A japán holdszonda első felvételei

8477

A Hold felszínére simán leszállt japán SLIM holdszondáról kiderült, hogy fejjel lefelé állt meg a talajon. Várható, hogy a Nap megfelelő irányból meg tudja majd világítani a napelemeket, a szonda energiaellátása helyreállhat.

Mint beszámoltunk róla, a Japán Űrügynökség (JAXA) SLIM (Smart Lander for Investigating Moon) holdszondája 2024. január 19-én magyar idő szerint 16:20-kor simán leszállt a Hold felszínén a mintegy 270 méter átmérőjű Shioli-kráter közelében. Mint kiderült a napelemei nem fordultak a Nap irányába, mert leszálláskor az űreszköz nem a megfelelő helyzetben ért talajt. A szondát kikapcsolták, amikor az energiája 12%-ra csökkent, de addig is érkeztek tőle a Földre telemetriai adatok.

A telemetriai adatok alapján a JAXA még a leszállást követő órákban megállapította, hogy a SLIM küldetés elsődleges technológiai feladata sikeresen teljesült: a holdszonda a kijelölt holdfelszíni leszállóhelyet 55 méterre érte el, tehát megvalósult az elvárt úgynevezett “pinpoint landing”, vagyis a hajszálpontos leszállás. Ezzel a küldetésnek a JAXA által kitűzött minimális célja teljesült.

A SLIM magával vitt két robotjárműve sikeresen a felszínre került a szondáról. A kis robotok a felszín felett mintegy 5 méter magasságban hagyták el a leszállóegységet, és talajt érve elkezdtek önállóan tevékenykedni. Az egyik a LEV-1 “robotszöcske” (LEV: Lunar Excursion Vechicle), a másik a LEV-2 guruló, alakját változtató robot (Sora-Q elnevezésű).

A SLIM holdszonda a kijelölt leszállási ponttól (a piros négyzet jobb oldala mellett) mintegy 55 méterre (piros pont a képen jobbra) érte el a Hold felszínét. A piros négyzeten belüli piros pont a legideálisabb leszállási pont lett volna, mert ott a legsimább a Hold felszíne. A kék és piros négyzeteken belüli felvételeket a SLIM HV2 navigációs kamerája készítette, ami a túl durva vagy lejtős területek elkerülésére adott információt a leszállóegységnek (JAXA, Space News, 2024.01.25.).

A SLIM leszállóegysége úgy szállt le, hogy fékezés közben a hajtóművei közel függőlegesen állva fordultak a felszín felé, majd a tervek szerint a leszállás utolsó szakaszában a leszállóegység vízszintesbe fordult volna, és a talpaival ilyen helyzetben érte volna el a felszínt. A Hold felszínén úgy nézett volna ki, mint Jumbo elefánt, az ismert mesehős.

A SLIM lander így nézett volna ki a Hold felszínén a művész elképzelése szerint, ha a leszálláskor minden rendben ment volna (JAXA, BBC News, 2024.01.25.).

A SLIM leszállóegysége végül is nem a tervek szerinti helyzetben ért talajt a Holdon, hanem “orrára állva” állapodott meg stabilan a felszínen. A leszállóegység holdi helyzetéről a tőle néhány méterre a felszínen levő LEV-2 “robotszöcske” holdjáró kamerájával sikerült felvételt készíteni. A LEV-2 felvételeit a LEV-1 robot küldte el a Földre, ugyanis a LEV-2 robotnak nincs közvetlen kapcsolata a Földdel csak a másik robottal vagy a leszállóegységgel, azonban ez utóbbinak már nem volt energiaellátása a Földdel való rádiókapcsolatra.

A SLIM két felszíni robotjárműve: a LEV-1 (balra) és LEV-2 (jobbra) (JAXA, BBC News, 2024.01.25.).

A felvételek közül az elsőt a 2024. január 25-i sajtótájékoztatón mutatta be a JAXA, amelyen a SLIM szonda helyzete és a környező holdbéli táj látható.

A SLIM leszállóegység “fejjel” lefelé érte el a Hold felszínét és ott stabilan megállt. A felvételt a felszínre sikeresen kibocsátott LEV-2 robotszöcske holdjáró kamerája készítette (JAXA, Space News, 2024.01.25.).

A telemetriai adatok elemzéséből, valamint a leszállóegységről a LEV-2 holdjáróról készített felvétel alapján a JAXA szakemberei arra a következtetésre jutottak, hogy a felszín felett mintegy 50 méter magasan az egyik fékező hajtómű leállt, de ennek ellenére a másik kellően le tudta fékezni a szondát a sima leszálláshoz. Azonban a szonda teste elfordult és fejjel lefelé érte el a talajt mintegy 3-4 m/s függőleges irányú sebességgel, de oldal irányban a holdi kelet felé mintegy 9 m/s sebesség összetevő a szondát fejre állította a felszín elérésekor.

Amíg működött a SLIM leszállóegység, addig több felvételt készített a leszállóhelyről.

A SLIM 257 fekete-fehér felvételéből összeállított mozaik kép a leszállóhely közeli holdi tájat mutatja. A rendellenesen ferdén álló szondáról a horizont is ferdén látszik (JAXA, BBC News, 2024.01.25.).

A SLIM több színben felvételeket készítő kamerájával (MBC: Multi-band Camera) a leszállóhelyről készített felvételeken több kő- vagy szikladarab is látható, amelyek közül néhánynak nem hivatalos nevet is adtak a későbbi azonosításuk és tanulmányozásuk megkönnyítésére.

A SLIM felvételén látszó szikla- vagy kőtömbök közül néhánynak nevet is adtak (JAXA, LiveMint.com, 2024.01.25.).

Az eredeti terv szerint a holdi helyi reggel idején a Nap a holdi keleti irányból érte volna a SLIM napelemeit, de a rendellenes leszállási helyzete miatt a napelemek a holdi nyugati irány felé fordulva álltak be, vagyis a holdtölte utáni időszakban kb. február 1-ig éri napfény a napelemeket. Tehát remény van arra, hogy az energiaellátás helyreáll és feltöltődhetnek az akkumulátorok, és folytatódhat a tudományos kutatást. A kis felszíni robotjárművekkel is fennállhat majd a kapcsolat.

Az alábbi videók röviden bemutatják a SLIM küldetés első felvételeit, amelyek a leszállóhelyen készültek.

Japan’s SLIM moon lander touched down on its nose! See lunar robot imagery – VideoFromSpace – 2024.01.24. – 01m04s (YouTube).
SLIM landing on the Moon – Onboard camera view . SciNews – 2024.01.25. – 02m07s (YouTube).

Mivel a SLIM sikeresen leszállt égi kísérőnk felszínére, ezért a Szovjetunió, Egyesült Államok, Kína és India után Japán lett az ötödik ország, amely leszállóegységet juttatott a Hold felszínére. Sőt, a két kis felszíni robot is működik, ezért Japán az első olyan ország, amely egyszerre két holdjárót is működtet ugyanazon a leszállóhelyen.

A hír a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt témaköréhez kapcsolódik.

Források:

Space News (2024.01.25.)

BBC News (2024.01.25.)

LiveMint (2024.01.25.)

Kapcsolódó internetes oldalak:

Űrvilág (2024.01.25. 10:15)

Űrvilág (2024.01.19. 19:00)

MCSE hír (2024.01.19.)

Sky and Telescope (2023.09.07.)

Hozzászólás

hozzászólás