Napjaink távcsővel és számítógéppel felszerelt, évszázados kutatásokra épülő társadalmában szinte elképzelhetetlen, hogy a nap- és holdfogyatkozások előrejelzése nehézségekbe ütközik. A maja tudósok kiváló példát adnak arra, hogy még szabad szemmel végzett, így pontatlan megfigyelések évszázadokon át való rögzítése és értelmezése jelentős eredményeket hozhat.
A modern világkép kialakulása előtt szinte minden nép rettegéssel élte meg különösen a napfogyatkozásokat. A fogyatkozások előrejelzésének képessége legalábbis lehetőséget adott a látszólagos káosz bizonyos mértékig mederben való tartására. A jelenséget megérteni törekvő népek közül jól ismert a dél-Mexikó és Közép-Amerika területén a VI-XVI. században élt késői klasszikus, illetve posztklasszikus maja civilizáció, ahol sikerült megbízható módszert kidolgozni az előrejelzésre – azonban rendkívül kevés feljegyzés maradt fenn ennek pontos módjára és kialakulásának történetére nézve. A források közül kiemelkedő a Drezdai Kódex, amelyben egy hierografikus fogyatkozás-tábla is található.
A fogyatkozások nyolc lapra kiterjedő táblázata a Drezdai Kódexben (Der Königlichen öffentlichen Bibliothek zu Dresden)
Ez a táblázat nyújtott segítséget például John Justeson (University at Albany) és Justin Jowry (SUNY Plattsburg) számára, akik a nemrégiben közzétett tanulmányukban rámutattak arra, hogyan segített ez a részlet megérteni az ősi maja jósok előrejelzési modelljét. Ebben kulcsfontosságú a rendkívül bonyolult maja naptárrendszeren belül a 260 napos rituális naptár – amely naptárat egyébként még néhány szellemi vezető napjainkig használ pl. Guatemala területén. Az i.sz. 350 és 1150 kötött a maják által uralt területekről megfigyelhető 145 napfogyatkozás adatainak elemzése során arra jutottak, hogy a táblázat eredeti funkciója 405, egyenként 29 vagy 30 napból álló hónap rögzítése volt, eleinte előrejelzési cél nélkül. Csupán később ismerték fel, hogy a holdciklus és a 260 napos naptár éppen 405 holdhónaponta „találkozik”. Vagyis a fogyatkozások 260 nap (vagy ennek sokszorosa) idővel követték egymást, a rituális naptár azonos napjára esve. (A használt 260 napos ciklus sehol máshol a világon nem található meg – ez jól jelzi, hogy a különböző kultúrák mennyire eltérő módon értelmezhetik a világ jelenségeit, és különféle megoldásokat találnak rájuk.)
A Drezdai Kódexben a maja civilizáció egyéb csillagászati feljegyzései is megtalálhatók, mint például a Mars és a Vénusz mozgásának leírása, valamint a nap-éj egyenlőségek és napfordulók dátumai. Ezeket az eseményeket mind a 260 napos naptárban, mind pedig a „hagyományos”, jóval bonyolultabb naptárban feljegyezték (ez utóbbi 20 napos „hónapokból”, 360 napos „évekből”, 7200 napos k’atunokból, illetve 144 000 napos bak’tunokból állt).
A kódexben az adatok 69 oszlopos táblázatban találhatók. Kilenc esetben az oszlopokat hosszabb leírások és képek követik, amelyek fogyatkozásokra, vagy fogyatkozási „periódusokra” vonatkoznak (egy 35 napos időszak, melyen belül hold- vagy napfogyatkozás következhet be). Néhány a Vénusz esti megjelenésére vonatkozik. Immár több mint száz éve a kutatók kimutatták, hogy a táblázatban rögzített, körülbelül féléves periódusokban hat (néha öt) újhold fordult elő. Az új kutatások szerint a 69 újhold-dátumból 55 jelezte lehetséges fogyatkozás bekövetkeztét, 14-et pedig a tábla rendjének megtartása miatt adhattak hozzá. A jelenségek gondos, hosszú távú rögzítésével a maja tudósok pontosan megadhatták a következő újholdak időpontjait is. Később tűnhetett fel, hogy a fogyatkozások is a 260 napos kalendárium azonos napjain jelentkeznek, így legalábbis közelítő előrejelzésük is lehetségessé vált annak ellenére, hogy egy adott fogyatkozás a Föld csupán kis részéről látható. A maják azzal is tisztában voltak, hogy rendszerük nem tökéletes. A kutatók egy másik táblázatra is bukkantak, amelyben a ciklusok nem 405 újholdat tartalmaztak, hanem a legvalószínűbb időszaktól (a 358. újholdtól), illetve a legvalószínűtlenebb időponttól (a 223. újholdtól) indultak újra.
