Egy hét a csillagok alatt: idén már több mint 40 helyszínen lesz távcsöves égi bemutató

6567

A héten veszi kezdetét az Egy hét a csillagok alatt programsorozat, amelynek keretében országszerte több mint negyven helyszínen várják majd távcsöves bemutatók az érdeklődőket. A kezdeményezés célja, hogy minél többen élhessék át a csillagos égbolt megfigyelésének élményét, igazi közösségi programmá téve a távcsöves észlelést. Erre különösen jó alkalom kínálkozik az előttünk álló napokban, ugyanis nem csak a Hold és a bolygók, de látványos mélyég-objektumok is megfigyelhetőek derült idő esetén, miközben az égbolt szabad szemes észlelői a Tejútban és a Perseidák hullócsillagzáporában gyönyörködhetnek.

Az Egy hét a csillagok alatt kezdeményezést tavaly indítottuk útjára. A pandémiás időszakban számos csillagászati programról, bemutatóról és táborról kellett lemondanunk, ugyanakkor a nyár folyamán érezhetően megnőtt az igény a szabadtéri tevékenységekre. Így született meg egy országos kampány ötlete, amely apropót teremt és figyelmet generál a csillagászati bemutatók számára. Abból a célból, hogy az érdeklődők az ország minél több pontján élvezhessék az égi látványosságokat, igyekeztünk a lehető legtöbb, nyilvános észleléssel (is) foglalkozó személlyel vagy szervezettel felvenni a kapcsolatot. A programsorozathoz akkor huszonöt bemutató csatlakozott: csillagvizsgálók és egyesületek éppúgy, mint kisebb szakkörök és egyénileg kitelepülő amatőrcsillagászok, akik elkötelezettek voltak abban, hogy minél többekkel oszthassák meg a csillagászati észlelések élményét.

Gyál határába tavaly Ruszkai Ákos amatőrcsillagász másodmagával szervezett távcsöves bemutatót, a város határába kilátogatók száma pedig minden várakozást felülmúlt. Idén is készülnek a bemutatóra.

Számos kisebb bemutató helyszín azonban alig tudja elérni a potenciális érdeklődőket (gyakran még a környékbeli lakosok körében sem), pedig ismeretterjesztő tevékenységük és lelkesedésük sokkal nagyobb (el)ismertséget érdemelne. Elsődleges feladatunkként igyekeztünk a lehető legnagyobb nyilvánosságot biztosítani a programoknak, a közösségi médiában éppúgy, mint a helyi és országos híroldalakon és programajánlókban. Bár az események jellegénél fogva nehéz számszerű adatokat írni, de a becsléseink szerint összességében több ezren látogattak ki a távcsövek mellé a programsorozat időszakában.

A Magyar Csillagászati Egyesület Hajdúböszörményi Csoportjának a város főterére szervezett bemutatójára több mint háromszázan látogattak ki tavaly.

A tavalyi év sikere után nem is volt kérdés, hogy a tapasztalatokkal felvértezve kísérletet teszünk egy még kiterjedtebb programsorozat megszervezésére. A csillagászati közösség pedig abszolút partner volt ebben, hiszen az idei kampányhoz már negyvennél is több bemutató helyszín csatlakozott a Hajdúságtól az Őrségig, megyeszékhelyek utcáitól a Bükk sötét domboldaláig.

Név szerint:

Sőt még most sem késő belevágni a szervezésbe: ha valaki szívesen készülne távcsöves bemutatóval vagy szervezett hullócsillaglessel, ezen az oldalon keresztül tud csatlakozni az országos kampányhoz.

A sokaság pedig nem csak térben és időben, de jellegben is változatos programdömpinget kínál a nagyközönségnek: a klasszikus távcsöves kitelepülésen és járdacsillagászatokon kívül lehet találni előadásokat, csillagképtúrákat, naptávcsövezést, meteoritbemutatót, hullócsillaglessel egybekötött szalonnasütést, de még vakoknak és gyengénlátóknak tervezett csillagászati bemutatót is.

Az Egy hét a csillagok alatt programsorozattal egyidejűleg a Meteor 2021 észlelőtáborban is lehetőség kínálkozik a távcsövezésre az esti látogató jegy megváltásával. (Szklenár Tamás felvétele a 2014-es táborról.)

Az egyes programokról a kezdeményezés Facebook-eseményénél, valamint a Csillagvizsgáló Blogon lehet tájékozódni és ugyanitt lesz elérhető az események napi bontásban szereplő térképe is.

A programok és az előzetes érdeklődés tehát adottak, így jóformán már csak a derült időben kell bíznunk, hogy ismét egy remek hetünk legyen a csillagok alatt. Találkozunk idén is a távcsövek mellett!

Hozzászólás

hozzászólás