Mikor ült Petőfi a négyökrös szekéren?

A gyűjteményes Petőfi-kiadások csak annyit közölnek a különös szekérúttal kapcsolatban, hogy a verset a költő Borjádon, 1845-ben írta. Közelebbi időpont bennük nem található.

A versben vázolt körülmények és a visszaemlékezések azonban beszűkíthetik a versszülő utazás időbeli határait. Egyes életrajzírók szerint Petőfi még ősz előtt, július végén – augusztus elején – járt Borjádon. Ezt a feltevést már azért is elvethetjük, mert a környező dombokon Petőfi ott-tartózkodása idején már szüreteltek a szőlősgazdák. Más életrajzírók úgy tudják, hogy Petőfi borjádi látogatása szeptember 26-a és október 7-e közé esett.

1912 őszén Maday Gyula Szekszárdon még beszélgethetett Sas Erzsikével. Az akkor 85 éves hölgy – mint özvegy Török Józsefné – világosan emlékezett arra a holdas éjszakára. Azt állította, hogy szinte szó szerint megegyezik az akkor született vers szavaival mindaz, amit akkor a költő mondott. A csillagot ő – Erzsike – választotta, méghozzá a legnagyobbat: a hajnalcsillagot. Maday szerint Erzsike attól kezdve azt Petőfi csillagának nevezte. Egy Pesti-rokon szerint a csillag azóta nem volt látható az égen.

Mikor ült tehát Petőfi a négyökrös szekéren?

A felvetés csillagászati-kronológiai megoldása egyszerűnek látszik: olyan 1845 őszi, vélhetőleg szeptemberi éjszakát kell keresni, amidőn este 9 és 10 óra között a Hold fent van, jól bevilágítja az égboltot, és látszik az esthajnalcsillag, vagyis a Vénusz is.

A szeptember 26-tól október 7-ig terjedő időben a Hold vagy nem volt látható (újhold október 1-jén), vagy nagyon alacsony helyzetű volt, közel a horizonthoz, és ez ellentmond a versbeli „fenn vala” megjelölésnek. Marad szeptember közepe.

A Vénusz ily késői órákban csak a legnagyobb keleti kitérése esetén látható. 1845 őszén azonban nem lehetett látni: a szóban forgó szeptember esti órákban 20-32°-kal járt a horizont alatt.

Ha elfogadjuk Petőfi uzdi-borjádi látogatása kezdetének szeptember harmadik hetét, megoldódik a Hold láthatóságának kérdése: a hét 15-én, hétfői napon kezdődött, 16-án pedig telehold, vagyis „világos éj volt”.

De mi van a „hajnalcsillaggal”?

Azoknak az éjszakáknak égboltján a Holdé után a Jupiter fénye volt a legnagyobb (-2,3 mg). A bolygó 13-27° látóhatár feletti magasságban, keleti irányban látszott. Igaz, alig volt halványabb nála a Mars (-2,1 mg), de e a bolygó épp dél irányban járt, amerre az igazi esthajnalcsillag sose látszik. Vöröses fénye miatt sem azonosíthatta Erzsike a hajnalcsillaggal.

A Jupitert azonban helyzete és erős fénye folytán könnyen lehetett hajnalcsillagnak vélni. A szeptember 15-ét követő napok során látóhatár feletti magassága a megadott órákban fokozatosan nőtt, de a Hold egyre közelebb került hozzá, és ez megzavarta a szép „hajnalcsillag” látványát.

Az alábbi táblázat az 1845. szeptember 15. és 18. közötti napokban a szóba került égiteste láthatóságára (MEZ) 21h és 22h-kor jellemző adatokat tartalmazza. Napnyugta 15-én 17h 58m-kor, 18-án 17h 52m-kor volt. Borjád földrajzi helyére (fi = 46° 36’; L = -18° 05’) vonatkozó helyi időben úgy kapjuk meg az időadatokat, hogy azokhoz 14m 19m-ot hozzáadunk. A Hold fázisát az újhold után eltelt napok számával adjuk meg, tehát 15^d a teleholdat jelzi. Az azimutot a csillagászatban észak (0°) felől keleten (90°) és délen (180°) át mérjük fokokban.

A versben vázolt körülmények, továbbá a visszaemlékezések szerint a költő legnagyobb valószínűséggel 1845. szeptember 15-én (hétfő), esetleg 16-án ült a négyökrös szekéren. Amennyiben a fiatalok a táncmulatságot a soron következő vasárnapra tervezték, úgy annak idejét csak egy attól még elég távol eső napon, tehát a hét elején jelölhették ki. A csillagászatilag talált időpont ennek a feltételnek is eleget tesz. És az is természetes, hogy Erzsike választott csillaga, a Jupiter bolygó egy idő után eltűnt az égboltnak arról a tájáról.

Hozzászólás

hozzászólás