Most már biztos: van tó a Titanon

333

A Szaturnusz Titan nevű holdjáról már régóta azt tartották a szakemberek, hogy felszínén folyók, tavak, esetleg óceánok is lehetnek. Igaz, nem vízből: a hold felszíni hőmérséklete ugyanis kb. -180 Celsius-fok, azaz víz csak fagyott állapotban lehet(ne) rajta. A Titan légköre főként nitrogénből, metánból és egyéb szénhidrogénekből áll, melyek az égitest felszínén uralkodó hőmérsékleten és nyomáson cseppfolyós halmazállapotban lehetnek. A bizonyítékokat eddig pont a sűrű, vastag légkör takarta el előlünk, mely a földi távcsövek és az űreszközök számára is csaknem teljesen átláthatatlan.

A NASA Cassini űrszondája és az Európai Űrügynökség Huygens nevű leszállóegysége (mely 2005 januárjában, a Cassini fedélzetéről leválva lépett be a hold légkörébe) több felvételt is készített a Titan felszínéről, ám ezeken óceánoknak nyoma sincs, a folyóknak, ill. tavaknak látszó felszíni alakzatok fotói pedig eléggé megosztották a tudományos közvéleményt. Bár a radarmérések és a fokozatosan feldolgozásra került adatok egyre inkább alátámasztották a felszíni folyékony szénhidrogén létezésében hívő kutatók véleményét, a közvetlen bizonyíték eddig hiányzott.

2007 decemberében a Cassini szonda VIMS (Visual and Infrared Mapping Spectrometer) nevű, látható és közeli infravörös tartományban egyaránt működő detektora új, minden eddiginél jobb képeket készített a Szaturnusz-hold déli sarkvidékéről. Az eddigieknél jobb láthatóságot és felbontást néhány infravörös sávban (ún. légköri spektrális "ablakokban"), erősen ferde szögben végzett megfigyelésekkel sikerült elérni. A pólus közelében látszik egy nagy méretű, sötét terület, mely a ráeső fénynek kevesebb mint egy ezrelékét veri vissza. Ekkora fényelnyelő képesség csak nagyon kicsi felszíni egyenetlenség mellett érhető el, másképp mondva a felületnek tükörsimának kell lennie. Ilyen felületre pedig a legegyszerűbb magyarázat egy folyadék felszíne – vagyis egy tó.

A Cassini 2005-ös képe a Titan déli sarkvidékéről; a kép bal felső sarkában lévő sötét területről sikerült bizonyítani, hogy valójában egy tó (NASA JPL)

A méretei (235 km hosszúság, kb. 20 ezer km2 felület) és alakja alapján Ontario Lacus (latinul lacus=tó) névre keresztelt felszínforma (mely nagyon hasonlít az USA és Kanada határán lévő Ontario-tóhoz) az első más égitesten talált, összefüggő folyadékgyűjtő terület. A VIMS mérési adatai alapján a tó folyékony etánból, metánból, nitrogénből és egyéb, egyszerűbb szénhidrogén-vegyületekből áll. A most kimutatott folyékony etánt már nagyon régóta keresték a bolygókutató szakemberek a Titanon (a felfedezést tevő kutatók szerint az etán folyamatosan, vékony rétegekben csapódik ki a légkörből a tó felszínére).

A tó mélységére a jelenlegi adatok alapján egyelőre nehéz következtetni. Sikerült viszont kimutatni, hogy a folyadék folyamatosan párolog, s hogy a tavat közvetlenül egy sötétebb partszakasz és egy világosabb partvonal övezi – a sötétebb belső szakasz akár egy vékony folyadékréteggel borított terület is lehet. A VIMS mérései kizárták víz, ammónia, ammónium-hidrátok és szén-dioxid jelenlétét a tó környezetében.

Jobbra: a Cassini VIMS műszere által 2007.12.04-én, kb. 1100 km magasságból, erősen ferde szögben készített felvétele az Ontario Lacus egy részéről (5 mikronos hullámhosszon). Jól látszik a sötétebb partszakasz és a világos partvonal részlete. Balra: a Cassini 2005 júniusi, rosszabb felbontású felvétele a területről (NASA JPL / University of Arizona / Space Science Institute)

Az új felfedezés révén a kutatók mélyebb bepillantást nyerhetnek a Titan légkörének dinamikai folyamataiba és időjárásába. A VIMS mostani felfedezése reményt adhat arra is, hogy a későbbiekben további tavakat, folyókat sikerül felfedezni.

A kutatócsoport vezetői R. H. Brown (University of Arizona) és L. Soderblom (U.S. Geological Survey, Flagstaff, Arizona); az eredményeket részletező szakcikk a Nature július 31-i számában jelent meg.

Forrás: ScienceDaily, 2008.07.30.

Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólás

hozzászólás