Az északi félteke egyik legfényesebb gömbhalmaza a Hercules csillagképben található M13. Százezernyi csillag zsúfolódik össze egy viszonylag kis térrészben. Lássuk hát ezt a nyüzsgést!
Kaszab Dénes, Gyöngyös
A Herkules csillagképben látható M13-at Edmund Halley fedezte fel 1714-ben, Charles Messier 1764-ben vette fel híres katalógusába. Az 5,8 magnitúdós gömbhalmaz már szabad szemmel is látható a Herkules csillagkép „trapézának” nyugati oldalán, ilyetén láthatósága a jó égbolt egyik jele. Binokulárokkal ködös, kerek folt, de már 5 cm-es műszer is tucatnyi csillagot mutat meg belőle. Szitkay Gábor és Éder Iván felvételén először a döbbenetes színgazdagság ragadja meg az embert. Fényesebb narancsos-vörös és halványabb kékes árnyalatú csillagok ugranak ki a sárgásfehér fősorozati és szubóriás csillagok sűrűjéből. A vörösek valamivel nagyobb kezdeti tömegű égitestek, melyek már elhasználták hidrogénkészletüket és vörös óriásokká fejlődtek, a kék színűek pedig a magjukban héliumot égető, horizontális ági forró csillagok.
Felbuzdulva, hogy végre a Hold fénye nem zavar, s végre derült idő is van, megjött a kedvem fotózáshoz. Az égbolt ezen részét régebben már fényképeztem (nem ezzel a felszereléssel és körülményekkel), és a gömbhalmaz mellett láttam egy galaxis elmosódott foltját. Kíváncsi voltam, hogy most milyen felvételt tudok összehozni a halmaz és a galaxis párosáról. Az egy éjszaka gyűjtött 20 db kép alapján érzésem szerint egy jó képet sikerült összehozni, amin a halmazhoz közelebb is látható egy még halványabb galaxis, mely élével fordul felénk. A nyári éjszakai hőmérséklet nem csökkent 18 fok alá, kissé párás is volt a levegő, melyen az utcai lámpák fénye jobban szóródott (ezt a szórt fényt a szűrő jól csökkentette, de 6 percnél hosszabb idő esetén a felvétel háttere nagyon kifehéredett volna). A párásságot a légkör nyugodtsága ellensúlyozta, 10-es skálán a 8-ast kapta.
A felvétel 200/1000-es Newton-távcsővel készült átalakított Canon EOS 350D fényképezőgéppel, ISO 1600 érzékenység mellett, 20×6 perc expozíciós idővel.