Hintamanőver: elsuhant pénteken a Föld mellett az amerikai kisbolygó-szonda

5790

A NASA OSIRIS-REx űrszondája szeptember 22-én, magyar idő szerint 18:52-kor mindössze 17 ezer kilométerre repült el a a Föld felszíne felett. A szonda arra használta bolygónk lendítő erejét, hogy célpontja, a Bennu földközeli kisbolygó felé vegye az irányt.

A precíz hintamanőver lehetővé teszi, hogy az űrszonda pályasíkja a Bennu kisbolygó pályasíkjához simuljon (utóbbi 6 fokos szöget zár be a földpálya síkjával), illetve a szonda olyan térbeli sebességet kap, hogy az előtte álló bolygóközi út után sikeresen randevúzzon a cél-aszteroidával.

Mint arról beszámoltunk, az OSIRIS-REx űrszonda 2016. szeptember 8-án indult útjára. Közben 2016. december 28-án már sikeresen végrehajtotta az első nagy bolygóközi pályamódosítást (DSM-1). Ezek után is szükséges maradt egy Föld közelében történő hintamanőver, aminek segítségével a kisbolygót el tudja majd érni 2018 augusztusában. A Bennu körüli pályán a kisbolygó részletes vizsgálata és mintavételek történnek, majd a tervek szerint a szonda 2021 márciusában indulna vissza a Földre. A mintákat tartalmazó kapszula Földre szállása 2023 szeptemberében lenne.

Az alábbi képen az OSIRIS-REx és a Föld pályái láthatók.

Az OSIRIS-REx űrszonda pályáját piros, a Földét zöld, a Bennu kisbolygó pályáját pedig kék vonal mutatja (kép: NASA OSIRIS-REx).

Az OSIRIS-REx pályáját úgy tervezték, hogy a szonda a Déli-sarkvidék felett repüljön el legnagyobb közelsége idején.

Művészi elképzelés a hintamanőverről (kép: NASA OSIRIS-REx).

Az OSIRIS-REx földközelsége idején a NASA Deep Space Network ausztráliai nagy parabolaantennái tudják majd az eseményt követni, mivel a szonda az Antarktisz felett lesz, illetve a Csendes-ócean déli része felett érhető el. Egy nappal később, szeptember 23-án már az északi félteke felett látható a követőrendszerek által. Az alábbi térkép azt mutatja, hogy a szonda mikor milyen földrajzi helyek felett halad el a földközelsége során.

Az OSIRIS-REx Földhöz viszonyított láthatóságának változásai (kép: NASA OSIRIS-REx, cosmosmagazine.com, 2017. szeptember 13.).

A szondát nagy földi optikai távcsővel, az arizonai Mount Graham-en lévő Nagy Binokulár Teleszkóppal (LBT) már sikerült megfigyelni 2017. szeptember 2-án, először azóta, hogy jó egy évvel korábban útnak indították. A két, egyenként 8,4 méteres tükrös távcső alkalmas volt a halvány kis űrszonda megfigyelésére, ugyanis akkor 7 millió kilométeres távolságban 25 magnitúdós halványságnál látszott.

Az alábbi animáció az LBT teleszkóppal készült felvételeken mutatja a földközelsége
felé közeledő űrszondát.

Szeptember 2-án készült képek animációja (kép: LBT és NASA OSIRIS-REx, 2017. szeptember 8.).

Egyébként az OSIRIS-REx képfelvevő rendszerét már a szonda bolygóközi útjának kezdeti szakaszán kipróbálták és kitűnően működik. Az alábbi képet a Jupiterről és a Galilei-holdakról készítette az űrszonda.

2017. február 12-én készült Jupiter-fotó az OSIRIS-REx kamerájával (kép: NASA OSIRIS-REx, NASA/GSFC, Arizonai Egyetem Bolygókutató Laboratóriuma).

Kíváncsian várjuk a további érdekes felvételeket és híreket az OSIRIS-REx űrszondáról.

A hír megjelenését a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” (KHK) projekt támogatta.

Források:

Kapcsolódó internetes oldalak:

Hozzászólás

hozzászólás