Világos folt a Titanon

1066

A Cassini-szonda a Titan nagy és világos, Xanadunak nevezett
területétől délnyugatra egy érdekes képződményt azonosított. A hold
közelében 2004 decemberében és 2005 februárjában elhaladt szonda
vizuális és infravörös térképező spektrométere mindkét alkalommal
rögzítette a foltot, amely helyét és megjelenését tekintve hónapos
időskálán is stabilnak mutatkozott. A kb. 550 km átmérőjű, íves, félkör
alakú, enyhén vöröses folt, a környezeténél feltűnően fényesebb, a
mérések alapján talán valamivel melegebb is lehet.

A vizuális és infravörös térképező spektrométer felvétele a fényes, vörös
foltról a Titanon (NASA, JPL, University of Arizona nyomán)

A
képződmény mibenlétéről egyelőre szinte semmit sem tudunk. A
feltételezések közt szerepel, hogy becsapódás vagy kriovulkáni
tevékenység nyomán a felszínre jutott friss víz-ammónia lávát látunk,
ami a környezeténél erősebben veri vissza a Nap fényét. Míg a hold
felszínének nagy részén a jég kicsit sötétebb a belekeveredett szerves
vegyületek miatt, lehet, hogy itt sokkal tisztább és ezért világosabb
az
anyag. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy sűrű felhők hozzák létre a
világos foltot, amelyek valamilyen felszínhez kapcsolódó folyamat vagy
jelenség (pl. magas hegy, vulkáni kigőzölgés) nyomán képződnek. Az első
felvételeken még egy nagyméretű becsapódásos kráter peremének nézték a
képződményt, de ebben ma már nem biztosak a szakemberek. Talán a
következő, 2005. július 2-ára tervezett Titan-közelítés segít a kérdés
megválaszolásában. Akkor a szonda a kérdéses terület felett
éjszaka fog elrepülni, és ha ekkor is melegnek mutatkozik a vidék, az
egyértelműen belső eredetű aktivitásra utal.

Forrás: Spaceflightnow 2005.05.25.

Hozzászólás

hozzászólás