Kanadai sarki fény

1308

Káprázatos sarkifény-videó Ontarióból, ahol az egyetlen fényszennyezés maga a sarki fény volt. Ismerkedjünk meg Aurorával és STEVE-vel!

Kolláth Zoltán, Timmins, Ontario, Kanada

Abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy részt vehettem a Kanadai Űrügynökség egyik sztratoszféraballon-kísérletében. A 2019-es kampányban összesen 10 tudományos berendezés szerepel, köztük a „magas légköri ballon kísérlet éjszakai fények vizsgálatára” (High-Altitude Balloon Light at Night Experiment  – HABLAN), amelyben a Cégep Sherbrooke és az Eötvös Loránd Tudományegyetem a kutatópartnerek. A ballonos bázis az Ontario államban lévő Timminsben van. 2012-ben jelölték ki helyszínül, az alacsony népsűrűség és kedvező időjárási körülmények miatt.

A kísérlet előkészítésén, az adatok feldolgozásán kívül a földfelszíni méréseket vállaltam be. Mérő „portyáimon” az alacsony népsűrűséget megtapasztalhattam: Timminstől kétszer távolodtam nagyobb távolságra. Nyugatra 100 km-re az első település 200 lakost számlál, az északi 150 km-es utamon egyedül egy 2000 lelkes városkával találkoztam. Mindez azt is jelenti, hogy a terület jó részén a fényszennyezés ténylegesen nulla. A népsűrűség szempontjából két érdekes összehasonlítás: Észak-Ontarióban a népsűrűség 1 fő/km2 alatti, Magyarországé ennek több mint 100-szorosa. A megszívlelendő adat, hogy a fekete medvékből sem sokkal kisebb a populáció mint emberből (0,2-0,4 egyed/km2), a városokon kívül nagyobb eséllyel találkozunk velük, mint egy homo sapiensszel. A semmi közepén, egy nehezen talált erdei tisztáson nem is távolodtam el 1-2 méternél tovább az autótól, különösen, amikor korábban egy medvebocs is átcammogott előttem az úton.

A fényszennyezés hiánya nem jelenti azt, hogy teljesen sötét égbolthoz lesz szerencsénk. Második mérési éjszakámon a légkörfény zöldítette be az eget. Ez nem hiányzott. Viszont azzal, hogy a Napon beforduló koronalyuk az előrejelzéseknek megfelelően megnövelte a mágneses aktivitást és pazar északi fénnyel világította be az eget, régi kívánságom teljesült. Először az augusztus 30/31 éjszakán jelent meg határozottan az aurora borealis az északi horizont felett. Az autóból kiszállva rögtön feltűnt, hogy kifényesedett az ég a korábbi éjszakákhoz képest. Habár csak kis területre terjedt ki, így is óriási élmény volt – nagyon szerencsésnek éreztem magam. De a következő éjszakán – amiről kiderült, hogy akkor volt 2019 legerősebb mágneses vihara – rájöttem, hogy ez utóbbi volt az igazi, az előző csak bemelegítés. Ráadásul jó helyen is voltam jó időben. Mivel az eredetileg tervezett mérési útvonalon felhősödést jósoltak, elindultam a biztatóbb északi irányba. Végül egy abszolút fényszennyezés mentes helyen a “Polar Bear Express” Island Falls megállójában kötöttem ki 150 km-re timminsi szállásomtól. Sokkal északabbra rendes úton már nem is nagyon mehettem. Itt fogadott az igazi csoda – igazi bakancslistás esemény… Szerencsére a fényszennyezés mérési mobil laboratóriumunk fényképezőgépei kellően érzékenyek ahhoz, hogy jó minőségben megörökíthettem a jelenséget. Az aurora folyamatos változásán kívül egy időszakban megjelent egy másik tünemény is, a STEVE  (Strong Thermal Emission Velocity Enhancement). A sarki fényhez kapcsolódik, de más a mechanizmusa, hosszú világító nyalábként jelenik meg, gyakorlatilag horizonttól horizontig látszott keresztezve a Tejutat.

Sajnos a felhők megérkeztek, elindultam vissza Timminsbe. Félúton, kezdett újra kiderülni az ég. Az auróra pedig ismét más arcát mutatta. Az egyik legnagyobb élményem a jelenség változatossága volt. Ekkor felpörögtek az események, szinte villódzott az égbolt jelentős része. Ezt fotózni lehetetlen, leginkább a kézből készült videóm adja vissza a látványt.

A felvételek Sony A7S fényképezőgéppel és Samyang 24 mm T1.5  és 8 mm T3.8 optikával készültek. A fotók esetén ISO 6400 a mérési „szabványunk”. Az itteni égbolton 10 másodpercet exponáltam a mérésekhez, a sarki fény esetén 2 s elég volt. A videó 51200 ISO-val készült.

A szerző útját az  EFOP 3.6.2-16-2014-00014, „Nemzetközi kutatási környezet kialakítása a fényszennyezés vizsgálatának területén” pályázat támogatta.

Hozzászólás

hozzászólás