Ha népszerűségi versenyt hirdetnénk az égbolt szupernóva-maradványai között, az első helyet kétségkívül a Rák-köd vinné el. Az ezüstérmet azonban vitathatatlanul cikkünk főszereplője, a Cassiopeia A nyerné. Habár ez galaxisunk egyik legtöbb hullámhossztartományban és legrészletesebben tanulmányozott szupernóva-maradványa, a James Webb minden korábbi távcsövet felülmúló teljesítménye sok új tudományos eredménnyel kecsegtet, így ez a célpont is bekerült az űrtávcső korai programjába.
Érdekesség, hogy mindössze kb. 330 éves korával a Cassiopeia A (Cas A) lényegesen fiatalabb a 969 éves Rák-ködnél, hiszen szülőcsillaga a becslések szerint az 1690-es években robbanhatott fel*. Mégis, a Rák-ködöt létrehozó szupernóváról kínai csillagászoknak köszönhetően maradtak ránk feljegyzések – innen ismerjük pontos korát is –, míg az akkoriban már távcsövekkel ellátott északi félgömbről elvileg akadálytalanul látható Cas A vendégcsillaga a jelek szerint senkinek se tűnt fel a 17. század alkonyán. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a szülőcsillag közvetlenül a robbanás előtt rengeteg gázanyagot dobhatott le magáról, ami elhomályosíthatta a robbanás egyébként kétségkívül intenzív fényét.
A James Webb-űrtávcső közeli infravörös kamerájával (Near-Infrared Camera – NIRCam) készített lenyűgöző felvételen a Cas A por- és gázködének számos, korábban ismeretlen részlete jelenik meg.
Mivel az infravörös fény láthatatlan az emberi szem számára, a távcső által rögzített felvételeket a szakembereknek át kellett ültetniük a látható színek tartományába. Az ilyen feldolgozott képek így vagy úgy, de mindenképp eltérnek az eredetitől, ezért hamisszínes felvételeknek nevezzük őket. Jelen esetben a képszerkesztők a NIRCam különböző infravörös szűrőinek hullámhossztartományaihoz különféle látható színeket rendeltek. Mindegyik szín a képződményben végbemenő különböző fizikai folyamatról árulkodik.
A felvétel legszembetűnőbb jelenségei az élénk narancssárgával és rózsaszínnel megjelenített, nagyobb gyűrűkbe és hurkokba rendeződő finom szálak és csomók. Ezek mintha csak a felrobbant csillag szétrepülő szilánkjai volnának. Valójában ez a szupernóva után visszamaradt, egyre táguló buborék belső héja. Ennek gázait a robbanásból származó kén, oxigén, argon és neon alkotják. A gázanyagba molekulák és porszemcsék ágyazódnak. Ezek az anyagok előbb-utóbb újabb csillagok és bolygórendszerek születéséhez járulnak majd hozzá. A köd folyamatosan tágul, jelenlegi látható átmérője mintegy 10 fényév. Ezt a ragyogó belső gömbhéjat a közeli infravörösben jóval halványabban megjelenő, füstszerű külső héj övezi. Ez szemlélteti, hogy miképp torlódik fel a csillagközi anyag a robbanás által kidobott por- és gázanyag előtt.
További érdekes részlet a felvétel jobb alsó sarkában látható anyagcsomó, amit a csillagászok Bébi Cas A-nak becéznek, mert megjelenése alapján mintha a nagy ködnek a kicsinye volna. Valójában persze semmi ilyesmiről nincs szó. A folt egy visszfény, egy kicsivel távolabbi gázköd, amit a szupernóva-robbanás perzselő hője annak idején felhevített, és most sugározza vissza az elnyelt energiát. Ez valójában 170 fényévvel a Cas A mögött helyezkedik el. A felvételen még több hasonló utófénylés is megjelenik.
Megjegyzés:
* Noha tudjuk, hogy a fény terjedésének véges sebessége miatt mindkét szupernóva-robbanás több ezer évvel korábban következett be, mint ahogy a hozzánk elérő fény alapján a Földről megfigyelhetők voltak, az egyszerűség kedvéért a Földről megfigyelt robbanási időpontokat és életkorokat használjuk.
Forrás: WebbTelescope.org