Henry Hsieh és David Jewitt, a University of Hawaii csillagászai
március végén jelentették be, hogy a Mars és a Jupiter között található
fő kisbolygóöv egyik tagja halovány csóvát eresztett. A felfedezés
abban az értelemben nem váratlan, hogy a kutatók a világ legnagyobb
távcsöveinek bevetésével célzottan vadásztak az ilyen objektumokra.
A
csóvát mutató kisbolygók ötletét egy 1996-os felfedezés adta, amikor
Eric Elst és Guido Pizarro egy korábban kisbolygónak tetsző égitest
mögött vékony csóvát észlelt. A 133P/Elst-Pizarro névre keresztelt, de
7968-as sorszám alatt kisbolygóként is nyilvántartott kométa a Themis
kisbolygócsalád tagja. Ez a csoport a főöv külső részén található, a
tagok pályája belesimul az ekliptika síkjába, ám a pályák az átlagosnál
kissé elnyúltabbak. Az Elst-Pizzaro aktivitása a felfedezés után
alábbhagyott, ám 2002-ben, az újabb napközelség alkalmával ismét
megjelent a csóva.
Ezek után kezdte el a két
hawaii csillagász a távoli kisbolygócsaládok tagjait vizsgálni. Az
elmúlt három évben több távcsővel közel 300 kisbolygóként
nyilvántartott égitestet – köztük 150 Themis-tagot – vizsgáltak
meg. Hosszas keresés után 2005. november 26-án a 8 méteres Északi
Gemini Teleszkóppal felfedezték, hogy a 118401-es sorszámú, 1999 RE70
jelű aszteroidának 7”-es csóvája van. Ezzel háromra emelkedett a csóvás
kisbolygók száma, ugyanis egy hónappal korábban Michael Read a 93 cm-es
Spacewatch-teleszkóppal véletlenül felfedezte a P/2005 U1
(Read)-üstököst, amely szintén a Themis család tagja.
A három csóvás kisbolygó Hsieh és Jewitt felvételein
A
modellszámítások szerint a külső térségekből érkező üstökösök nem
állhatnak olyan pályára, mint a család tagjai és az itt kialakult
égitestek mozgása milliárd éves időskálán is stabil. Az viszont tény,
hogy 3 Cs.E. távolságban a napsugárzás hatására évente 1 méter vastag
réteget veszítenének a jeges égitestek, így néhány 10 ezer év alatt a
legnagyobbak is elfogynának. Ezért feltételezni kell egy porréteget,
amely megóvja a vízjeget. Amikor ez a porréteg valamilyen folyamat –
többnyire ütközés – révén megsérül, utat enged a jég szublimációjának.
A kutatók becslése alapján 15-150 jelenleg is aktív égitest lehet a
főövben, így a keresésnek még koránt sincs vége.
A
kisbolygóöv csóvás tagjainak jelentőségét nem lehet eléggé
hangsúlyozni! Bár spektroszkópiai vizsgálatokra eddig nem volt mód, de
minden jel arra vall, hogy a főként porból álló képződményeket vízjég
szublimációja hozza létre. Ez a vízjég pedig megoldhatja a földi
vízkészletekhez kapcsolódó legnagyobb problémánkat. Az elméletek
szerint ezt az üstökösök szállították bolygónkra, ám a Kuiper-övből és
az Oort-felhőből származó kométák anyagában ma észlelhető
deutérium/hidrogén arány közel kétszerese a földi óceánokban
tapasztaltnak. Ha azonban a főöv égitestjeiben is volt/van víz, annak
hidrogén/deutérium aránya megfelelhet az elvárásainknak. Ezt a
következő időszak méréseinek kell igazolni vagy cáfolni.
Forrás: Sky and Telescope
