2017 augusztusa a legtöbb amatőr és profi csillagász számára egyet jelent a leglátványosabb égi jelenséggel: az Amerikai Egyesült Államok kontinentális területét Oregontól Dél-Karolináig átszelő teljes napfogyatkozás bekövetkeztével. Egy szakmai workshopot és egy évek óta tervezgetett utazást kombinálva, családommal a jelenség – és néhány további csillagászati zarándokhely – megfigyelésére és felfedezésére szövetkeztünk. Las Vegas és a kihagyhatatlan Grand Canyon meglátogatása után első állomásunk az arizonai Flagstaff városka volt. Itt felkerestük a híres Lowell Obszervatóriumot. A workshop az arizonai Tucson városában volt, ahonnét egy ugrás a Kitt Peak Nemzeti Obszervatórium. A két csillagászati szentély és a workshop külön blogbejegyzést érdemel. De legelőször is lássuk a napfogyatkozást!
Szervezési okok miatt nem a legkecsegtetőbb (értsd: felhőmentes időjárást ígérő) Nyugatot választottuk, hanem az USA keleti oldalán kerestük a legmegfelelőbb helyett. A sokévi felhőstatisztika Nashville (Tennessee) környékét jelezte a legjobbnak, de még így is csak 50% körüli derülteséllyel számolhattunk. Pozitívum, hogy a leghosszabb (2 perc 40 másodperces) teljes fogyatkozást ígérő hely közelében voltunk. Az előrejelzés derültet ígért, de a gomolyfelhőképződés kiszámíthatatlan volt, és bármikor bezavarhatott volna a kritikus időszak alatt. Nashville, a félmilliós nagyváros ugyan beleesett a totalitás sávjába, és számos napfogyatkozás-bulit szerveztek ide, mi mégis inkább egy csendes, családias, tóparti piknikező helyet választottunk. Ezúttal sem fogtunk mellé: a várt tömeg helyett csak néhány érdeklődő tette tiszteletét: egy egyetemi tanáron, egy amatőrcsillagászon, néhány családon és egy festőn kívül csak a helyi seriff ellenőrizte a rendet a parkban. Volt árnyék (a hőmérséklet jócskán 30 fok felett volt) és mosdó is.
Nemcsak a hellyel, de az időjárással is szerencsénk volt, a részleges fázis néhány percében zavartak csak felhők. Az első kontaktus helyi idő szerint 11:58-kor kezdődött, míg a totalitásra 13:28-ig kellett várni. Ez azt is jelentette, hogy a Nap magasan állt a látóhatár felett. Maga a fogyatkozás gyorsan zajlott. Szerencsére a teendőket begyakoroltuk a gyerekekkel: mikor csinálunk panorámafotót, ki mit nézzen a kritikus időszakban. Ez a gyakorlat nagyon hasznosnak bizonyult akkor, amikor élesben történtek a dolgok, hiszen így senki sem felejtette magán a szemüveget, és mindenki a lényegre tudott koncentrálni. A bolygók közül a Vénuszt és a Jupitert, a csillagok közül a Regulust vettük észre. Az idő rövidsége és a vékony fátyolfelhőzet miatt a halványabb égitestek észlelését nem erőltettük. Fényképezésre mindössze egy okostelefont és egy Canon DSLR-t használtam.
Magam a harmadik (az 1999-es hazain túl, 2012-ben, Ausztráliában), feleségem a második, gyermekeim (12, 11 és 8 évesek) pedig életük első teljes napfogyatkozását élhették át. A már korábban látott totalitások ellenére számomra a legmegdöbbentőbb a sötétség volt: a totalitás alatt gyakorlatilag alig láttuk egymást. Ezt az élményt jól visszaadják a fotók is. Amire viszont jól emlékeztem, és itt is bekövetkezett, az a színek elképesztő ütemű fakulása a környezetben az utolsó néhány perc alatt. Láttuk a gyémántgyűrűt és a csodálatos napkoronát is. Fantasztikus élmény volt! Hogy megérte-e a költség és a sok szervezés? Válaszként álljon itt középső gyermekem válasza: „Apa, a mai volt életem legszebb napja!”
