A Kasatochi-vulkán egy mindössze 314 méter magas, kb. 3 km átmérőjű, 750 méteres krátertóval rendelkező lakatlan szigetecske, amelynek néhány kitörése ismert a történelmi időkből. Augusztus 7-én kezdődött az alaszkai Aleut-szigetívhez tartozó vulkán robbanásos kitörése. Mivel a környék rendkívül gyéren lakott, így vizuális észlelés nem volt a kitörésről. A műholdas érzékelést felhőfedettség tette nehezebbé. Azonban a sztratoszféra gázait mérő műholdak már látták e kitörést, s hamarosan híre ment. Részint a légi közlekedést veszélyeztető volta okán, részint a következő napokban egyre nagyobb területeket érintő látványosságban. A kitörés során a légkörbe jutott kén-dioxid a kitörés után néhány nap alatt Kanada és az USA területén okozott nagyon látványos égképeket, majd lassanként elérte Európát, ahol az első igazán látványos fotókat augusztus 30-án készítették – ám már napokkal korábban voltak jelei a vulkáni anyagok okozta égkép-változásoknak.
A sztratoszféra alsó határa a földrajzi szélességgel változik: míg az egyenlítőnél 15–16 km, addig a sarkvidékeken jóval lentebb, mintegy 8 km magasságban van. Ha a Kasatochi kitörési felhője kb. 11–12 km magasságig jutott, akkor bekerült a kitörési felhő anyaga a sztratoszférába, onnan pedig lassan tud csak kiürülni. A műholdas mérések adatai szerint a Kasatochi kitörési felhője 11–12 km magasba vitte a kén-dioxidot, s ebben a magasságban meg is tartja a légkör jó ideig.
A kén-dioxid kénsavvá alakulva aeroszolként viselkedik, s mennyiségétől függően hozza létre az égi látványosságokat. A Kasatochi kitörése során mintegy 1,5 millió tonna kén-dioxid jutott a sztratoszférába. Összehasonlításul: a Pinatubo 1991-es kitörése során mintegy 20 millió tonna SO2 került a légkörbe, ráadásul kb. kétszer magasabbra, mint a jelen kitörés esetében. Míg a Pinatubo a fentiek s az egyenlítőhöz közeli volta okán hónapokon át, globálisan látványos égképeket produkált, addig a Kasatochi-kitörés nem képes erre, s csak az északi félteke várható a jelenségek színteréül.
A sztratoszférában a kén-dioxidból képződött aeroszol a fény szórásában játszik szerepet. Mivel nagy magasságban van a réteg, így elsődlegesen a napkelte–napnyugta időszakában jelentkezik a látványosság, olyan időpontokban, amikor a Nap a horizont alatt tartózkodik, de a fénye a sztratoszférába még/már eljut. Ezen időszakokban a fény kék–zöld összetevői kiszóródva utat adnak a vöröseknek, ahogy egy normál naplemente vagy napkelte esetében is. Azonban a sztratoszféra megvilágítási időpontjai miatt lényegesen látványosabb a viszonylag sötét égbolton kirajzolódó színes, ragyogó (szinte világító) régió. Ezért a színvilágért a Rayleigh-szórás a felelős.
Amikor a Nap már magasabban van, eléri a horizontot, s a megvilágítás általánosabb lesz, a kontrasztos színek helyett egy kiterjedésében hasonló, ám fehéres (de mindenképp világos) színű, párhuzamos szálakból, sávokból álló „felhő” válik láthatóvá: ez voltaképpen maga a vulkáni anyag, amely a sztratoszférában rétegződik, s a színéért – ahogy az időjárás alakításában részt vállaló felhők fehérségéért is – a Mie-szórás felelős.
A sztratoszférában lévő vulkáni eredetű anyagok kétféle úton tűnnek el onnan: UV-sugárzás hatására elbomlanak, vagy a futóáramlatok (jet stream) keverő hatására átkerülnek a troposzférába. A futóáramlatok a troposzféra felső határán a Földet körberobogó, nagyon erős szelekkel járó légköri áramlatok.
Az égkép napkelte előtti színváltozásai augusztus 31-én hajnalban Paloznakról, Landy-Gyebnár Mónika felvételein (5:40, 5:44, 5:53, 6:15)
A hazánkban is megfigyelt rendkívül látványos égképek a napkeltét kb. egy órával megelőző és a napnyugtát követő szokatlan fények, korai hajnal- és késői alkonypír; a még vagy már a Horizont alatt tartózkodó Nap esetében pedig erősen fénylő, narancsos-vöröses égbolt, amely felett rózsaszín árnyalatú, kevéssé fénylő de kiterjedtebb terület látható. A Nappal szemközti égbolton a horizont felett élénk rózsaszínű sáv jelenik meg, amely szintén a vulkáni aeroszol hatására sokáig látható marad.
A jelenséget Ladányi Tamás több alkalommal is megörökítette (Canon 450D, Canon 24-70 L f/2,8 objektív):
Augusztus 28.: napfelkelte előtt lettem figyelmes a bíborra színeződött horizontra és vízfelszínre, miközben a holdsarló és az M44 együttállását fotóztam.
Augusztus 30.: a Vénusz fotózását kísérte a színes égbolt a kenesei Marina Portból.
Augusztus 30.: a Göncöl-szekér a hajók felett; az est előrehaladtával 13 másodperces képen is jól látszik az ég lilás árnyalata a rendkívül jó átlátszóságú légkörben.
