Decemberi légkörfény

1036

Pintér András Mihályiból már évek óta rendszeresen észlel légkörfényt és nagy rajongója is a jelenségnek. Nem csoda hát, hogy a december 2-án éjjel megjelent vörös légkörfényt is elcsípte.

Pintér András, Mihályi

„Már napok óta kijártam légkörfényre vadászni, ám a napról napra párásabb idő, valamint a gyenge “légkörfény-tevékenység” egyre inkább kedvemet szegte. Pénteken, bár tudtam, hogy hidegfront utáni tiszta levegő van felettünk, mégsem terveztem kimenni már a terepre. Este 21 óra után észrevettem hogy a Légköroptika csoportban néhány tag nagy hévvel jelezte, hogy “komoly fogás” van láthatáron. Azonnal kiautóztam a szokásos, Mihályitól pár km-re lévő helyemre és nem akartam hinni a szememnek. Az első expó bár nem lett jó és még egy autó is becsillantotta a lencsét, de már azon is elképedtem. Gyönyörű, vaskos sávokba szerveződött piros légkörfény volt a kijelzőn. Ezután természetesen készítettem sok jól beállított fotót is. A fotózás hatalmas élmény volt, sosem felejtem el.”

A légkörfény – hasonlóan a sarki fényhez – légkörünk magasabb rétegeiben keletkezik, ám nem kötődik a megjelenése a sarkvidékekhez. Bolygónk egészét körbeölelő fénylésről van szó – ezt az űrből készült felvételeken gyönyörűen megfigyelhetjük: zöld, sárgás és vörös fényben derengő burok veszi körbe a glóbuszt. A fénylést a Napból érkező extrém-UV (kb. 10-120 nanométeres) tartományú sugárzás okozza, kémiai reakciók közbeiktatása révén gerjeszti a magaslégköri atomokat, molekulákat. A Nap felénk érkező UV tartományú sugárzása a napciklus és a Nap forgása során változik, és értelemszerűen a Föld megvilágított, nappali oldalán hat a magaslégköri folyamatokra. Ennek köszönhetően a légkörfényt az esti sötétség beálltával lehet a leginkább észlelni, s az éjszaka előrehaladtával erőssége csökken. A leggyakrabban zöld légkörfényt láthatunk, ez a 80-100 km magasban lévő oxigénatomok által kibocsátott fény, a következő a gyakorisági listán a vörös légkörfény, amelyet pedig 150-300 km magasságban lévő oxigénatomok hoznak létre. A harmadik szín, amelyet igen ritkán észlelhetünk csak, a kb. 90 km magasságban lévő nátrium sárgás-narancsos fénylése. További lehetőségek is vannak még, azonban azok olyan gyengék az előző háromhoz képest, hogy gyakorlati jelentőségük nincs. Az éjszaka látható légkörfény a nappali megvilágítású égrész fénylésének alig ezredrésze csupán! A fénylés legerősebben a horizont közelében 10-20 fokos magasságban látszik s a zenit felé egyre halványabb.

legkorfeny-pinter-20161202

A színeken kívül gyakori, hogy a légkörfényt sávokba rendeződött formában látjuk, és ez az a része a fénylésnek, amit szabad szemmel is érzékelhetünk. A sávokat a magaslégkörben lévő nehézségi hullámok okozzák, ezek létrejötte a felszínen vagy annak közelében lévő magassági akadály okozta hullámzás felfelé terjedéséből adódik, így például magas hegység, nagy kiterjedésű viharzóna felett behullámzó alsóbb légrétegek közvetítik a magasba.

A december 2-ai légkörfény sávos szerkezete rendkívül szembetűnő volt szabad szemmel, és az igencsak lassú mozgásuk is amellett szólt, hogy légkörfényt láthatunk. Az időjárási műholdak felvételei is megerősítették, hogy a térségünk felett ekkor felhőtlen volt az égbolt, így kizárt, hogy az alsó légréteg tréfálta meg az észlelőket. A sávos elrendeződést a perspektívahatás miatt sugárirányúnak láthatjuk (ez főként teljes égbolt felvételeken látszik). A sávok igen lassú elmozdulása timelapse-felvételek készítésével érzékelhető igazán, ám a mostani esemény során a szabad szemes megfigyelésük is izgalmas volt: a legerősebben látható sáv a Göncölön át húzódott és a mozgása közel azonos volt azzal, ahogy a csillagképet látjuk elfordulni az égen (gyakorlatilag a csillagképen belül majdnem ugyanott látszott ez a fényes sáv órákon át.)

Amatőrcsillagász társaink ezen az estén, amikor az erős hidegfront utáni száraz, hideg levegő már nappal is érezhetően kiváló átlátszóságot hozott, megdöbbenve tapasztalták, hogy a megcélzott égi objektumok látványa messze elmarad a várakozásoktól. Többen beszámoltak arról, hogy „mintha pára vagy por volna a légkörben” és az gyengítené a csillagos ég látványát. Mivel meteorológiailag kizárható mindkettő, egyértelmű volt, hogy a rendkívül erős légkörfénylés okozta az észlelteket! Volt olyan mélyég-objektum, amit remekül láttak, míg egy másik, közeli objektum látványa viszont gyenge volt – a légkörfény sávjainak megfeleltethetően. A dologban még egy csavar van: a vörös légkörfény ráadásul az átalakított géppel fényképezők számára külön „átok”, mivel e gépek eleve sokkal intenzívebben érzékelik azt a tartományt, amit a vörös légkörfénylés során magaslégkörünk kibocsájt. (A zöld légkörfény is zavaró tud lenni, ha valaki nem ezt akarja fényképezni, de a színe miatt sokkal kevésbé avatkozik bele a munkánkba, hobbinkba.)
Mi lehet az oka, hogy ennyire erős és látványos volt a jelenség? A napciklus mélypontja körüli időszakban a sugárzás is gyengébb, elvárható lenne, hogy ez az EUV tartományban is így legyen – azonban az elmúlt 1-2 hét során kisebb-nagyobb koronalyukak és néhány gyenge napkitörés is volt. Valószínűleg ezek okozhatták a magaslégköri gerjesztést. Visszanézve az elmúlt rövid időszak világszerte született légkörfény észleléseit, azok időben mind egybecsengtek a beérkező nagy sebességű napszéllel – vagyis biztosan olyan Nap-eseményekhez köthetőek, amelyek során az UV sugárzás is felerősödött. A különösen tiszta alsó légrétegek szintén hozzájárultak ahhoz, hogy kiválóan megfigyelhessük a légkörfénylést.

A rendkívüliség másik összetevője jelen esetben a hullámok szokatlanul erős kontrasztja volt. Erre egyelőre nincs konkrét magyarázat, ám ötletként felmerült az, hogy esetleg az előző éjjel a sikertelenül felbocsájtott és a magaslégkörben megsemmisült Progressz teherűrhajó robbanása indíthatta be a hullámzást. Talán a robbanás lökéshullámának légköri tovaterjedése lehetett az ok?

Hozzászólás

hozzászólás