A kronológiáról

1916

  A kronológia voltaképpen a történések tana, mely lehetővé teszi az idő feloszlását és mérését. Egyik része, a csillagászati vagy matematikái kronológia megadja az időbeosztás alapjait és magában foglalja a csillagászat, azon részét, mely az időben történő eseményeket leírja és magyarázza; másik része, a technikai vagy történeti kronológia azokat a formákat adja meg, amelyek szerint a különféle népek az égi jelenségeket a polgári életükhöz mérten az időbeosztás céljaira  használták fel.

  Az említett okoknál fogva most csak a technikai kronológiával kívánok foglalkozni, mely a történelem igen fontos segédtudományává vált. Valamely eseményt ugyanis csak akkor nevezhetünk történeti eseménynek, ha vele kapcsolatban tudunk felelni a hol? és mikor? kérdésekre. A kronológia a mikorra adja meg a feleletet.

  A technikai kronológia kutatja ki azokat az utakat, melyeken az egyes népek időszámítása kifejlődött és az időegységek egyáltalán kialakultak. Itt a technikai kronológia megszűnik segédtudomány lenni és az önálló tudományok közé emelkedik.

  Nem szükséges az értelmes emberig visszamennünk az időben: az állatok is alkalmazkodtak a legfeltűnőbb égi jelenséghez, a Nap látszólagos naponkénti mozgásához. A fény és sötétség megdöbbentő méretű szabályos változása akarva, nem akarva két részre osztotta idejüket: nappal a láthatóság segítségével megszerezték a zsákmányukat és éjjel visszahúzódtak vackaikba, védteleneknek érezvén magukat szemük világától megfosztottan.

  Az ember valószínűleg már igen korán észrevette a holdváltozások szabályosan visszatérő voltát: az új- és teleholdat és a holdnegyedeket. Az egyes holdfázisok közt eltelt időt hét napnak találta. Négyszer hét nap elteltével a holdfázisok nagyjából ugyanolyan sorrendben megismétlődtek. Az asszírok az ilyen holdhónapok első napját az újhold idejét šabattu-nak nevezték. Ez az  elnevezés lassan átment mind a négy holdfázis beálltának napjára. Az asszír-babiloni név szabbat alakban eljutott a nyugati kultúrkörhöz tartozó népekhez is. Ez a mai szombati napunk története.

  Babiloniában a šabattu-val kezdődő hétnapos időkört aztán  akkor is megtartották, midőn nyilvánvalóvá lett, hogy négyszer hét nap múlva nem pontosan térnek vissza a holdfázisok, (egy-egy 28  napos hónap alatt az eltérés több mint egy napot tesz ki), mert ekkor valószínűleg már a többi hat napnak is adtak nevet és nem akarták megbolygatni a már kialakult sorrendet.

  A mérsékelt égöv alatt élő ősember csakhamar összefüggést talált a csillagok járása és a lényegbevágó éghajlati változások közt. Amint pl. a Végát megpillantotta alkonyat után a keleti égen, tudta, hogy közel a nyár és tudta, hogy ha a Sirius vagy az Orion csillagai látszanak, az időjárás téliesre fordul. Az évszakok szabályos változásainak tartalmát 12 holdváltozásnak találta, tehát a legősibb naptárban is megtaláljuk a mai időbeosztásunkhoz hasonuló időszakaszokat. De nem kellett sok idő egy-két évtized és a régiek észrevették, hogy a hónapjaik eltolódnak az évszakokhoz képest. Ezért hónapjaik hosszát felváltva 29 és 30 naposnak vették, de még így is talállak eltolódást az idők folyamán. A babilóniaiak úgy segítettek magukon, hogy egy igen elmés 19 éves ciklust szerkesztettek, melyen belül 12 év közönséges, 355 napos és 7 év egy póthónappal ellátotti 384 napos szökőév volt. Így részben a Hold, részben a Nap járása szerint alkották meg naptárukat (luniszoláris).

  Minthogy a babiloni ősév hossza átlagban 360 napos volt, a kört is 360 részre osztották s ez a fokbeosztás éppúgy fennmaradt, mint a hét, bár már több ezer éve tudjuk, hogy mindkettő többé-kevésbé pontatlan felosztáson alapul.

  Az egyiptomiak már időszámításuk előtti IV. évezredében felhagytak a Hold járása szerinti, a Nap járásával nehezen összeegyeztethető időközök használatával és kerek 30-napos hónapokkal és 10-napos „hetek”-kel, ú.n. dekádokkal számoltak és az év végén a 360 naphoz később még 5 napot csatoltak, melyek nem tartoztak egy hónaphoz sem.

  Ezeknek a napoknak a nevei: „Osiris, Horus, Set, Isis és Nephtis születése” voltak. Egyáltalán, nem érdektelen, ha e nevek eredetét közelebbről megvizsgáljuk. Plutarchos a következő mitologikus mondást jegyezte le Egyiptomban erre nézve: (Amikor az egyiptomiak még a 355-napos holdévet használták.) „Seb isten és Nut istennő titokban egybekeltek. A Nap azonban megátkozta Nutot, hogy gyermekei sem egy hónap, sem egy év napjain nem születhetnek. Nut a bölcs Thot-hoz fordult tanácsért. Ez a holdistennel kockajátékot játszott és elnyerte tőle az év 72-edrészét, azaz 5 napot. Ezeket a napokat az addigi évhez csatolta, így lett a napév a holdévnél 5 nappal hosszabb, azaz 360-napos és így tudott világra jönni az 5 isten.”

  Amikor az egyiptomiak éve még 5 nappal hosszabbodott meg a régi holdév-idejéböl fennmaradt elnevezéseket erre az újabb 5 napra is átvitték.

  Az éles megfigyelő egyiptomiak hamar észrevették, hogyha a Sirius a Nappal egy időben, tehát heliákusan kel fel a Nílus vize a tavaszi felsőnílusi esőzések következtében kiárad. Minthogy ez létfontosságú esemény volt a különben esőtlen hazájuk életében, igen gondosan figyelték a Sirius heliákus keltét. Ennek tulajdonítható, hogy észrevették a 365-napos évük pontatlanságát: négy év múlva a Sirius már egy egész nappal kelt előbb, mint várták. Ezért négyévenként nem 5, hanem 6 napot csatoltak az évhez, azaz időszámításunk előtt több ezer évvel eljutottak az újkor kezdetéig érvényben levő naptárhoz, melyen csak 1582-ben XIII.Gergely pápa eszközölt igen csekély mérvű változtatást. Ez a pontos évfajta azonban csak a papok ünnepi naptára lett, a köznép a régi, 365-napos év használatát tartotta meg, mely természetesen négy évenként egy nappal tolódott el az ünnepi naptárhoz képest. A négyévenkénti nap különbség kb. 1460 év alatt nőtt fel egy teljes évre s ilyenkor a polgári és a papi naptár újéve egybeesett. Ezt az eseményt nagy ünnepségek keretében ünnepelték.

  A zsidók és görögök a holdévet vették alapul. 12 egyenként 29 és 30 napos hónapokkal és szökőévek közbeiktatásával a babiloniakéhoz hasonító módon próbálták összeegyeztetni a napévvel.

  A régi rómaiak – akiknek naptárából alakult ki a mi naptárrendszerünk is – ROMULUS alatt még 304-napos, 10-hónapos évet használtak, míg NUMA POMPILIUS a januarius és februarius hónapok hozzáadásával ki nem egészítette 354-napos holdévvé, melyhez a babonás rómaiak egy 355-ik napot is csatoltak, mert szerintük a páratlan szám szerencséthozó. Az évenkénti több, mini 10-napos eltérés miatt minden második évben február 23 és 24. közé egy csonka szökőhónapot iktattak. A közbeiktatás a pontifexek joga volt: licentia intercalandi, és ők ezzel a jogukkal gyakran visszaéllek: ha kívánatosnak tartották, siettették az év befejezését, ha nem megnyújtották. JÚLIUS CAESAR idejében már-már 3 hónapra rúgott az eltérés a naptár és az évszakok között: a szüreti ünnepek tavasz elejére estek. A zavart kiküszöbölendő J. CAESAR SOSIGENES alexandriai csillagász javaslatára Kr.e. 45-ben elrendelte, hogy az az év 445-napos legyen, hogy az évkezdet január 1-re essék. A továbbiakra nézve a 365 ¼-napos egyiptomi évet hozta be. Ekkoriban nevezték el a quintilis hónapot CAESAR tiszteletére július-nak. CAESAR rendelkezését, hogy minden negyedik év 366-napos szökőév legyen, a pontifexek helytelenül értelmezték és ezért CAESAR meggyilkolása után 36 évig 3-évenkint iktattak az évek közé szökőéveket. Kr.e. 8-ban AUGUSTUS császár hozott rendeletet, mely a hibát lassankint megszüntette: 12 éven át nem tartott szökőéveket és ezután már zavartalanul folyt a Julián-évek sora a négyévenkénti szökőévekkel.

  Megemlíthetem még AUGUSTUS császár hiúságát is, mely némiképp befolyásolta naptárunkat. Születési hónapját, a sextilist saját, magáról neveztette el és az volt a kívánsága, hogy az legalább annyi napból álljon, mint CAESAR-é, a július, mert semmivel nem érzi magát kevesebbnek, mint CAESAR. Ettől kezdve lett 31 napos az augusztus a megrövidített február rovására, ahonnan elvette az egy napot. Ez a furcsa hóbort idestova 2000 éven át maradt fenn megzavarva a szép caesari harmóniát.

  Az év pontos hossza azonban nem 365,25 nap, hanem 365,2422, azaz 11 perc 14 mp-cel rövidebb a Júlián évnél. Az eltérés 128 év alatt nő egy teljes napra, 325-ben a niceai zsinat idejében már 3 teljes napot tett ki. Ezt a három napot ugyan törölte a zsinat, de a hiba okát nem szüntette meg. BEDA VENERABILIS már 730 körül figyelmeztette az illetékeseket a naptár fogyatékosságaira, de hasztalanul. SACROBOSCO, majd ROGERIUS BACON és számos más jeles középkori csillagász és matematikus foglalkozott a kérdéssel. Keleten a perzsa OMAR CHAJJAM is kigondolt egy megfelelő naptárszabályt. Végül 1474-ben IV.SIXTUS pápa megbízta REGIOMONTANUS-t (Johannes MÜLLER), ki Mátyás királyunk udvari csillagásza volt abban az időben, hogy Rómába utazva végezze el a szükséges naptárreformot. De REGIOMONTANUS az akkoriban kitört pestisjárvány áldozata lett. 1582-ben azután XIII. GERGELY pápa a keresztény országok fejedelmei előzetes megkérdezése után több kitűnő matematikus és csillagász közreműködésével végrehajtotta a régen várt naptárjavítást. Elrendelte, hogy az akkorára már 10 napra felnőtt eltérést kiküszöbölendő 1582.okt.4 után mindjárt 15-ét írjanak és ezentúl az évszázadok közt csak az légyen szökőév, amely 100-zal osztható. Így 1600 szökőév volt, de pl. 1900 már nem. Ezzel a módszerrel a naptár mintegy 3300 évre előre pontosan meg van állapítva.

  A Gergely-naptárt a különböző országok csak hosszabb-rövidebb idő múltán fogadták el és nem egyszer hozták fel ellene gyenge pontjait. Ilyen megtámadható pont például a Húsvét kérdése. A niceai zsinat a tavaszi napéjegyenlőséget követő első  holdtölte utáni vasárnapot jelölte ki húsvétvasárnapul, a Gergely-reform a tavaszi napéjegyenlőség helyett egyszerűen március 21-ét vette kiindulópontul, mert a napéjegyenlőség napja is egy-két napi eltolódásnak van kitéve. Tehát manapság a Húsvétvasárnap márc.22 és ápr.25 között ingadozhat, ez például az iskoláztatásban, a törvényhozásban, a kereskedelemben, közforgalomban, a  sportéletben, turisztikában, de még a ruházati iparban is zavaró hatású a 35 napos ingadozás miatt. Többen, köztük neves csillagászok, azt javasolták, hogy a Húsvét dátumai egyszersmindenkorra rögzítsék. A Szentszék 1924-ben a Népszövetséghez intézett leiratában kifejezte, hogy az Egyháznak nincs kifogása a Húsvét rögzítése ellen. A protestáns egyházak képviselői is hasonlókép nyilatkoztak. Most már csak az lenne a kérdés, hogy milyen napon ünnepeltessék a Húsvét? MAHLER Ede azt javasolta, hogy a nagypéntek ápr. 3-hoz legközelebb eső péntek legyen, minthogy a kronológia ezt a dátumot tartja Krisztus halála napja legvalószínűbbjének.

  A Gergely-naptár másik gyenge pontja az, hogy az év egyik fele hosszabb, mint a másik, az évnegyedek és a hónapok hossza sem egyenlő. Febr. és márc. közt 11% a különbség, két hónap munkanapjai közt 19% eltérés is lehetséges, ez pedig a statisztikai elszámolásokban és kimutatásokban okoz zavarokat. Az 1, 3, 6 hóra kötött bérek nem egyeznek az év 12-ed, 4-edrészével, vagy a felével. A kamatszámítás kerek 30-napos hónapjai sem felelnek meg a valóságnak.

  Aki havonta kap bért, de hetente fizet az zavarba jöhet, mert néha ötször kell fizetnie.

  S mégegy: a hét napjai a hó számozott napjaihoz viszonyítva évről-évre eltolódnak és csak 28 év múlva térnek vissza ugyanolyan sorrendben. Az iskolai, törvényszéki vagy vásári életben nem lehet egy napot sem kijelölni, mert az a következő évek valamelyikében vasárnapra fog esni. Mindezen okok miatt már a század eleje óta számos naptártervezetet gondoltak ki. Az egyik tábor a 13 hónapos egyenként 28 napos év behozatalát javasolja a másik pedig a 12 egyenlő félévekből és évnegyedekből álló nyolc 30 és négy 31 napos hónapokkal ellátott évet akarja életbe léptetni. De mindkét fő naptártervezetben 1-2 nevezetlen nap is szerepel, mely nem tartozik a hét és hónap napjához, ezzel megszakítja az ősrégi intézmény, a hét folytonosságát. Tagadhatatlan előnyeikkel szemben ez a gyökeres változtatás azt hiszem nagyon sokak előtt nem teszi rokonszenvessé e naptárrendszerek valamelyikének bevezetését.

  Megemlítem még a rövidéletű francia forradalmi naptárt is, mely lényegében azonos a régi egyiptomi naptárral, csak a hónapok neveire alkotott Fabré d’EGLANTINE francia költő valóban költői és találó elnevezéseket.

  A mohamedánok naptára 355 ill. 356 napos tiszta holdéven alapszik.

  Most pedig lássuk a technikai kronológiának, mint a történelem segédtudományának szerepét és jelentőségét.

  A csillagászati kronológia a lehető legnagyobb pontosságig megadja az égitestek járásának szabályait és ezeket az adatokat használja fel a technikai kronológia az egyes jelenségek idejének meghatározására. Elsősorban a nap- és holdfogyatkozások jönnek számításba, melyek az égbolt legfeltűnőbb szokatlan jelenségei, melyek a régiek szerint baljóslatú, feljegyzésre méltó jelenségek voltak, azután a holdfázisok, az egyes fényesebb csillagok kelte-nyugta, a bolygók együttállásai és a csillagképekben elfoglalt helyzete, az üstökösök feltűnése és még sok más jelenség.

  A legelső pontos dátum, melyet a kronológia a csillagászat történetének ad több mint 4000 éves. A régi kínai feljegyzések szerint HI és HO udvari csillagászokat kivégezték, mert lerészegedvén, elmulasztottak előre jósolni egy napfogyatkozást. A krónika ilyen szavakkal írja le az eseményt: „A mandarinok lóra ugráltak, a nép szétfutott, de a fafigurákhoz hasonlatos HI és HO nem látott és nem hallott semmit. Az égitestek járásának gondatlan megfigyelése miatt elnyerték a halálbüntetést.” Ez a tudósítás egyben fényt vet a Kr.e.3. évezred fejtett kínai csillagászatára is. Az említett fogyatkozás a kronológiai számítások szerint Kr.e.-i 2165. márc. 28-ival azonosítható, melyek centralitási görbéje átszelte egész Kínát.

  A Szentírásban számos olyan helyre bukkanhatunk, mely napfogyatkozással állhat összefüggésben.(Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob korában a zsidók még 5 ill. 6 hónapos, évekkel számoltak, még korábban egy holdhónapokat számoltak egy évnek, így a pátriárchák hihetetlenül magas életkora 70-80 évre csökken és a 430 éves egyiptomi tartózkodás is körülbelül a felére olvad le. Mózestől kezdve, aki az egyiptomi időszámítást vette át, csak a maihoz hasonló életkorokat találunk a Bibliában.)

  Az egyiptomi 9. csapás, a sötétség esetleg napfogyatkozás volt. MAHLER Ede, a nemrég elhunyt csillagász és egyiptológus sokat foglalkozott ezzel és az Exodus idejével. Szerinte, csak is az 1335. márc. 13-i (Kr.e.) fogyatkozás jöhet számításba. Igaz, hogy a Biblia háromnapos sötétségről beszél, ezt MAHLER úgy magyarázza, hogy az Exodus 10. fej. 22-23. verse közti elválasztás helye  elcsúszott. A kérdéses versek így hangzanak:

  22: És kinyújtá Mózes az ő kezét az ég felé és lőn sűrű sötétség egész Egyiptom földjén három napig.

  23: Nem látták egymást és senki nem kelt fel az ő helyéből három napig.

  MAHLER szerint a helyes szöveg így hangzik:

  22: És kinyújtá Mózes az ö kézét az ég felé és lőn sűrű sötétség egész Egyiptom földjén.

  23: Három napig nem látták egymást és senki sem kelt fel az ő helyéből három napig.

  Tehát a sötétség tarthatott rövid ideig, de az emberek úgy megijedtek, hogy három napig bezárkóztak a házaikba. A mondat második fele inkább magyarázat: azért nem látták egymást 3 napig, mert senkisem kelt fel az ő helyéből. MAHLER ezért az 1335-ös napfogyatkozással hozta összefüggésbe a 9. csapást, mely szerint teljes volt Alsóegyiptomban. De ő még régi, 1887-es táblázatok alapján számolt, melyek legjobb esetben Kr.e. 1200-ig szolgáltatnak kielégítő pontosságú adatokat. Ha az újabb adatokkal utánaszámolunk, arra az eredményre juthatunk, hogy az 1335-ös fogyatkozás centralitási görbéje jóval délebbre húzódott a MAHLER által számítottnál s így a mondott helyen nem volt teljes, nagyobb rémületet nemigen kelthetett. 1335-ben különben Horemheb fáraó uralkodott Egyiptomban, ki jóval II.Ramses előtt élt. Viszont a Biblia szerint a zsidók II. Ramses városát, Ramsest építették. Amint látjuk, az Exodus időpontjának meghatározása még meglehetősen tisztázatlan probléma. S minthogy II. Ramses-körüli időkben nem történt említésre méltóbb napfogyatkozás, lehet, hogy a sötétséget egy számum által  felkapott porfelhő  okozta.

  Ismeretes a Bibliából, hogy a zsidók és amorreusok közti csatát az újonnan elfoglalt Kánaánban az döntötte el, hogy Józsué „megállította” a Napot. (Ezt a Nap-megállítást azután a copernikusi tanok ellenérvéül hozták fel annak idején.) A legbigottabb vallásosságú gondolkozó sem tételezheti fel manapság, hogy az Isten egy csata kedvéért egy rövid időre az összes kozmikus törvényeket megváltoztatta, inkább gondolhatunk egy olyan napfogyatkozásra, mely a délutáni órákra esett és a kezdődő sötétedést a küzdő felek könnyen gondolhatták alkonyi szürkületnek. A fogyatkozás utáni világosságot a zsidók joggal vélhették „meghosszabbított nap”-nak. Ha így áll a dolog, a kronológusok feladata az említett jelenség azonosítására valamelyik napfogyatkozással, melynek felkutatása meglehetősen hosszadalmas munka a nagy határok közt mozgó, bizonytalan időbeli adatok miatt, mert időadatokra nézve a Szentírás egyáltalán nem „szentírás”.

  HERODOTOS beszéli el, hogy a lidiaiak és a médek közt hosszabb ideje dúló háborúnak egy teljes napfogyatkozás vetett véget, megrémítve a csatában szembenálló feleket. A történészek nem tudtak megállapodni, hogy a csata idejét Kr.e. 620 és 580 közt melyik évre tegyék. A kronológia a fogyatkozás alapján mondta meg az időpontot: Kr.e. 585. V. 28. Ez a fogyatkozás tette lehetővé különben az olimpiádok kezdetének lerögzítését is, minthogy ez fogyatkozás a 48. olimpiád 4. évében történt, azaz az első olimpiád Kr.e. 776-ban kezdődött. Tekintve azt, hogy a görögök végig az olimpiád-érát használták, az összes ennek alapján megadott régi évszámot át lehetett számítani a mai naptárunk adataira.

  Hogy egyetlen biztos napfogyatkozás egy egész korra véthet fényt, annak mégegy jó példája Puransagale asszír-babiloni főtisztviselő esete. A tisztség eponimatus, melyet viselt, mindig csak egy teljes évre szólt. Egy ékiratos táblán több, mint 90 egymásután következő ilyen tisztviselőnek neve volt felsorolva és Puransagale neve mellett ez a jegyzet állt: „ina arach Simani Šamšu atalâ ištakan”: Sziván hónapban napfogyatkozás volt.Puransagale a jegyzék szerint egy bizonyos Mannukia šurli 54-ik elődjéül van feltüntetve, akiről viszont tudták, hogy II. Szárgon 13. uralkodási évében foglalta el hivatalát. Minthogy II. Szárgon trónralépésének ideje közelítőleg ismeretes volt, könnyű volt ennek alapján megtalálni Puransagale napfogyatkozását, mely  nyilvánvalóan teljes volt, hogy a listán is érdemesnek tartották megemlíteni. A lista minden évét így teljes bizonyossággal  lehetett lerögzíteni. Látjuk tehát, hogy egyetlen jelentéktelennek látszó feljegyzés egy egész kor eseményeit képes elhelyezni évre, sőt napra pontosan.

  Szicíliai DIODOROS beszéli el Agothokles esetét, kit katonáival együtt szorongó érzés fogott el egy teljes napfogyatkozás alkalmával: oly sötét lett, hogy a csillagok is feltűntek az égen. A kronológia Kr.e. 310. VIII. 15-ét jelölte meg a fogyatkozás idejéül s ezzel több csata ideje lett megállapítható.

  ÁMOSZ próféta sötétsége, mely a „nappalt éjjellé változtatta”, SCHOCH és mások szerint szintén napfogyatkozás volt, a Kr.e. 831. VIII. 15-i, s ez az adat a zsidó kronológiában nagyfontosságú.

  Minket magyarokat különösen egy fogyatkozás kell, hogy érdekeljen. Egy régi bizánci krónikás, Georgius MONACHOS egyik történetíró utódja az akkori bolgár háború előzményeivel kapcsolatban egy teljes, a déli órákban beállt napfogyatkozásról tesz említést. Azt már tudták, hogy erre 5 évre jött a magyarok zöme a Kárpátmedencébe. Minthogy a fogyatkozás 891. VIII. 8-án történt, a bevonulás évét teljes biztonsággal megmondhatjuk: 896, a magyar történelem alapvető fontosságú évszáma, mely, mint látjuk, csillagászati gyökerekre is támaszkodik.

  Az óriási számú adat miatt nem hozok fel több példát az ókori és középkori kódexekből, melyeknek keletkezési idejét a bennefoglalt csillagászati adatok alapján lehetett megállapítani. Csak még két igen érdekes és igen fontos eseményre szeretném felhívni a figyelmet: Krisztus születési ill. halálozási idejére.

  Krisztus születési évét is a kronológia segítségével lehetett megállapítani. Az első adatot az ú.n. betlehemi csillag szolgáltatta, melyet Márk evangélista elbeszéléséből ismerünk. Krisztus valószínű születése korában nagyobb időközön belül nem volt figyelemreméltóbb üstökösjelensége az égboltnak. (A Halley-űstökös ugyan feltűnt Kr.e. 12-ben, de földtávolban lévén, nem okozhatott feltűnést.) Új csillagról, nováról sem esik említés. Már KEPLER is rámutatott arra a körülményre, hogy Kr.e. 7-ben a Jupiter és a Szaturnusz bolygók együttállak és ez lehetett a betlehemi csillag. A modern kronológia megerősíti KEPLER megállapítását: Kr.e. 7-ben az év második felében több hónapon át gyakran került oly látszó közelbe a két bolygó, hogy egyetlen igen fényes csillagnak látszott. Az ilyenfajta együttállás rendkívüli ritkasága miatt a tünemény joggal kelthetett feltűnést.

  A másik adatot Joshepus FLAVIUS zsidó történetíró tudósítása szolgáltatta: Heródes betegségének végefelé lázadás tört ki. A lázadást Heródes leverte és a bűnösöket egy éjjel megégettette. Ugyanakkor holdfogyatkozás is volt. Már PATAVIUS és KEPLER is a Kr.e. 4.III.13-ival azonosította ezt a fogyatkozást és eszerint és az ezt megelőző történeti események, pl. a népszámlálás alapján, Krisztus születése a város alapítása utáni 748. év végére helyezendő, azaz Kr.e. 7 decemberére. Amint látjuk, ez az adat a bolygókonjunkció idejével teljes összhangban áll. Így megtudtuk, hogy a VI. sz.-ban Dionysius EXIGUUS által behozott Krisztus születési érája 7 év hibában szenved.

  Nincs kronológus, aki ne foglalkozott volna Krisztus halálévének és napjának meghatározásával. Az idevágó irodalom egész könyvtárt tölthetne meg. Az egyházatyák hagyományai és a kronológiai adatok szerint az első nagypéntek napjául 33. ápr. 3. adódott. Megemlíthetem, hogy ugyanaznap az éjfél-előtti órákban holdfogyatkozás volt látható. Valószínű, hogy a Hold eme részleges elsötétedése összefüggésben áll az evangéliumokban említett sötétséggel Krisztus halála idejében.

  Amint említettem, az évszámok megállapításánál a legnagyobb segítséget a fogyatkozások jelentik a kronológus számára. A régi feljegyzések, akár zsidó, akár babiloni vagy göröglatin szerzők írásai, mind kiemelik a napfogyatkozásoknál, hogy a nappal éjjelre változott. A teljes napfogyatkozások valóban éjjeli sötétségre változtatják a nappali fényt, képzelhető, hogy milyen rémületet okozva az ókorban. A teljes napfogyatkozásoknak egy bizonyos helyen való igen nagy ritkasága miatt, a hasonló tartalmú szövegek a legbiztosabb útbaigazítók: az ókori sokszor, igen ködös  történelemben. De sokszor az egyszerűbb adatok is hozzásegítenek a helyes dátumokhoz. Pl. az egyiptomi XVIII. dinasztia egyik legkiemelkedőbb fáraójával, III. Thutmosis-szal kapcsolatban van egy adatunk, hogy uralkodása alatt egyszer a Sirius heliakus kelte a mozgónaptárban Epiphi hó 28-ára esett, továbbá az, hogy uralkodásának 23. évében Pachon hó 21-e és 24. évében Mechir hó 30-a újhold napja volt. Ezekből az adatokból meg lehetett állapítani, hogy III. Thutmosis Kr. e. 1503-ban lépett trónra. Hasonló eljárással sikerült meghatározni a Középbirodalom nagy fáraóinak, az Amenemhat-ok és Uzertézen-ek uralkodási éveit, hogy az asszír-babiloni, Mitanni és Hettita vagy a kínai birodalom számos királyát ne is említsük. Sokkal több ókori évszám nyugszik csillagászati-kronológiai adatokon, mint azt általában hiszik. S mint említettem, egy esemény csak akkor történeti, ha el tudjuk helyezni az időben is, különben helye csak a mondák világában lenne.

  Még a Julián-naptár egyik érdekes folyományára szeretném felhívni a figyelmet. Tudjuk, hogy a niceai zsinattól, 325-től XIII. Gergelyig, 1582-ig a Julián-naptár 128-évenkint egy nappal tolódott el a helyes értékektől. Ismeretes továbbá, hogy a legtöbb ó- és középkori Keresztény templom főtengelyét a védőszentjének napján felkelő Nap irányába építették. Minthogy a védőszent napja az említett oknál fogva lassan eltolódott, a templom tengelye irányában ma felívelő Nap napja és a védőszent napja közt 10 nap eltérés is lehetséges. Egy-egy nap különbségnek természetesen mintegy 128 év felel meg és így, ha ismeretes a templom védőszentje, de nem ismeretes az építésideje, így ez utóbbi egyszerű számítással kikövetkeztethető. CHARLIER jellemző például hozza fel a lundi székesegyházat: védőszent Szent Lőrinc (VIII. 10.), a templom tengelyének irányába ma az augusztus 17-i napkelte esik. A különbség tehát 7 nap, ami a XII. századra utal. A pontos építési számot természetesen sohasem kaphatjuk meg, csak az évszázadot. Annál kevésbé számolhatunk pontosan, mert nem biztos, hogy az építők pontosan jelölték-e ki a napkelte irányát.

  A kérdést meg is lehet fordítani: ha ismeretes az építés ideje, a templomhajó irányából megállapíthatjuk sok esetben az eredeti védőszentet. Hogy ez nem jelentőségnélküli játék, azt az egyik upsalai templom esete bizonyítja. Az építéskori irány az eljárás Szerint a szeptember 8-i. Mária-napi napkelte irányába esett, pedig a templomban jelenleg más szentet tisztelnek. Nyilvánvalóvá lett tehát, hogy az eredeti védőszent Mária volt, később ez úgylátszik feledésbe ment és más szenttel cserélték ki védőszentként.

  Minthogy a Nap június vége felé kel fel legészakeletebbre, innen lassan dél felé tolódik a napkelte egész decemberig s ettől kezdve ismét visszafordul északkelet felé, minden kelet-nyugatihoz közelálló iránynak két nap felel meg. Rendesen ez nem okoz nagyobb nehézséget, mert csak az egyik, az ismertebb szent napja jöhet számításba. Nehéz ellenben a nyári ill. téli napfordulók idejéhez közelálló emlék-nappal rendelkező védőszentű templomok építésidejének ilyen módszerrel való megállapítása, mikor a napkelte pár napon keresztül csaknem azonos helyen történik. Mindenesetre ez az időmeghatározó módszer is sok esetben nyújthat segítséget a történésznek és művészettörténésznek.

  Azokban az ókori kultúrbirodalmakban, ahol erős csillagkultusz virágzott, az egyes szakrális célokra emelt épületeket gyakran építették a védőcsillagok keltének irányába. Minthogy ez a keléspont a csillagok csekély saját mozgása, de különösen a lassú precessziós mozgás miatt az idők folyamán igen lassan eltolódott, az épület kora az eltolódás mértékéből kikövetkeztethető. Itt megfelelő óvatosságra van szükség, mert igen csekélymérvű szögeltolódásokat kell mérnünk és nem ismerjük az építők felső hibahatárát. 2-3 tized fok eltérés 2-400 év bizonytalanságot is okozhat.

  Összefoglalva a kronológiai kutatás csillagászati módszereit, be kell látnunk, hogy a csillagászatnak ez az ága a történelem és kultúrtörténet igen fontos segédtudománya, mely különösen az ókori történelem számára ad sok esetben olyan pontos és megbízható időadatokat, melyeket egyetlen más módszer segítségével sem lehelne megtudnunk.

A Csillagok Világa 1948/5. számában megjelent cikk internetes változata

Hozzászólás

hozzászólás