Az űr többnyire csendes. A teleszkópok mérési adataiból legtöbbször néma grafikonok, ábrák és fényképek születnek. A NASA Chandra X-ray Obszervatóriumának részvételéval a NASA Universe of Learning programjának részeként indították el a ,,sonification” projektet, melyben a világ legjobb teleszkópjainak egyébként nem hallható mérési adatait alakítják hanggá. Ilyen formában szokatlan érzékszervünkkel ismerhetjük meg a különféle kozmikus forrásokat: a fülünkkel.
A program legújabb részében három különleges objektumot hallgathatunk meg; egy csillagkeletkeztető régiót (Westerlund 2), egy felrobbant csillag maradványait (Tycho szupernóva-maradványa), illetve a talán egyik legszélesebb körben ismert fekete lyuk környezetét (M87). Mindegyik forrásnak megvan a maga különleges technikája, amivel az emberi fül számára hallhatóvá alakították.
Westerlund 2
Ez a fiatal, körülbelül 1-2 millió éves csillagokból álló halmaz tőlünk mintegy 20 000 fényév távolságra található. A vizuális felvételen a zölddel és kékkel jelölt színek a Hubble-űrteleszkóppal megörökített vaskos felhők (bennük zajlik a csillagkeletkezés), míg a lila színű adatokat a sűrű felhőkön átlátó Chandra röntgenteleszkóp mérte. A hanggá alakított változatban a látómezőben balról jobbra haladunk, ahol a fényesebb részek hangosabban hallhatóak; a hangok magassága pedig a források függőleges pozíciójának felel meg, minél magasabb egy hang, annál közelebb van a fénykép tetejéhez. A Hubble adatait húros hangszereken hallhatjuk, az egyéni csillagokat pengetéssel, a diffúz felhőket vonós hangszerekkel. A Chandra röntgenadatait csengők játsszák le, ahol minél diffúzabb a forrás, annál hosszabb a szólam.
Tycho-féle szupernóva
A Tycho-féle szupernóva maradványának hangjai középről körkörösen kifelé haladva hallhatók, éppen úgy, ahogyan a szupernóva kidobott anyaga tágul a térben. A felvételen a Chandra röntgenteleszkóp adatai láthatók, minden egyes szín valamilyen kémiai elemmel összefüggésbe hozható, kicsi frekvenciatartománynak felel meg; például a vörös a vas, zöld a szilícium, kék pedig a kén. A hanggá alakítás során is ezeket a színeket vették figyelembe, minél vörösebb, annál mélyebb, minél kékesebb, annál magasabb hangot kapott az adott tartomány. A színek változatosan oszlanak el az objektumban, a középponthoz közel viszont a legmélyebb és legmagasabb hangok dominálnak, míg a közepes hangmagasságok inkább a szupernóva-maradvány széleihez közeledve lépnek be.
Fehérrel jelölték a Chandrával megfigyelhető fény teljes hullámhossztartományát, mely szintén a szélekhez közeledve a legerősebb. Ezt a fényt egyszerűbb módszerrel alakították hallhatóvá, ugyanis a fény frekvenciáit hangfrekvenciának véve, majd körülbelül 50 oktávval lejjebb transzponálva hozták az emberi hallótartományba. A vas, szilícium és kén különféle arányait a változó mély, közép és magas hangok arányaiban figyelhetjük meg. A képen látható csillagok, amiket a Hubble-űrtávcső figyelt meg, hárfával hallhatóak, itt a hangmagasság az adott csillag színével függ össze.
M87
A Messier 87 (vagy röviden M87) jelű hatalmas fekete lyukat és környezetét éveken keresztül tanulmányozták a Chandra (kék) és a VLA (Very Large Array, piros és narancs) teleszkópokkal. A mérések alapján az M87 erőteljes töltött részecskeáramot bocsát ki (más néven jet-et), ami kölcsönhat a körülötte levő forró gázfelhőkkel. A röntgen és rádióhullámokat úgy alakították hanggá, hogy a képet 3 órától kezdve radarszerűen körbepásztázzák. A középponttól távolabbi területek hangja magasabb, a fényesebbeké pedig hangosabb. A rádióadatok frekvenciája itt is, ahogyan az elektromágneses spektrumban is, alacsonyabb a röntgenénél. A röntgentartományban észlelt pontforrások (többnyire a fekete lyuk körül keringő csillagok) rövid, pengetett hangokként hallhatóak.
Videók forrása: X-ray: NASA/CXC/SAO/Sejong Univ./Hur et al; Optical: NASA/STScI; Sonification: NASA/CXC/SAO/K.Arcand, SYSTEM Sounds (M. Russo, A. Santaguida)
Több információ a programról: Universe of Learning
Forrás: Chandra