Rosetta és a kaméleon üstökös

3374

Ahogyan a kaméleon változtatja a színét, úgy idomult környezetéhez a 67P/Churyumov-Gerasimenko-üstökös is. A kaméleonnal ellentétben azonban a 67P/C-G színváltozásai az üstökös felszínén és környezetében levő vízjég mennyiségétől függnek. A Rosetta-küldetés kezdetén, mikor az űrszonda először találkozott az üstökössel, az még messze járt a Naptól. Olyan távol a felszínét még több réteg por borította és valamennyi jég is látható volt. Ez azt jelentette, hogy a VIRTIS (Visible and Infrared Thermal Imaging Spectrometer) infravörösben és látható tartományban is mérő, képalkotó spektrométerrel vizsgálva a felszíne vörösnek tűnt.

A 67P 2015. július 7-én, 154 km távolságból fényképezve. (ESA/Rosetta/NAVCAM)

Ahogyan az üstökös közelebb jött, átlépett egy fontos határt, az úgynevezett hóhatárt. Ez a Naptól körülbelül háromszoros földtávolságra található zóna jelzi azt a régiót, amelyen belül a Nap már eléggé felmelegíti az égitesteket a jég elpárolgásához. Ezt a folyamatot szublimációnak nevezzük. Ahogyan a Rosetta átkísérte a 67P-üstököst a hóhatáron, magjának színe változni kezdett a VIRTIS felvételein. A Naphoz közelebb érve a melegítő hatás egyre erősebb volt, a rejtett vízjég szublimálni kezdett, félrelökve az útjába eső porszemcséket is. A folyamat több réteg ősi jeget fedett fel, így a mag a VIRTIS mérésein egyre kékebbnek látszott.

Az üstökös magja körül viszont éppen fordított szituáció lépett fel. Mikor az üstökös messze járt a Naptól, kevés por volt az üstökös körül – a kevés porban levő vízjég miatt azonban kékesnek látszott. Ezt a porfelhőt nevezzük az üstökös kómájának. A hóhatárt átlépve a porszemcsékben levő jég hamar szublimált, így csak a dehidratált porszemcsék maradtak vissza. A kóma így egyre vörösebbnek tűnt a perihéliumhoz, azaz az üstökös Naphoz legközelebbi pontjához közeledve.

Mikor a 67P továbbhaladt útján, vissza a külső Naprendszerbe, a színei ismét visszaváltoztak, a mag vörösesebb, a kóma kékebb lett.

Az ESA Rosetta missziójával vizsgált 67P/Churyumov-Gerasimenko üstökös színváltozásainak illusztrációja. (ESA)

Az üstökös fejlődésének végigkövetéséhez a VIRTIS csapata több mint 4000, a Rosetta két éves küldetése alatt készített, különálló megfigyelést értékelt ki. Gianrico Filacchione, a kutatás vezetőjének elmondása szerint az üstökösök működésének megértéséhez roppant fontos, hogy legyenek ilyen hosszú időn átívelő megfigyeléseink. Az üstökösök ugyanis rendkívül dinamikus környezetet alkotnak. Felszínükön különféle jetek, anyagkiáramlások tűnnek el éppen olyan hirtelen, mint ahogy megjelennek. Emiatt csak egy-egy pillanatképet összevetve megeshet, hogy az üstökös hosszú távú fejlődéséről alkotott képünket eltorzítják a tranziens, átmeneti változások.

Földi mérésekkel nem tudjuk felbontani a 67P alig 3 km nagyságú magját. Most viszont, hogy a kutatócsoport jobban le tudja írni és át tudja látni a hosszabb távú fejlődését, a köztes lépéseket, a Rosetta más műszereinek mérései is könnyebben értelmezhetőekké válnak. Így sem jelenthető még ki viszont, hogy már mindent tudunk, amit az üstökösökről tudni lehet.

2014. augusztus 5-i NAVCAM felvétel a 67P-üstökösről, körülbelül 145 km távolságról készítve. (ESA/Rosetta/NAVCAM)

Spektrálanalízissel kimutaták, hogy a por vöröses színét ún. szerves molekulák okozzák. Ezek olyan molekulák, melyek szénből épülnek fel, az üstökösön pedig sokféle található belőlük. Kutatók szerint megértésükkel közelebb kerülhetünk ahhoz is, vajon hogyan alakulhatott ki a földi élet. A molekulák azonosításához és részletes tanulmányozásához azonban szükség lenne az üstökös egy darabkájára itt, a Földön. Amíg ez nem valósítható meg, ameddig nem tudunk hazahozni mintát egy üstökösről, addig is folytatják tovább a VIRTIS adatok vizsgálatát. Az adatok gyűjtése már véget ért, az analízis és az új eredmények azonban még sok évig folytatódnak majd, tovább bővítve gazdag ismereteinket az üstökösökről, melyeket a Rosetta missziónak köszönhetünk.

Forrás: ESA

Hozzászólás

hozzászólás