Az eddigi legnagyobb becsapódást örökítették meg a Holdon

100

A nagyjából méteres kődarab becsapódása akkora felvillanást okozott, hogy szabad szemmel tisztán látható volt, ha valaki épp abban a pillanatban pillantott az égi kísérőnkre.

 

A Holdnak nincs értékelhető légköre, így az űrből érkező legkisebb kődarab is hatalmas sebességgel csapódik a felszínébe. Az eredmény több, mint nyilvánvaló: a Hold telis-tele van szórva a legkülönbözőbb méretű kráterekkel. Nagyméretű égitestek manapság már szinte sosem csapódnak be, de az aprók a mai napig folyamatosan bombáznak minket. Egy-egy ilyen, másodperces felvillanás megfigyeléséhez persze résen kell lenni, a kutatók így számos távcsövet helyeztek üzembe, amelyek nagysebességű kamerákkal figyelik a Hold éppen sötétségbe boruló felét.

A becsapódást megörökítő videófelvétel. Forrás: J. Madeido.

 

A becsapódást 2013. szeptember 11-én figyelte meg José Madeido professzor, a dél-spanyolországi Sevilla közelében felállított két távcsöve segítségével. A műszerek a José Madeido (University of Huelva) és José Ortiz (Instituto de Astrofísica de Andalucía) által vezetett Moon Impacts Detection and Analysis System (Holdi becsapódás detektálási és vizsgálati rendszer, MIDAS) hálózat tagjai. Madeido professzor este kilenc órakor egy szokatlanul hosszan tartó felfénylést vett észre a Felhők tengere árnyékba burkolódzó területén. A fénylés 2,9 magnitúdóig fényesedett, vagyis körülbelül olyan fényes volt, mint egy átlagosan fényes csillag az égbolton. A felvillanást szokatlanul hosszú, nyolc másodperces utófénylés követte. Ez a legfényesebb becsapódás, amit valaha felvételen rögzítettek, és ezzel Madeido professzor is tisztában volt: – „Abban a pillanatban rájöttem, hogy egy nagyon ritka és különleges eseményt figyeltem meg.”

A fénylésnek két forrása van. A hatalmas sebességű becsapódásban egyrészt a kődarab és a felszín anyagának egy része is elpárolog és izzó plazmafelhővé válik. Másrészt a kidobódó, anyagban forró, izzó olvadékcseppek is formálódnak. Utóbbi hűlése során jóval hosszabb ideig tartó sugárzást produkál, mint a hamar eltűnő plazmafelhő. A legtöbb felvillanás azonban a másodperc törtrészéig figyelhető csak meg a Földről.

20140227_holdi_becsapodas_kep1
A becsapódás fénygörbéje. Kevesebb, mint fél másodpercig volt csak szabad szemmel látható a felvillanás. (Forrás: Madeido et al.)

A fénylés megfigyeléséből kikövetkeztethető a becsapódás energiája, ami ebben az esetben 15,6 tonna TNT felrobbanásának felelt meg. Az energiából a becsapódó test és a létrehozott kráter mérete is kiszámolható, feltéve, hogy ismerjük az érkezési sebességet. Az évnek arra a szakára elég jó feltételezés, hogy sporadikus, vagyis rajhoz nem tartozó meteoroidról lehetett szó. Ebben az esetben egy meglehetősen nagy, 4-500 kg körüli kődarabról lehetett szó, összetételtől függően 60 és 140 cm közé eső átmérővel. A keletkezett kráter átmérője pedig 47 és 56 méter közé eshet.

Az is elképzelhető azonban, hogy egy alig ismert, egyébként meglehetősen jelentéktelen meteorraj, a szeptemberi ε-Perseidák volt a forrás, ami mindössze két nappal korábban egy rövid ideig tartó kitörést is produkált. Az ε-Perseidák átlagos sebessége jóval nagyobb a sporadikus meteorokénál, így az égitest is kisebbnek adódik: ez esetben egy 36 cm-es, 40-55 kg közötti szikladarab csapódhatott a Holdnak. A nagyobb sebesség miatt a kráter viszont alig lenne kisebb, 46 méteres átmérőt számoltak a kutatók. A végleges szót magának a kráternek a megtalálása jelenthetné: ez a Földről reménytelen, de bármelyik Hold körül keringő űrszonda képes ekkora becsapódásnyomot lefényképezni.

20140227_holdibecsapodas_kep2
Lehet, hogy ilyen kicsi volt, csak nagyon nagy sebességgel érkezett. (Forrás: thestranger.com)

A holdi becsapódások megfigyelése a földi veszélyekre is jobban rávilágít. A spanyol szerzők arra jutottak, hogy a Földet érő becsapódások eloszlását korábban jelentősen alábecsülték. Akár tízszer annyi méteres méretű meteoroid is eltalálhat minket, mint eddig gondolták. Szerencsére az ilyen méretű kődarabokat a légkörünk még hatékonyan megállítja, de a fényes tűzgömbök rendszeres megfigyelése elengedhetetlennek tűnik a pontos statisztika felállításához.

Az eredményeket bemutató szakcikk a Monthly Notices of The Royal Astronomical Society folyóirat online kiadásában jelent meg, 2014. február 23-án.

Forrás: phys.org.

Hozzászólás

hozzászólás