátott fény sugárnyomása (fénynyomás) gyorsít fel. Vannak földi űrkutatási tervek, amelyek fényvitorlával más csillagokhoz szondákat juttatnának el, ilyen például a Japán Űrügynökség (JAXA) IKAROS terve vagy a „Breakthrough Starshot” kezdeményezés. Az alábbi három képen fényvitorlás űreszközökre mutatunk be egy-egy példát.

Fantáziarajz egy fényvitorlásról egy bolygó közelében, ahol egy lézersugárral gyorsítják a bolygó közeléből. (Kép: Breakthrough Initiatives)
Az IKAROS (JAXA) űrszonda elképzelése fényvitorlával. (Kép: JAXA, Miecki, Universe Today, 2018. október 31.)
A Proxima b bolygórendszerének egyik bolygója közelébe ért egy földi fényvitorlás a művész elképzelése szerint. (Kép: PHL & UPR Arecibo, Universe Today, 2018. október 31.)

Ezek az emberi fantázia alkotta űreszközök egyelőre sci-fibe illőek, de a sci-fi egyszer majd akár valósággá is válhat.

Alan Fitzsimmons (Queens University, Belfast), az ‘Oumuamua nagy földi távcsövekkel (pl. WHT) végzett megfigyelésében részt vevő asztrofizikus szerint azonban a most felvetett elképzelést nem támasztják alá meggyőző érvek, bár nagy felfedezés lenne, és személy szerint ő is szeretné, ha ez a csillagközi vándor egy földönkívüli civilizáció meggyőzően bizonyított nyoma lenne. Fitzsimmons azt is kiemelte, hogy a kis égitest megfigyelt jellemzői egy másik csillag környezetéből elszökött (kilökődött) üstökösszerű kis égitest tulajdonságaival egyeznek, azzal konzisztensek. Hozzátette továbbá, hogy a mostani fényvitorla-feltételezés bizonyos érvei nagy számú, bizonytalanul ismert paraméter számértékein alapulnak.

Összefoglalva:

Nagy horderejű állításokhoz nagy horderejű bizonyítékok kellenek. Azt állítani, hogy az ‘Oumuamua egy földönkívüli civilizáció által készített csillagközi fényvitorla vagy fényvitorlás, olyan horderejű állítás, amelynek alátámasztására nagyon alapos és súlyos bizonyítékok szükségesek, de a rendelkezésre álló megfigyelések és ismereteink az üstökösök mozgásáról inkább azt jelzik, hogy az ‘Oumuamua egy természetes kis égitest.

Az ‘Oumuamua lehetséges fényvitorla voltáról szóló tudományos közlemény az Astrophysical Journal Letters november 20-i számában jelent meg, az elfogadott cikk előzetesen az astro-ph-n is megjelent.

A hír megjelenését a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok”
projekt támogatta.

Források:

Kapcsolódó internetes oldalak:

Hozzászólás

hozzászólás