Energiaellátási problémák a Marson

1016

Az eredetileg 90 naposra tervezett misszió során a Phoenix végül 5 hónapon keresztül vizsgálta a Mars felszínét. A várakozásoknak megfelelően, ahogy a marsi nyár lassan őszbe fordul, az egység fokozatosan egyre kevesebb energia termelésére képes. A rövidebb napok, és a napelemtáblákat érő kevesebb napsütés mellett több energiára lenne szükség, hogy a műszerek a csökkenő hőmérséklet ellenére is működőképesek maradjanak.

"Ha semmit sem tennénk, a működtetéshez szükséges energiamennyiség hamar túllépné a naponta megtermelt mennyiséget. A műszerek és egyes fűtőegységek lekapcsolásával néhány héttel meghosszabbíthatjuk a leszállóegység életét, és a tudományos tevékenységét." – mondta Barry Goldstein, a NASA JPL projektmenedzsere.

A következő néhány hét folyamán négy fűtőegységet kapcsolnak majd le – egyesével. Ezen egységek feladata az elektronika biztonságos működtetéséhez szükséges hőmérséklet előállítása. Ahogy a fűtés megszűnik, néhány műszer leállása is várható. Az így megtakarított energiát az egység fő kamerájának, valamint a meteorológiai egységnek a táplálására kívánják felhasználni.

Elsőként a robotkart, az azon található kamerát, valamint a TEGA műszercsoportot ellátó fűtőegységet állítják le. Ezzel a lépéssel várhatóan 250 wattóra energia takarítható meg naponta.

Amennyiben további beavatkozásra lesz szükség, a mérnökök másodikként a pirotechnikai beavatkozó egységet iktatják ki. Ezt az eszközt a landolás óta nem használták, a kikapcsolásával további négy nappal növelhető a leszállóegység élettartama. A soron következő lépés a Phoenix kamerájának és a meteorológiai egységnek a fűtését biztosító rendszer leállítása. A várakozások szerint az itt üzemelő elektronikai eszközök önmaguk is elég hőt termelnek ahhoz, hogy képesek legyenek a további működésre.

Végső lépésként az utolsó fűtőegység lekapcsolása várható, magát a leszállóegységet, és az akkumulátorokat melegíti. Ettől a ponttól a Phoenix a Mars kegyeire lesz bízva.

November 28. és december 13. között a Nap a Föld és a Mars között halad majd el, ami meggátolja a rádiókommunikációt. Ez idő alatt az irányítóközpontból nem küldenek majd utasításokat a Phoenixnek, de a napi adatletöltések az Odyssey és a Mars Reconnaissance Orbiter segítségével folyamatosak lesznek. Jelenleg a mérnökök nem tudják megjósolni, hogy az utolsó fűtőegység lekapcsolására ezen időszak előtt, vagy után kerülhet majd sor.

A marsi körülmények által okozott energiahiány a Spirit rover életében is nehéz pillanatokat jelent. Egy november 9-i porvihar jelentősen korlátozta a napelemtáblákra jutó fény mennyiségét, így az aznap összesen 89 Wh energiát tudott előállítani. Ez a legrosszabb eredmény, amit a Spirit vagy az "ikertestvére", az Opportunity az elmúlt közel öt év folyamán bármikor is produkált, és jelentősen kevesebb, mint amennyi energiára a napi működéshez szükség van.

A Spirit napelemtábláira annyi por rakódott le,
hogy a fotón a rover már szinte teljesen beleolvad a környezetébe.

John Callas, a Spiritért és az Opportunity-ért felelős projektvezető szerint a legjobb esély a túlélésre akkor van, ha átveszik az irányítást, és nem engedik az automatikus hibakezelő rendszert életbe lépni.

Az irányítóközpontból arra utasították a Spiritet, hogy kapcsolja le fűtőeszközei egy részét, köztük azt is, amelyik a tudományos műszereket és a hőemissziós spektrométert védi. A parancs alapján a rover csütörtökig nem kísérel meg újabb kommunikációt. Ennek ellenére folyamatosan figyelik az esetlegesen érkező jeleket, amelyeket a marsjáró abban az esetben küld, ha mégis beindul az alacsony energiaszintet kezelő védelmi rendszer.

A marsi időjárás-előrejelzés szerint a porvihar a következő néhány napban megszűnik, de a napelemtáblákra lerakódó por további problémákat okozhat a rover energiatermelésében.

Forrás: NASA JPL Press Release 2008. 10. 28., 2008. 11. 10.

Hozzászólás

hozzászólás