Legyen Ön az 5000. tagunk!

931

A Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) hazánk legnagyobb létszámú csillagászati szervezete. Az MCSE-t 1946-ban alapította Kulin György csillagász, kisbolygó- és üstökösfelfedező, az amatőrcsillagász mozgalom megteremtője. Egyesületünk húsz évvel ezelőtt, 1989-ben alakult újjá). Egyesületünk nyitott, várjuk tagjaink sorába mindazokat, akiket a csillagászat bármely területe foglalkoztat: az érdeklődőket, az amatőr észlelőket, az ismeretterjesztőket, a pedagógusokat és a csillagászatot hivatásszerűen művelőket.

Kiadványokkal, rendezvényekkel, tanácsokkal segítjük tagjainkat és minden érdeklődőt, hogy csillagászati ismereteket sajátíthassanak el, megfigyeléseket végezhessenek, távcsövet építhessenek. Egyesületünk tagjai illetményként kapják Meteor című havi folyóiratunkat és a Meteor csillagászati évkönyvet. A tagok kedvezményesen szerezhetik be egyesületi kiadványainkat, és ugyancsak kedvezményt kapnak rendezvényeink részvételi díjából. A csillagászat egyes részterületeivel foglalkozó amatőrök munkáját egyesületi szakcsoportok segítik: munkájukhoz a Meteor, valamint honlapjaink és levelezőlistáink adnak segítséget.
Helyi csoportjaink az ország számos területén várják tagtársaink és az érdeklődők jelentkezését. Ezek a helyi kezdeményezések elősegítik a hasonló érdeklődésűek egymásra találását, és egyszerre kínálják a csillagászati és a közösségi élmények lehetőségét. Jó kapcsolatokat tartunk fenn a hazai csillagászati intézményekkel és szervezetekkel, valamint számos külföldi társszervezettel.

 

A Csillagászat Nemzetközi Évében is folytatjuk tagtoborzónkat: idén fogjuk kiadni az 5000-es sorszámú tagsági igazolványt. Tagjaink nem csak illetménykiadványainkat kapják meg, de csatlakozhatnak szakcsoportjainkhoz vagy helyi csoportjainkhoz is. A budapestiek és a környékbeliek számára ingyenesen látogathatók a Polaris Csillagvizsgáló programjai, a fiatalok részt vehetnek a szakkör munkájában, a tapasztaltabb amatőrök bekapcsolódhatnak az észlelőmunkába és távcsöves bemutatók lebonyolításába.

 

Hozzászólás

hozzászólás