Újabb törpebolygó a Naprendszer legszélén

1171

Jóval a Plutón túl kering a most felfedezett égitest, amely a Sedna mellett az egyik legtávolabbi ismert tagja a Naprendszernek, és az átmenetet jelentheti az Oort-felhő felé.

A Naprendszer jóval kiterjedtebb, mint a kőzet- és óriásbolygók által uralt terület. A Neptunuszon túl terül el a Kuiper-öv, ahol rengeteg kisebb-nagyobb jeges égitest, mint például a Pluto vagy az Eris törpebolygók keringenek. De a hosszúperiódusú üstökösöknek is jönnie kell valahonnan: ez lenne a még távolabbi, majd’ egy fényévig terjedő Oort-felhő, amelynek létét eddig csak közvetett bizonyítékok igazolják.

20140331_vp113_kep1
A felfedezéshez vezető három képfelvétel, a VP113 a jobb alsó részen halad lefelé. Forrás: Scott Sheppard

Úgy tűnik azonban, hogy a Naprendszer a kettő között sem teljesen üres. Eddig a legtávolabbi ismert égitestünk a magányos Sedna volt, ám most társaságot kapott. A nemrég felfedezett, egyelőre 2012 VP113 jelölést viselő égitest a második képviselője a belső Oort-felhőnek, a Kuiper-öv és az “igazi” Oort-felhő közti tartománynak.

A 2012 VP113-at (amit a felfedezői Joe Biden után “Bidennek” hívnak, a VP ugyanis angolul a Vice President, vagyis alelnök rövidítése) a Cerro Tololo Obszervatórium (Chile) 4 m-es távcsövével fedezte fel Chad Trullijo és Scott Sheppard (Carnegie Institution for Science, Washington). Az égitest átmérője kb. 450 km, vagyis ha tényleg jégből van, akkor éppen azon a határon lehet, hogy már gömb alakúvá váljon, és így törpebolygónak minősíthessük.

20140331_vp113_kep2
A külső Naprendszer térképe. Lilával az óriásbolygók pályái, kékkel a Kuiper-öv szerepelnek. A narancs vonal a Sedna, a piros a VP113 pályáját jelöli, a pontok pedig az égitestek aktuális pozícióját. Forrás: Scott Sheppard.

Az apró, távoli égitesteket, mint a Sedna és a VP113, nagyon nehéz megfigyelni, egyelőre csak akkor van rá lehetőségünk, amikor legközelebb kerülnek a Naphoz. A felfedezők becslései szerint az átfésült égterület és a két égitest fényessége alapján kb. 900 hasonló égitest lehet a belső Oort-felhőben. Lehetnek köztük akár Mars-méretűek is, csak éppen nagyon messze járnak a Naptól, ezért nem tudjuk őket észrevenni. Ilyen messze ráadásul a keringési periódus is igen hosszú. Az elnyúltabb pályán keringő Sedna például 76 és 937 Csillagászati Egység között vándorol, 11 400 éves keringési idővel (1 CSE az átlagos Nap-Föld távolság). A VP113 nem távolodik el ugyan ilyen messze, csak 452 CSE-ig jut, de 4000 évig tartó pályáján sosem kerül 80 CSE-nél közelebb a Naphoz. Emiatt jelenleg osztoznak a legtávolabbi ismert égitest címén: míg a VP113 kevésbé kerül közel a Naphoz, a Sedna messzebb eltávolodik tőle.

20140331_vp113_kep3
A Kuiper-öv és a belső Oort-felhő égitestjei, napközelpont-távolság és a pálya elnyúltsága szerint. Látszik, hogy a Kuiper-öv hirtelen véget ér 50 CSE-nél, és 75 CSE-ig, a belső Oort-felhőig egyelőre nem látunk nagyobb (néhány tíz-száz km-es) égitesteket – ugyanakkor a kék és zöld pontok, a legelnyúltabb pályájú Kuiper-égitestek áthaladnak ezen térrészen is. Forrás: Scott Sheppard.

Egyelőre nehéz megmondani, hogyan került a két törpebolygó a jelenlegi pályájára. Lehetséges, hogy az a csillaghalmaz, amiből a Nap is kialakult, az árapályerejével vagy egy-egy csillag közeli elhaladásával módosította egy sor bolygókezdemény pályáját. De az is lehet (bár nem túl valószínű), hogy éppen egy másik csillag bolygócsíráit kapta el és tartotta meg a Nap. Végül az is elképzelhető, hogy egy nagyobbacska bolygó, méretben a Föld-Neptunusz tartományban, kidobódott a többi bolygó közül. Egy ilyen kitaszított égitest nem távozik csendben, ő maga is dobálhatta a nála kisebbeket a Kuiper-övből kifelé. Ez a bolygó aztán vagy teljesen megszökhetett, vagy még ma is valahol a Naprendszer szélén várja, hogy felfedezzük.

Mindössze két törpebolygó pályájából azonban nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Azt már tudjuk, hogy a Sedna nem egy egyedülálló különlegesség – a feladat, hogy a testvéreiket is megtaláljuk a messzeségben.

Az eredményeket bemutató szakcikk a Nature folyóiratban jelent meg, 2014. március 26-án.

Forrás: space.com, Nature News.

Hozzászólás

hozzászólás