Földközeli kisbolygó magyar-szlovák koprodukcióban

1501

Lassan másfél évtizede folyik kisbolygókereső munka az MTA Csillagászati és Földtudományi Központ Piszkéstetői Csillagvizsgálójában. A 60 cm-es Schmidt-teleszkóp széles látómezeje ideális erre a munkára, melyet 2010 nyara óta a Lendület Fiatal Kutatói Program támogatásával beszerzett 16 megapixeles digitális kamera is segít, amely a korábbinál tízszer nagyobb égterület rögzítését teszi lehetővé. A hatékonyság növekedését jól jelzi, hogy a régi kamerával 12 év alatt egyetlen földközeli kisbolygót sikerült felfedezni, az új berendezéssel szűk két év alatt négy különleges égitest is horogra akadt.

A Schmidt-teleszkópba szerelt régi kamerával csak az Andromeda-köd központi része fért rá egy felvételre (fehér keretben). Az új detektor segítségével ma már a galaxis fő tömegét egyetlen képen tudják rögzíteni, melyen a két legfényesebb kísérőgalaxis, az M32 és az M110 is látható.

A kisbolygók helye rendesen a Mars és a Jupiter pályája között van, de időnként elszabadulhatnak ebből az övezetből, és olyan pályára állhatnak, amely jelentősen megközelíti bolygónk pályáját. Földközeli kisbolygónak hívunk minden olyan égitestet, amely 1,3 CsE-nél jobban megközelíti a Napot (a Föld 1 CSE-re, a Mars átlagosan 1,52 CsE-re kering csillagunktól). Ez még nem jelenti azt, hogy keresztezhetik is a földpályát, de ezekre a kisbolygókra hosszabb távon érdemes odafigyelni, mert pályájuk változhat úgy, hogy valóban veszélyessé válnak.

 

A kisbolygók naprendszerbéli elhelyezkedését mutató animáción világoskék ívek jelzik a nagybolygók pályáit, a zöld pontok a Mars és a Jupiter között keringő főövi kisbolygókat mutatják, míg pirossal a bolygónkat is megközelítő égitesteket jelölték. (Minor Planet Center)

A kisbolygók keresésének kulcsa az elmozdulásuk észrevétele, vagyis megtalálásukhoz legalább kettő, de inkább három felvételt kell készíteni az égbolt ugyanazon részéről, melyek között ideális esetben legalább negyedórás különbséget kell hagyni. Mivel az egyes felvételek 2-3 perc expozícióval készülnek, egymás után 4-5 területet is felveszünk, majd ugyanabban a sorrendben még kétszer megismételjük a képeket. Mivel az új kamera hatalmas területet rögzít, a felvételek átvizsgálása szoftveresen történik. Az erre a célra írt program magától azonosítja a három felvételen időarányos mértékben elmozduló égitesteket. Csakhogy az automatikus azonosítás nem tökéletes. A halvány égitesteket, vagy azokat, amelyek az egyik felvételen összeolvadnak egy fényesebb csillaggal, nem veszi észre a program. Ezeket azonban könnyedén azonosítja az emberi agy, amely ebben a témában még mindig ügyesebb, mint a számítógépek! A felvételek átnézése azonban hatalmas munka, melyet a képeket készítő, majd az automata szoftver hibás azonosításait is ellenőrző észlelő csillagász már nem tud elvégezni.

 

Egyetlen piszkéstetői felvételen több tucat ismert kisbolygót lehet megörökíteni. Mindegyik égitestet egy-egy piros felirat jelöl, közöttük 10-20 korábban ismeretlen kisbolygó is mutatkozik a képeken.

Ilyenkor lépnek a színre a lelkes diákok és amatőrcsillagászok, akik számos külföldi programnak végeznek hasonló munkát. Megkapják és átnézik a képeket a gépek által elszalasztott kisbolygók után kutatva. Így csatlakozott a piszkéstetői csoporthoz Kürti István, érsekújvári amatőrcsillagász is, aki szabadidejében már több éve dolgozott amerikai megfigyelőprogramok archív anyagainak feldolgozásán, átnézésén és számos felfedezést mondhatott magáénak, többek között földközeli aszteroidákat is talált már. A másfél éve kezdődött együttműködés során számos főövi, a Mars és a Jupiter között keringő égitestet talált a piszkéstetői felvételeken, de földközeli égitest nem akadt a hálójába. Egészen június 16-áig…

Ezen a napon kezdte átvizsgálni a két nappal korábban, június 14-én Sárneczky Krisztián által készített felvételeket. A képek a Hercules csillagkép délkeleti részét mutatták, amely közel esik a Tejút sávjához, így a képeken rengeteg csillag mutatkozott. Ezekkel a felvételekkel még a szokásosnál is lassabban lehet haladni, ám ezúttal nem tartott sokáig a keresés: az első felvételhármas átvizsgálásának nagyjából a felénél tartott, amikor egy rövid, de határozott csíkot vett észre a képeken, amely mind a három képen egyértelműen látszott, meglehetősen sokat haladva az egyes felvételek között. Nem műholdról volt szó, mert annál sokkal rövidebb volt a nyom, de ahhoz túl hosszú volt, hogy az automata keresőszoftver észrevegye, mivel azt csak a csillagokhoz hasonló, kör alakú nyomok azonosítására lehet megtanítani. Ez az az eset, amikor csak az emberi agy képes azonosítani a kisbolygót.

A felfedező képhármas egy részlete, melyen középtájt látható a felfelé mozgó, az egyedi képek 150 másodperces expozíciós ideje alatt csíkot húzó kisbolygó. Az ilyen fajta nyomokat csak az ember képes észrevenni, megfelelő szoftvert a mai napig nem sikerült írni a probléma megoldására.

Bár a nyom alapján nehéz volt megbecsülni a kisbolygó fényessége 18 magnitúdónak adódott, ami manapság már fényesnek számít, így eleinte nem volt biztos, hagy valóban egy új, korábban nem észlelt égitesttel van dolgunk. Ehhez további észlelésekre volt szükség. Szerencsére 16-án este ismét derült volt az ég a Mátrában, és a két nappal korábbi pozíciók alapján – köszönhetően a nagy látómezőnek – azonnal sikerült újra megtalálni a gyorsan mozgó égitestet. Mivel a kisbolygó felfedezése után felkerült az új földközeli égitestek követését koordináló nemzetközi honlapra, a következő órákban orosz, olasz, spanyol és cseh csillagászok is megerősítették létezését.

 

A 2012 LG11 helyzete bolygónkhoz képest a felfedezés napján. A fehér ellipszisek a belső bolygók pályáit jelölik, míg a kék ellipszis a kisbolygó sokkal elnyúltabb pályájának egy része. (O. Ajiki/R: Baalke/JPL)

Az elmúlt két hétben összegyűlt közel kétszáz megfigyelés alapján bebizonyosodott, hogy egy korábban sosem észlelt, kb. 500 méter átmérőjű égitestet sikerült felfedezni, amely ugyan nem keresztezi a földpályát, de 1,214 CsE-re megközelíti a Napot, és 0,202 CsE-re megközelítheti bolygónkat. A 2012 LG11 ideiglenes jelöléssel ellátott kisbolygó Nap körüli keringési ideje 2,86 év, pályahajlása még a földközeli égitestek között is nagynak számító 37 fok. Május 30-án járt legközelebb bolygónkhoz, ekkor 0,225 CsE választotta el tőlünk. Fényessége elérte a 17,5 magnitúdót, ám pontosan a Tejút csillagokkal zsúfolt sávja előtt látszott, ahol a keresőprogramok nem kutatnak, mivel a szoftvereket teljesen összezavarja a sok csillag. A rejtőzködő kisbolygó június közepére került csillagokban szegényebb területre, ahol végül a magyar és szlovák csillagászoknak közös erővel sikerült megtalálniuk.

Hozzászólás

hozzászólás