Valóban, 1910 óta az 1910/a jelzésű és a Halley üstökösön kívül ilyen fényességű üstökös nem volt látható a Földről. Sajnos azonban, csak a déli földgömbön és a trópusok környékén lehetett észlelni. A déli félgömb minden számottevő csillagvizsgálója állandóan figyelemmel kísérte pályáját, s így számos adatát már ismerjük. A Sky and Telescope nyomán módunkban áll erről a különös üstökösről a különböző megfigyelők adatait közölni.
J. S. Paraskevopoulos, az említett csillagvizsgáló felügyelője 1947. dec. 29-én a következőkben írja le megfigyeléseit:
Az üstökös fejjel a délnyugati látóhatár felé fordulva kb. 3°-nyira helyezkedett el, mintegy 25°-nyi hosszú gyengén hajolt farka nyugat felé ívelt. Természetesen a csóva hosszának megítélésénél 1-2° eltérés lehetséges, mivel a városok fénye, a holdfény és az észlelő szeme befolyásolhatja az eredmény helyes megállapítását.
A körülmények egyáltalán nem voltak ideálisnak nevezhetők egész Dél-Afrikában. Az üstökös alacsony megjelenése, a hosszú nappalok (nyári napforduló közelében), a változékony időjárás és a holdfény nehezítette a megfigyelést. A felfedezést követő néhány napon át csak pár másodperc megvilágítású fényképfelvételeket lehetett készíteni.
Dec. 2-án volt az üstökös napközelben, a 0,1069 csillagászati egységnyire (16 millió km-re).
Dec. 16-án 45 perces megvilágításal fényképfelvételt készítettem róla. Bár a csóvának a fénye már erősen csökkent, mégis 2.5-3 nagyságrend között volt. Ennek ellenére a fényképfelvétel azt mutatta, hogy a csóva legalább két hosszabb és egy rövidebb részből áll. A következő napon, dec. 17-én 40 perces felvételt készítvén, nyilvánvalóvá vált hogy a csóva öt részből áll. Az üstökös fénye egyre jobban csökkent és a Hold elvonulása után, szabadszemmel nem lehetett többé látni.
A Johannesburg-i Csillagvizsgáló vezetője, W. H. van den Bos észleléseit a következőkben írja le:
A csillagvizsgálóba érkezett levelek tanulsága szerint az üstököst röviddel napnyugta után számosan észlelték. Még aznap éjjel telefonon értesítették a csillagvizsgálót, de túl későn ahhoz, hogy teljes értékű észleléseket lehetett volna végezni. Másnap felhős idő volt és így csak harmadnap lehetett pontosabb megfigyeléseket eszközölni. Egy 26 ½ inch-es (67 cm) refraktorral vizsgálva az üstököst, kiderült, hogy a magja két részből áll. A mikrométeres mérések és a fényességek nagyságrendjének összehasonlítása két mag érdekes változásait mutatta. A mérések nagy nehézségekbe ütköztek a magnak csekély látóhatárfeletti magassága, gyenge fénye és homályos volta miatt. December 20-ig, míg az időjárás engedte, azt találtuk, hogy a két mag helyzete, távolsága állandóan változott, az egyik mag fénye egyre halványodott, a másik magé előbb növekedett, majd az is csökkent.
15-én a két mag azonos fényességűvé vált és könnyen észlelhető volt egy 8 inch-es (20 cm-es) teleszkóppal is.
Nemcsak Dél-Afrikából, hanem Ausztráliából is érkeztek jelentések az 1947/n jelzésű üstökösökről. Így D. O’Connell S. J. a Riverview-i állomás igazgatója dec. 29-én a következőket írja megfigyeléseiről:
Az üstököst december 9-én este 21 ó. 30 perckor észleltem először Melbourne-ben délnyugati irányban, kb. a Venus magasságában volt látható, mintegy 12°-nyi hosszú csóvája majdnem függőlegesen fölfelé nyúlt, délfelé szélesedve és görbülve. A mag kb. 0 fényességű lehetett. Az üstökös mint valami görbe pallós csüngött a város felett. A következő nap valamivel magasabban volt látható, mint a Vénus, de fényességéből valamint veszített.
Argentínából G. O. Wallbrecher, a La Plata-i Obszervatórium igazgatója számolt be december 31-éről keltezve az új üstökös megjelenéséről:
A La Plata-i Csillagvizsgálót december 8-án Uruguay-ból értesítették az üstökös megjelenéséről, azonban aznap nem tudtunk megfigyeléseket végezni, mivel a nagyon alacsonyan megjelenő üstököst az épületet körülvevő magas fák eltakarták. Azonban Buenos Airestől 50 km-re lévő San Miguel-i kozmikus sugárzást vizsgáló intézetében megjelenése pillanatában már észlelték az üstököst. A következő napon már méréseket is tudtak végezni. A mag fényessége 9-én 2, 19-én 5,5 24-én 6.5, 30-án 7 nagyságrendű volt. A csóva hossza kezdetben 20°-nyi lehetett. A legérdekesebb jelenség 14-én következett be, amikor az üstökös magjára úgylátszott, hogy két részre válik, kb. 9 szögmp-nyire távolodott egymástól.
Meg kell azonban jegyezni, mint ahogy Dr. J. S. Paraskevopoulus a figyelmet felhívta – miután 60 inch-es refraktorral több felvételt készített -, hogy csak a mag vált ketté, nem pedig az egész üstökös. A két részmag egymástól való eltávolodása december 31. és január 4. közt sem volt több 20 szögmp-nél.
Végül lássuk egy új zealand-i amatőr észlelő beszámolóját:
December 16-án az Arbutus nevű hajón utaztunk Sidney felé, amikor értesültünk az üstökös megjelenéséről. Mi első napon csak az üstökös magját láttuk. A következő éjjeleken azonban már szabad szemmel is jól látható volt az egész üstökös. A Vénustól délre kb. vele azonos horizont feletti magasságban helyezkedett el narancsszínű magjával és kb. 15°-nyi görbe kardhoz hasonló csóvájával. A csóva végét kb. másfél foknyi szélesnek becsültük.
Ez az üstökös jelenleg már igen halvány. December óta nem látható.
A Csillagok Világa 1948/2. számában megjelent cikk internetes változata
