Honnan ered a Tejútrendszer rejtélyes röntgenfénylése?

545

Több mint két évtizede, a HEAO-1 (High Energy Astronomy Observatory-1) és az EXOSAT (European Space Agency’s X-ray Observatory) mesterséges holdak mérései óta ismert az a diffúz röntgensugárzás, ami észak-déli irányban a Tejútrendszer fősíkjának ±2°-os környezetére terjed ki, illetve mintegy 40° hosszan nyúlik el a fősík mentén a centrum egyik oldalán. A "röntgengerinc" egyik magyarázata egy körülbelül 100 millió fokos hőmérsékletű gázkomponenstől származó emisszió lehetne. Ezzel azonban az a gond, hogy a Tejútrendszer tömege nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza ilyen nagy hőmérsékletű gáz elszökését, a pótlására egyáltalában szóbajöhető források – például szupernóvák – pedig közel sem lennének elegendőek. A kérdés megoldásához azonban most közelebb kerülhetünk Mikhail Revnivtsev (Excellence Cluster Universe, Technical University Munich, Garching, Germany) és munkatársainak a Chandra röntgenműholddal végzett körülbelül 12 napnyi mérése alapján.

A Tejútrendszer centruma és környezete a Spitzer űrteleszkóp infravörös felvételén (nagy kép), illetve inzertben a Chandra röntgenfelvétele a kép alsó részén kis körrel jelzett területről, melyen több száz pontforrást azonosítottak. Az itt detektált sűrűségük alapján a pontforrások milliószámra fordulhatnak elő a fősík közelében, megmagyarázva ezzel a rejtélyes diffúz röntgenemissziót.

[Röntgen – NASA/CXC/TUM/M. Revnivtsev és tsai; infravörös – NASA/JPL-Caltech/GLIMPSE Team]

Revnivtsev és kollégái egy olyan területet választottak, ami a lehető legközelebb található a fősíkhoz úgy, hogy az annak közelében koncentrálódó por és gáz abszorpciója még ne csökkentse számottevően a detektálható források számát. A munka eredményeként a Galaxis centrumától 1,4°-ra található, a telihold méretének alig 3 százalékát elérő égboltrészen 473 pontforrást azonosítottak, a Tejútrendszer valaha megfigyelt legsűrűbb röntgenforrás-mintáját produkálva ezzel.

Revnivtsevék azt találták, hogy a diffúznak tűnő röntgenemisszió több mint 80 százaléka valójában egyedi pontforrások sugárzásának összegződése. Ezek legtöbbje valószínűleg a kísérőjétől anyagot átszippantó fehér törpe, illetve erős mágneses aktivitású kettőscsillag, ami a Napéhoz hasonló, de annál sokkal nagyobb energiájú röntgenkitöréseket (fler) produkál. Ezen objektumoknak nincs köze a Spitzer űrteleszkóp infravörös felvételein a centrum irányában megfigyelhető nagyléptékű struktúrákhoz, melyek valószínűleg nagytömegű fiatal csillagok hatására alakultak ki.

A viszonylag kis területen azonosított több száz pontforrás léte azt sugallja, hogy a Galaxis fősíkjának környezetében milliószámra fordulhatnak elő, s együttes sugárzásuk magyarázhatja a rejtélyes diffúz röntgenemissziót.

Az eredményeket részletező szakcikk a Nature magazin 2009. április 30-i számában jelent meg.

Forrás:

Hozzászólás

hozzászólás