• csillagaszat.hu
    csillagászat.hu
    Csillagászati hírportál
    bdsm forum

    Híres nők a csillagászat történetében







    Mary Fairfax Somerville

          Mary Fairfax (1780-1872), asszonynevén Somerville egyik volt az első nők közül Európában, aki a természettudományok művelésére adta fejét. A magyar nyelvű lexikonok csak elvétve említik meg nevét (pl.: Pallas Nagy Lexikona), angol és olasz kiadványokban viszont rábukkanhatunk. Fizikusként és matematikusként is számontartja a tudománytörténet, de mint csillagász is ismert volt. Élete egy részét Angliában töltötte, később második férjével Nápolyba költözött. Tagjául választotta őt az Angol Királyi Tudományos Társaság (1835) és az Olasz Földrajzi Társaság aranyérmese volt.

          Az Enciklopédia Italiana 1932-es kiadása szerint ő fordította le Laplace „Égi mechanika” című művét, a Pallas Lexikon szerint viszont ilyen címmel önálló csillagászati műve is megjelent 1831-ben (Mechanism of the heavens). Az ő ösztönzésére és gondozásában jelent meg Herschel: Physical Geography című munkájának fordítása (1848), mely 6 további kiadást ért meg Itáliában.

          Mary fizikai kutatásaihoz is végzett csillagászati megfigyeléseket, amelyek eredményeit művei megírásakor felhasználta, például 1826-ban megjelent, a napfény mágnesező erejéről szóló munkájában.

          Somerville asszony neve méltán kerülhet a híres természettudósok névsorába, hiszen hosszú élete során olyan sok művet írt és fordított, hogy korának elismert tudósaként tartották számon. Egyike volt a világtörténelem nagy polihisztorainak is, hiszen jártas volt az irodalomban, a művészetekben, maga is rajzolt és festett.


    Caroline Herschel

          Caroline Herschel (1750-1848) talán a legelső olyan nő a csillágászat történetében, akinek a neve szerepel a legjelentősebb enciklopédiákban és szakművekben. Ez a tény azonban – gyaníthatóan – főként annak köszönhető, hogy William bátyja és John unokaöccse kiemelkedő alakok a tudomány történetében.

          A Hannoverben nevelkedett Caroline gyermekkorától kezdve rajongásig szerette Williamet, és valószínűleg ezért maradt fívére mellett felnőtt nőként is, hogy tudós testvérét segítse angliai csillagászati kutatásaiban. Korabeli feljegyzések szerint amit éjjel William megfigyelt és feljegyzett, azt nappal huga összegezte. Önálló kutatásokat is folytatott Caroline, közismert, hogy 1786 és 1797 között 8 üstököst fedezett fel (ifj. Bartha Lajos ezért „minden idők egyik legszorgosabb üstökösvadászának” nevezi őt), valamint több ködfoltot. Angliában Caroline zenével és énekléssel is foglalkozott, de emellett a távcsőépítésben, lencsecsiszolásban is segítkezett bátyjának. Az ő érdeme is, hogy kiváló távcsöve segitségével William felfedezte az Uránuszt. A 761 csillagot tartalmazó katalógus elkészülte is részben Caroline szorgos munkáját dicséri.

          Bátyja halála után visszatért szülőföldjére, Hannoverba, és 98 éves koráig élt. Visszaemlékezéseit és levelezéseit Nyugat-Európában több ízben is kiadták: (Wolf, W. H.: Memoire and correspondence of Caroline Herschel. 1867.).

    Henrietta Swan Leavitt

          Henrietta Swan Leavitt (1868-1921), amerikai csillagásznő, a századforduló táján jelentős hírnévre tett szert. Tanulmányait a Radcliffe College-ben végezte, az égbolt fényképezésére specializálódott. A Harvard Obszervatórium asszisztensnője a déli égbolton lévő Kis Magellán-felhő változócsillagait vizsgálta, és érdekes felfedezésre jutott: minél fényesebbek voltak a csillagok, annál hosszabbak voltak a fényváltozás periódusidői. Tulajdonképpen Leavitt 1908-as felfedezése volt a kulcs a ködök titkainak megfejtéséhez. 1912-ben fogalmazta meg hosszas kutatásai és tapasztalatai alapján azt az összefüggést, hogy a fényesség a periódus növekedésével növekszik. Kutatásai kiindulópontként szolgáltak Hertzsprungnak, Shapleynek és más csillagászoknak.

          Kutatási feljegyzései megtalálhatók a Harvard College Obszervatóriumának évkönyveiben. (Annals of the Astronomical Observatory of Harvard College)


    Jeanne Dumée

          Dumée, Jeanne a XVII. században élt, francia csillagásznő volt. Keveset lehet tudni életének részleteiről, annyi bizonyos, hogy Párizsban született, és 17 éves korában feleségül ment egy katonatiszthez.

          Jeanne szenvedélyesen érdeklődött a csillagászat iránt. Írt egy művet Kopernikusz elméletéről, melyben védelmébe vette Galileo Galilei és Kopernikusz téziseit. E munka sohasem került kinyomtatásra, de a „Tudósok Lapja” (Journal des Savants) 1680-ban hírt adott Dumée asszony érdekes kéziratáról.


    Marie Cunitz

          Marie Cunitz (1610-1664) századának híres lengyel csillagásznője és matematikusa volt. A sziléziai születésű hölgy ifjú korától kezdve ismerkedett a tudományokkal, antik és modern nyelveket tanult, az orvoslás történetével foglalkozott, de leginkább a matematika és a csillagászat érdekelte. Az orvostudományt és a csillagászatot Elias de Lewen tanította a fiatal lánynak, aki 1630-ban feleségül vette lelkes tanitványát.

          Házastársakként csillagászati megfigyeléseket és méréseket végeztek, a dán Longomontanus táblázatait használták segédeszközként, melyekről azonban bebizonyosodott, hogy megbízhatatlanok. Cunitz és férje ezért Kepler tábláit kezdték használni, és ezek segítségével tökéletesítették korábbi számításaikat.

          A 30 éves háború idején Marie Cunitznak menekülnie kellett lengyel földről. 1650-ben adták ki „Urania propitia” címmel első táblázatait, mely művét III. Ferdinánd császárnak ajánlotta.

    Nicole Lepaute

          Lepaute, Nicole-Reine Hortense (Etable de la Briete) (1723-1788) francia csillagásznő, több más tudóstársához hasonlóan, fizikai és matematikai kutatásai után fordította tekintetét az ég felé. Édesapja a spanyol király udvarához tartozott. A fiatal lány Jean-André Lepaute királyi órakészítő mesterhez ment feleségül 1758-ban. Eleinte az ifjú hölgy az ingamozgásokkal foglalkozott, férje könyvében közzétette az inga hossza és a lengés közti összefüggésekről szerzett tapasztalatait (Traité de horlogerie; 1755.).

          Élete hátralévő részét is az jellemezte, hogy férfiak mellett végezte kutatásait. 1759-ben például alkalmazta őt Lalande, a Párizsi Csillagvizsgáló igazgatója. Clairant matematikussal együtt az volt Lepaute asszony feladata, hogy határozza meg, milyen vonzerőt gyakorol a Jupiter és a Szaturnusz a Halley üstökösre. Clairant ugyan elismerte kolléganője tudását, de a kutatásokban való közreműködését nem értékelte sokra (feltehetőleg irigységből).

          Több kutatást is végzett Lepaute – immár önállóan – fogyatkozásokról (1762, 1764) és a Vénusz mozgásaival kapcsolatosan (1761), mely vizsgálódások eredményeit a francia kormány ki is nyomtatta.

          1759 és 1774 között Lalande-nak segített az „Idők megismerése” c. évente megjelenő tudományos mű megírásában. 1774-től 1783-ig az „EPHEMERIS” hetedik és nyolcadik kötetén dolgozott, mely művében a nappal, holddal és a bolygókkal kapcsolatos számításai szerepeltek, 1784 és 1792. évre vonatkozóan.

          Lepaute asszony látása idős korára nagyon megromlott, ez kutatásait is megnehezítette. Emlékét őrzi egy japán rózsa, melyet tiszteletére Lepautia-nak neveztek el, és amelyet később Hortenziára kereszteltek.


    Marie Kirch

          Kirch, Marie Margaretha (született Winkelmann) 1670 és 1720 között élt német csillagásznő volt. Panitz(sch)ban született, Lipcse közelében. 1692-től lett második felesége Gottfried Kirchnek, a berlini csillagásznak. A férfi bevezette fiatal feleségét a csillagászati kutatások rejtelmeibe, így Marie nem csak hitvese, de tanítványa és segítő munkatársa is lett férjének. 1702 volt a csillagásznő pályájának egyik csúcspontja, ebben az évben ugyanis felfedezett egy üstököst. 1710-ben veszítette el férjét, de özvegy korában is folytatta matematikai és csillagászati megfigyeléseit.

          Leibniz a porosz udvarnál is bemutatta a tudós nőt. 1709-ben írt egy művet „A Nap, a Szaturnusz és a Vénusz együttállásáról” címmel, 1913-ban pedig a Jupiter és Szaturnusz helyzetéről, mely leginkább csillagászati számításokat tartalmazott, és nem az akkoriban divatos megfigyeléseket.

          A német csillagásznő 1720-ban, Berlinben halt meg, kutatásait félbehagyva. Számításait leányai rendszerezték és foglalták össze a Berlini Tudományos Akadémia Almanachja számára.

    Maria Mitchell

          Maria Mitchell (1818-1889) egyike volt annak a számos amerikai csillagásznőnek, akik kutatásaikkal hírnevet szereztek a tudományos életben. Mariát kísérletező és felfedező kedvű édesapja indította el karrierje felé, és pályája során állandóan bizonyítania kellett, hogy nő létére is kiváló természettudós. Bár hazájában a mai napig ismert, a lexikonok többsége nevét sem említi.

          Maria a család 10 gyermeke közül harmadikként született, és már kislányként apjának, Williamnek jobbkeze volt, aki óramérőszerkezeteket állított össze bálnavadász hajók számára. Gyakrabban megesett régebben, hogy aki időmérő eszközökkel foglalkozott, a csillagászat iránt is érdeklődött, hiszen a két dolog összefügg. Maria apjával is ez történt, 1831-ben, a gyűrűs napfogyatkozás idején kislányával együtt olyan időméréseket végzett, amelyek segítségével meghatározta lakóhelyének, a Massachusetts-ben lévő Nantucket városkának földrajzi hosszúságát.

          Mariát már 18 évesen kinevezték a város Atheneumába könyvtárosnak, és 24 éven át töltötte be ezt a posztot. Közben rendszeresen csillagászati megfigyeléseket végzett, 1847. október 1-én távcsövén keresztül felfedezett egy új üstököst. Ez a felfedezés aztán meghozta számára az elismerést és hírnevet, melynek eredményeként Dánia királya aranyéremmel tüntette ki.

          1849-től az Egyesült Államok Hajózási Almanach Hivatala alkalmazta Mariát, akinek az volt a feladata, hogy számításokat végezzen a Vénusz bolygó változásairól.

          Az 1860-as évektől Amerikában nagy figyelmet fordítottak a leányok képzésére, 1861-ben kezdték el építeni a Vassar Kollégiumot, melyről a korabeli újságok azt írták, hogy az egész földkerekségen nincs párja. Az 1865-ben nyílt leányintézetet hírneves tudósok vezették és felügyelték, köztük volt Maria Mitchell is, aki egész életében küzdött azért, hogy Amerikában mindenütt elismerjék a nők tanuláshoz való jogát.

          1868-ban leköszönt korábbi állásáról, mint a csillagászat tanára és az iskola csillagvizsgálójának igazgatója foglalta el új posztját. Mindez nagy port kavart, és újra Maria került a tudományos élet érdeklődésének központjába. Ő volt az első asszony, akit az Amerikai Tudományos Akadémia tagjai közé választott; ezenkívül pedig tagja volt több fontos társaságnak is, többek között az Amerikai Filozófiai Társaság és a Nők Haladásáért nevű amerikai egyesület munkájában is részt vett. Ennek az utóbbi egyesületnek 1870-től elnöki tisztjét is betöltötte, és ő elnökölt a „Nők a természettudományban” című konferencián. Életéről Amerikában számos cikket és könyvet írtak, melyek közül kiemelkedik az alábbi kettő: P. Mitchell Kendall: Maria Mitchell (Life, Letters and Journals) (1896.) és Wright: Sweeper in the Sky (1950)

    Marguerite de la Sabliere

          Marguerite de la Sabliere (leánykori nevén Hessein) (1630-1693). A francia hölgy évszázadának ismert és elismert csillagásza volt, aki korát messze megelőzve és minden előitélettel dacolva tudományos kutatásoknak szentelte az életét. Már ifjú korában érdeklődött a természettudományok iránt, és folyamatosan tanult. Házasságkötése (1654) és három gyermekének születése sem akadályozta meg abban, hogy csillagászati megfigyeléseket végezzen, s bár harminc éves koráig eredményeit nem tette közzé, mégis európai hírnévre tett szert. Marguerite-et olyan neves személyiségek látogatták meg, mint például Sobieski, a lengyel király vagy La Fontaine, a híres író. Ez utóbbi azt mondta róla, hogy egy „férfi szépsége asszonyi bájjal ötvöződött benne”. Nem mindenki volt azonban a jóakarója. Boileau, a XVII. század óriási hatású francia szatirikus költője a nők ellen írott művében kigúnyolta őt. Sabliere-ről szóló soraival azonban – akaratlanul is – emléket állított az éjszakai égboltot asztrolábiummal fürkésző nőnek, aki a Jupiterrel kapcsolatosan végzett megfigyeléseket. Boileau csak azt hangoztatta, hogy az efféle foglalatosság tönkreteszi a látást és sápasztja az arcot, vagyis a női szépség megrontóját látta az éjjeleken át való csillagászati vizsgálódásokban.

          XIV. Lajos francia király 2000 livres kegydíjjal jutalmazta Marguerite-et idősebb korában, munkássága elismeréseként (mint korábban Boileau-t is!), a hölgy azonban továbbra is dolgozott, élete végén gyógyíthatalan betegek ápolásának szentelte magát, és közöttük is halt meg 1693-ban. Williamina Fleming

          Fleming, Williamina (Paton Stevens) (1857-1911). A XIX. század második felében Európában és Amerikában is óriási, látványos fejlődést értek el a természettudományok. Egyrészt ennek köszönhetően találunk például a csillagászok között feltűnően sok nőt – legalábbis a korábbi századokhoz képest. Másrészt azért is nőtt a természettudományokkal foglalkozó hölgyek száma, mert ez is egyik következménye volt a nők emancipációs törekvéseinek. Mind többen és többen kerültek közülük közép- és felsőfokú intézményekbe (az Egyesült Államokban már az 1860-as évektől), és tízezres nagyságrendekkel nőtt világszerte a munkavállaló nők száma.

          Williamina, a címben jelzett hölgy skót származású volt, aki Dundee-ben született, egy kézműves lányaként. 20 évesen ment férjhez James Orr Fleminghez, és 1 év múlva kivándoroltak Bostonba. Hamarosan felbomlott ez a házasság, és Williaminának egyedül kellett eltartania magát és kisgyermekét. Először – a hagyományos női szerepekhez igazodva – házvezetőnői munkát vállalt Edward Pickeringnél, aki a Harvard College Observatory igazgatója volt. (Pickering és munkatársai abban az időben csillagászati fénymérésekkel foglalkoztak. Nevéhez fűződik a közvetlen becslésen alapuló módszer. Abban az időben csillagvizsgálójában a Draper-féle asztrográffal dolgoztak, és úttörő munkát végeztek a színképosztályozással kapcsolatosan. 6 év leforgása alatt 225.300 csillagszínképet tartalmazó katalógust készítettek.)

          Később azonban a hölgy a csillagvizsgálóba is „bemerészkedett”, és hamarosan az igazgató munkatársává vált. (Ő sem volt természetesen – képzettségét tekintve – csillagász, csakúgy, mint az Observatory más dolgozói sem.) Több, mint 200 különböző csillag színképét írta le, leghíresebb munkájában 10.351 csillagot kategorizált. E 17 kategóriát 1890-ben tették közzé, a Draper Catalogue of Stellar Spectra című kiadványban.

          1898-ban a skót származású nőt kinevezték a Csillagászati Fényképészet kurátorává, és egy olyan csoport munkáját felügyelte, melynek 12 nő volt a tagja. (Ez a tény is mutatja a nők nagyarányú munkábaállását.)

          Williamina korának vezető csillagásznőjévé vált, és 1906-ban tiszteletbeli tagja lett a Királyi Csillagászati Társaságnak. Több – igazgatója nevéhez fűződő – mű és kutatás valószínűleg az ő munkáját is dícséri.

    Whitney, Mary Watson

          Whitney, Mary Watson (1847-1921) A múlt század második felének Amerikája sosem látott lehetőségeket teremtett a leányok tanulásához. Mary Watson, a matematikában tehetséges ifjú leány 1865-ben beiratkozott az akkor nyílott Vassar Kollégiumba, és a számtanpéldák mellett Maria Mitchell csillagászati előadásai kezdték vonzani. Bár a fiatal hölgy apja és fivére halála miatt kénytelen volt tanítói állást vállalni, hogy megélhetését biztosítsa, álmairól nem mondott le. Egyre növekvő csillagászati érdeklődése visszavezette Mitchellhez, és tagja lett annak a csoportnak, melynek tagjai a Nap-pályát vizsgálták. Meghívást kapott, hogy csatlakozzon Benjamin Peirce professzor kurzusához, jóllehet, a Harvardra hivatalosan nem vettek fel női hallgatókat. Mary tehetségének elismerése volt tehát az, hogy részt vehetett egy, az égi mechanikáról tartott posztgraduális kurzuson.

          Miután megszerezte a Vassar Kollégium Master fokozatát, és 3 évet Zürichben is töltött (mely város kétségkívül a nőoktatás egyik fellegvára volt abban az időben), Mitchell asszisztense lett 1881-ben. 7 évvel később, szeretett tanítómestere és kolléganője halála után átvette annak helyét a csillagvizsgáló igazgatói posztján, és a csillagászat tanára is ő lett a Vassarban. Kutatási programja több területre is irányult, megfigyeléseket végzett a kettős csillagokkal kapcsolatosan, de érdekelték az aszteroidák és az üstökösök is.

          1910 után betegsége miatt visszavonult. Élete végéig kitartott azon elképzelése mellett, amely egész életében vezérelte, hogy a leányok számára is biztosítani kell a tanulás lehetőségét. Ő is egyike volt azon amerikai nőknek, akik kénytelenek voltak megküzdeni az előítéletekkel, és környezetük véleménye ellenére természettudományokkal kezdtek foglalkozni. Halála előtt azt mondta: „Remélem, ha majd a menyországba érek, nem azt találom, hogy a nők ott is másodhegedűsök.”

    Sarah Whiting

          Whiting, Sarah (Frances) (1847-1927) A XIX. század második felétől kezdve az Egyesült Államokban több csillagvizsgálóban és kutatóközpontban tevékenykedtek nők is. Sarah – korábban már bemutatott nőtársaihoz hasonlóan – szintén az USA-ban látta meg a napvilágot, Wyomingban született, New Yerseyben.

          Kislánykorában nem csak a klasszikus nyelvekre tanították, hanem jelentős matematikai és fizikai tanulmányokat is folytatott.

          Apja tanár volt, és Sarah gyakran segédkezett az iskolában végzett fizikai kísérletek előkészítésénél. Később a lány az Ingham Egyetemre járt, ahol szintén különféle (humán és természet-) tudományokat tanult, majd tanított.

          1876-ban az újonnan nyílt Wellesley College leányiskola fizika professzorává nevezték ki a természettudományokban jeleskedő fiatal nőt. 1880-ban bevezette az intézményben az „alkalmazott fizikát”, ami a csillagászatot jelentette, és mely indokolttá tette egy obszervatórium megépítését is. 1900-ban készült el a megfigyelőközpont, egy 12"-es teleszkóppal és egy színképelemző laboratóriummal felszerelve. A csillagvizsgálót folyamatosan bővítették. Sarah sokkal inkább kiemelkedett a tanári pályán, mint kutatóként, szívügyének érezte a csillagászati megfigyelési módszerek oktatását.

          1916-ig dolgozott, akkor visszavonult, és átadta a Whitin Obszervatórium igazgatásával járó gondokat utódjának.

    Cannon, Annie Jump

          Cannon, Annie Jump (1863-1941) szintén egy volt azon amerikai hölgyek közül, akik a csillagászati kutatásoknak szentelték életüket. Delaware-ban született, ahol apja szenátorként tevékenykedett. A Wellesley és a Radcliffe College-okban tanult, több más kortársnőjéhez hasonlóan. Ő is a Harvard Obszervatóriumhoz került 1896-ban, miként például Fleming asszony is. Szinte ugyanazt a karriert futotta be, mint kolléganője. Ő is – Pickering mellett dolgozva – a csillagok színképének osztályozásával és katalogizálásával foglalkozott; alkalma nyílott tetemes mennyiségű csillagászati felvétel tanulmányozására. 1924-ben az ő kutatási eredményei is szerepeltek a Henry Draper Catalogue című katalógusban, melyben 225.300 csillag szerepelt.

          Annie csaknem teljesen siket volt, hallókészüléket használt. Sokak szerint e tény – bár életét kétségkívül megnehezítette – csillagászati kutatásai során segítségére volt, hiszen így szinte emberfeletti koncentrálásra volt képes, mikor dolgozott. 1911-ben ő lett a Csillagászati Fényképészet kurátora. Élete során számos címet elnyert. Ő volt az első nő, akinek az Oxfordi Egyetem díszdoktori címet adományozott, de tagjai közé fogadta a Királyi Csillagászati Társaság és az Amerikai Filozófiai Társaság is. 1931-ben a Nemzeti Tudományos Akadémia aranyéremmel ismerte el munkásságát, 1932-ben pedig elnyert egy kutatói kitüntetést. Ez utóbbival alapozta meg a róla elnevezett díjat, melyet csakis csillagászattal foglalkozó nők kaphatnak meg.

    Antonia Maury

          Maury, Antonia (Caetana de Paiva Pereira) (1866-1952) A hosszú életet megélt amerikai származású csillagásznő – korábban bemutatott társaihoz hasonlóan – a Vassar College-ban végzett. Ebben a természettudományos oktatásáról híres intézményben kezdett el érdeklődni a csillagászati kutatások iránt, és családi indíttatása is segítette pályára kerülését. (Henry Draper unokahúga volt, és John William Draper unokája, aki a fényképezés alkalmazását a csillagászati kutatások segédeszközévé tette. Édesapja pedig miniszter, természettudós és egy földrajzi lap szerkesztője volt.)

          Fiatal nőként Antonia – aki egyébként ornitológiával is foglalkozott – a Harvard College Obszervatóriumában lett kutató. Mikor 1890-ben Williamina Fleming közzétette Csillagkatalógusát (lásd Bökönc 72. sz.) Antonia a legfényesebb csillagok tanulmányozását vállalta magára, és kigondolta osztályozásuk részletes alapelveit. Jóllehet, Hertzsprung (dán csillagász, 1873-1967) használta és csodálta Antonia rendszerét, mégis az Annie Jump Cannon (lásd Bökönc 76. sz.) által összeállított, egyszerűbb Draper-osztályozás vált széles körben elfogadottá.

          Antoniáról többen azt írják, hogy alkalmatlan volt temperamentuma miatt a folyamatos, rutinszerű észlelésre, így nem volt teljes munkaidőben a Harvard alkalmazottja, hanem kutatómunkája mellett mással is foglalkozott, például különböző helyeken tanított.

          1935 után – amikor nyugdíjazták – a Hustings-i Draper Park Museum kurátoraként tevékenykedett.

    Klumpke, Dorothea

          Klumpke amerikai származású csillagásznő Európában vált igazán híressé. San Franciscóban született, és nővéreivel együtt kiváló nevelésben részesült. (Testvérei közül Anna színésznő, Júlia hegedűművész, Augusta pedig ideggyógyász lett.) Európában Dorothea nyelveket, matematikát és csillagászatot tanult. A Párizsi Obszervatóriumban ő volt az első nő a kutatók között. Azoknak a tudósoknak a sorában is ő volt az első hölgy, akik matamatikából szereztek doktorátust. Értekezésében a Szaturnusz gyűrűiről írt, kiegészítve Szofia Kovalevszkaja munkáját. Más műveiben a csillagok színképelemzésével illetve meteoritokkal foglalkozott. Ő volt az első nő, akit a Francia Csillagászati Társaság tagjai közé választottak.


    Eleanor Burbidge

          Burbidge, (született Peachey) Eleanor Margaret (1920-) Az angol csillagásznő egyike századunk legkiemelkedőbb természettudós-nőinek. Apja kémiát tanított, tőle eredeztethető Margaret érdeklődése. A lány a londoni University College-ben tanult, és asztrofizikából szerzett PhD fokozatot. 1948-ban ment férjhez Geoffrey Burbidge-hez, akitől egy lánya született. Férje is csillagászként dolgozott, kutatásaik során együttműködtek.

          Margaret a Chicagói Egyetem és a Californial Technológiai Intézet ösztöndíjas kutatójaként dolgozott, azután pedig a San Diegoba került, ahol 1964-ben megszerezte a Csillagászat professzora címet.

          William Fowler, Fred Hoyle és férje közreműködésével felfedte, hogyan jönnek létre a nehezebb elemek a csillagokban zajló nukleáris reakció során. 1959-ben neki ítélték a Warner díjat azért az eredményes munkáért, melyet híres kutatási beszámolójában foglalt össze „A csillagokban lévő alkotórészek szintézise” címmel, a „Reviews of Modern Physics” 1957 októberi számában. 10 évvel később publikálta munkáját a kvazárok természetéről.

          1972 és 1973 között ő volt a Royal Greenwich Observatory – első női – igazgatója, de ennek ellenére megtagadták tőle a „királyi csillagász” hagyományos kitüntető címet, ami tipikus példa a nők szakmai diszkriminációjára, amellyel minduntalan szembetalálta magát. Számtalan társaság választotta meg tagjává, és részt vett a NASA egyik munkacsoportjának tevékenységében is.

    A Bökönc 1995/62-81. számáiban megjelent cikk másodközlése

    Ez a bejegyzés Általános csillagászattörténet kategóriában van. Link könyvjelzője.
    • Magyarország megújul