Januárig halasztották a Ryugu aszteroida-misszió legrizikósabb manőverét

4877

A japán Hayabusa-2 űrszonda a tervezett októberi időpont helyett csak jövő januárban fog leszállni a Ryugu aszteroida felszínére. A Japán Űrügynökség (JAXA) kutatóinak megállapítása szerint a kisbolygó felszíne durvább, mint ahogyan azt várták, ezért több időt szánnak a landolás megtervezésére – olvasható egy október 14-én publikált JAXA nyilatkozatban.

A küldetés ezen része, mely során a Hayabusa-2 mintát fog gyűjteni az aszteroidáról, a legfontosabb, de egyben a legveszélyesebb is. Az űrszonda 2014 végén indult, idén júniusban érkezett a Ryugu-hoz. Számos kisebb szondát vitt magával (ezekről itt és itt olvashatnak), valamint terv szerint 2020-ra fog visszatérni a Földre a kisbolygó felszínéről gyűjtött mintával együtt.

A leszállást nehezíti a Ryugu aszteroida durva felszíne. (JAXA)

Az űrszonda változó magasságban lebeg az 1 kilométer széles, 7,5 óránként körbeforduló Ryugu felett, annak gyenge gravitációs vonzását ion-hajtóműveivel ellensúlyozva. Szeptember végén és október elején már több tíz méterrel lejjebb ereszkedett, hogy leeressze a 3 kisebb leszállóegységet, melyek azóta képeket és adatokat küldtek az aszteroida felszínéről.

A mintagyűjtési fázishoz abban bízott a projekt kutatócsoportja, hogy legalább egy 100 méter széles területet fognak találni, ami hozzávetőlegesen sziklamentes, azaz nincsenek rajta 50 centiméternél magasabb kövek. Az ennél magasabbak ugyanis eltalálhatják az űrszonda testét, ahogy 1 méter hosszú karját leengedve mintát vesz a Ryugu felszínéről, írja a JAXA.

Az L08-B nevet viselő leszállóhely-jelölt a Ryugu aszteroida felszínén (piros körrel jelölve). A fénykép körülbelül 1,9 km magasságból készült október 3-án (JAXA, University of Tokyo, Kochi University, Rikkyo University, Nagoya University, Chiba Institute of Technology, Meiji University, University of Aizu, AIST).

Az azóta elkészített részletes felszíntérképek alapján viszont a legjobb ilyen leszállási terület is körülbelül csak 20 méter széles. Az űrügynökség kutatói most azt vizsgálják, képes lesz-e az űrszonda egy ilyen keskeny célpontot eltalálni a forgó aszteroidán. Október során leszállási próbákat terveznek, melyek közben a Hayabusa-2 körülbelül 25 m magasságba ereszkedik. Ez lesz az eddigi legalacsonyabb helyzete, mindeközben pedig tesztelik a szonda magasság méréseit rövid távolságokon.

„Bár az űrszondát 10 méteres pozícióhibával lehet irányítani 50 m magasságban, kérdéses, hogy ugyanez a pontosság tartható-e akkor is, ha a felszínre ereszkedik”, írja a JAXA. Ezt fogják eldönteni az űrmisszió kutatói az elkövetkezendő hónapokban.

A mostani halasztás nincs kihatással a tervezett 2020-as visszatérésre, mondta a küldetés vezetője Makoto Yoshikawa (ISAS, a JAXA kutatóintézete Sagamihara városban) a Nature munkatársainak.

A cikk forrása: Nature

Hozzászólás

hozzászólás