Újabb, ezúttal még alaposabb pillantást vetünk a Súlyzó-ködre. Ilyen lesz a mi Napunk környezete 4-5 milliárd év múlva.
Francsics László, Dán András, Ágasvár, Tarján
A szoros kapcsolat a fénylő gázburok és a csillagok fejlődése között nem mindig volt egyértelmű a planetáris ködöket vizsgáló csillagászok körében. A Charles Messier által először 1764-ben megpillantott Súlyzó-köd és az ahhoz hasonló más kompakt fényes gáz-ködök vizsgálatában először William Herschel tett lépéseket 1784-ben. Ekkor alakult ki a téves, planétákra, bolygókra utaló elnevezés is, állítólag azért, mert a távcsőbe tekintő Herschel ezeket a ködösségeket az Uránusz bolygóhoz hasonlatosan apró elmosódott foltként látta meg. Mára természetesen ismertté vált eme izgalmas geometriával rendelkező és rendkívül változatos égi jelenségeknek a magyarázata.
A planetáris ködök, mint az M27 avagy Súlyzó-köd is, egyedi csillagok életének befejező fázisában jönnek létre. Más és más tömegű csillagoknak azonban különböző végjáték adatik meg. A csillagok tömege az a paraméter, ami meghatározza, hogy létrejön-e fénylő változatos geometriájú gázhéj a csillag körül annak élete végén. A nagytömegű, a Napnál nyolcszorta, vagy még nehezebb csillagok drámai szupernóva robbanás során pusztulnak el. A csillagászok által kistömegűnek és közepesnek sorolt, azaz a Naphoz hasonlatos tulajdonságokkal rendelkezők azonban olyan belső átalakuláson esnek át, aminek következtében a csillag több fázisban a kozmoszba veti le külső anyagburkait. A csillag fejlődésének ezen állapotában, amikor elfogyott a magfúzióhoz szükséges hidrogén a csillagmagban, a csillag nehezebb kémiai elemek feldolgozásába kezd, aminek következtében a magja összehúzódik, és felforrósodik.
A csillag külső rétegei a változás során fellazulnak, lehűlnek és eltávolodnak a csillagtól. Ekkor köszönt be a csillag életében a vörös óriás fázis. Később a csillagmag sugárzása erős csillagszelet hoz létre, a külső héjak anyagából pedig egyre több szökik el a kozmikus térbe, évente a csillag tömegének egymilliomod része. A kozmikus térbe kibocsátott anyag gáz, főként oxigén, nitrogén, kén illetve más kémiai elemek egyvelege, illetve hidrogén. A folyamat végére visszamaradó csillagmag felszíne 30 000 kelvin fölé emelkedik, ekkor kellően forróvá válik ahhoz, hogy ultraibolya fényével gerjesztett állapotba hozza a ledobott gázhéjak anyagát. A sötét gázköd felragyog, ezzel megszületik a planetáris köd. Idővel, nagyságrendileg 10 000 év alatt a ködösség eloszlik, a visszamaradt halott csillagmag, a fehér törpe évmilliárdos hűléssel vándorol a fekete törpe állapot felé. A ködösség anyaga, a hidrogént és héliumot leszámítva, a csillag végső, úgynevezett vörös óriás állapotában jön létre a csillagban működő magfúzió során, és a planetáris köd fázisban kijutva a kozmoszba, jelentős mértékben közrejátszik Galaxisunk anyagösszetételének fejlődésében.
A Súlyzó-köd a Naptól 800–1200 fényév távolságra helyezkedik el, belsejében O7 típusú szubtörpe csillag fénylik. A három fázisban ledobott anyaghéjak száz évente 6,8 ívmásodperccel tágulnak, ami alapján a csillagászok a korát 3000–4000 évre becsülik. A címlapon látható felvételen a vörös árnyalatok az ionizált hidrogén, a kékek pedig az ionizált oxigén jelenlétét mutatják. A felvételt közös munkával hoztuk létre Dán Andrással 2012 augusztusában. A 32 órányi OIII és H-alfa hullámhosszokon készült képek Etyekről 200/800-as Newton-asztrográffal, Paracorr kómakorrektorral, Starlight Express CCD kamerával készültek. Az RGB csatornák összesen 6 órányi expozíciót integráló képei 250/1000-as Newton-asztrográffal és Paracorr kómakorrektorral, Canon EOS 350D fényképezőgéppel készültek a tarjáni Meteor Távcsöves Találkozón. Képfeldolgozás: Maxim DL, Iris, Registar, Photoshop.
